2013. március 25., hétfő

Kocsis Máté aggódik.

A Fidesz-nél ismeretlen az adatvédelmi nyilatkozat?
A Fidesz immár mindenki nevében aggódik. Mondhatni eljutott a hivatásos rettegők táborába, ahol némileg megpihent. A sok aggódásra okot adó olyan jelenségek, mint a recesszió, a továbbtanulási válság, a népességi statisztikák alakulása, a jegybank helyzete alighanem már mind megoldást nyert, és már csak egy dolog hibádzik széles e hazában. Nevezetesen az Együtt 2014 Facebook oldalán indított adatgyűjtés az, ami a kormányzati erőknek a migrénes fejfájást okoz.

Erről osztotta meg aggályait Kocsis Máté egy sajtótájékoztatón a vasárnapi pogi-kávé-kormánybeszéd kombóra megjelentekkel. Az onnan lemaradók pedig a Fidesz honlapján olvashatják el azt, amit nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója a kérdésről tud, sejt, illetve sejtet. Őszintén elismerve, hogy pár dologról keveset tud, és sokat sejtet. Ami alighanem teljesen megfelel azon rétegeknek, akik az informatikai rendszerekről még annyit sem tudnak, mint Kocsis Máté, viszont fogékonyak az egyszerű mondatok populizmusára. Az, hogy a Haza és Haladás Alapítvány a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) érdeklődését felkeltette, az lehet szép szólam, de semmit nem jelent.

Adott esetben a vizsgálat eredménye lenne érdekes, és nem az azt prejudikáló sejtetés. Elvégre az érdeklődés felkeltődhet, különösen, ha a hatalom segít is benne, majd lelohadhat, a szükséges vizsgálatok elvégzését követően. „Oszt jónapot!", hogy egy Fidesz-klasszikust idézzünk. Kocsis Máté megfogalmazásában különben hol Bajnai Gordonékról, hol a Haza és Haladás alapítványról, míg másutt az Együtt 2014-ről eseik szó. Ügyesen összemosva mindent mindennel. Felkeltve a gyanút, hogy vajon a kommunikációs igazgató tudja-e, hogy miről kommunikál?

Egyébként, mielőtt bárki segítene Kocsis Máténak a pánik bugyraiba merülni, érdemes tudni azt, hogy a sokak által használt Facebook-on való adatgyűjtés az, ami a kommunikációs igazgatónak nem tetszik. Ennek során azon polemizál, hogy az odakattintókról bármikor lehet profilt, személyiségrajzot készíteni. Ez, ismerve a Facebook-ot elképzelhető, de elképzelhető azok esetében is, akik Orbán Viktor Facebook-oldalán nyomnak egy „like"-ot, vagy kommentálnak valamit. Velük kapcsolatban mintha alacsonyabb fordulatszámon pörögne az aggódás motorja. Persze, nem kötelező odalátogatni, kommentelni. Ahogy egyébként nincs ez másként a hivatalos aggódás tárgyával kapcsolatban sem. Alkalmasint persze a Facebook beépített lehetőségeivel elég alaposan korlátozható sok minden, mivel annak nem a Fidesz, hanem a nagyvilág adatvédelmi elveinek kell megfelelnie. Így aztán annak sincs akadálya, hogy valaki lekorlátozza adatai olvashatóságát. Erről Kocsis Máté éppen úgy megfeledkezett, mint arról, hogy az inkriminált Facebook-oldalon van egy adathasználatról tájékoztató nyilatkozat is. S arra az esetre, ha mégsem a Facebook-ról, hanem egyes honlapokról lenne szó, akkor az Együtt 2014 honlapján levő csatlakozási felhívás oldalán szintén van adatvédelmi nyilatkozat.

Ezzel szemben, miközben a Fidesz honlapján is lehetőség van beregisztrálnia magát valakinek, az „adatvédelmi nyilatkozat" kulcsszóra való keresés üres eredményhalmazt adott vissza. Nem mintha oda kötelező lenne bárkinek is regisztrálnia magát. Próbaképpen ellátogathatunk a tagfelvételt kezdeményező egyik kerületi honlapra is. A III. kerületieknél adatmegadási lehetőség van. Adatvédelmi nyilatkozatra utaló link nincs. Emiatt Kocsis Máté vajon miért nem aggódik?

Andrew_s

1 megjegyzés:

  1. A Propelleren is megjelent: http://propeller.hu/itthon/2657389-kocsis-mate-aggodik

    VálaszTörlés