Október 23. Szintem mindenkinek
mást jelent. De a politikai töltete alig vitatható. Amellett egyfajta burkolt
fenyegetést is hordozhat. Némelyeknek. Kinek mit. De meg is látszik. Az
előkészületeken. Leginkább azon, ahogy a hatalmon levőknél milyen erős a
zabszem-effektus. Jelenleg úgy tűnik: nagyon.
Gyakorlatilag még nem történt
semmi azon kívül, mint hogy kifütyüléssel fenyegették meg Orbánt. Nem
motorosokkal, nem a TV-székház felgyújtásával, nem egy köztér össznépi
vizeldévé avatásával, hanem kifütyüléssel. A bátrak bátra ettől aztán olyan
csokicsíkossá tette a narancsszínű alsógatyácskáját, hogy elindult a
kormányzati szóbeszéd: provokáció lesz, akárki meglássa. Ennek elkerülésére, és
a nemzeti besúgás nagyobb dicsőségére civilruhás rendőrök bevetését is
bejelentették. A tömegben. Abban a tömegben, amit a műsor szerint Orbán saját
hívei és statisztái fognak uralni. De azért besúgók kellenek még ebben a
tömegben is. Elvégre ki más figyelné majd árgus kézzel a másikéból kiverendő
sípot? Meg ki ellenőrizné, hogy a tapsolók arcán megjelenik-e az elvárt áhitat?
Mert amennyiben nem, akkor azonnal leleplezik, mint potenciális provokátort.
De egyébként az egészet elég
költségtakarékosan meg lehet úszni. Ugyanis nem kell bevetni titkosrendőröket.
Elég elhíresztelni, hogy ott lesznek a tömegben. Ahogy valószínűleg még az
ötvenes években sem volt minden házmester besúgó. Elég volt elsuttogni, hogy a
házmesterek besúgók, és máris hatalmuk lett, és persze globális bizalmatlanság.
A nemzeti bizalmatlanság pedig megoszt. A társadalmi atomizáltság megbénít. A
bénultság érzése pedig részben frusztrál, részben megalázó, részben fásulttá
tesz. Mikor mit, és kinél mit. De minden esetben szépen belesimulva abba a közerőszaktételi
rendszerbe, amit NER-ként ismer a nagyérdemű. Tehát október 23 alapvetően a
bizalmatlanság jegyében fog eltelni. Orbánnak és kormányának haknija alatt mindenképpen.
Egy pillanatig sem vonva
kétségbe, hogy a miniszterelnök egy valamit sajnál csak. Azt, hogy a kutya sem
akar vele semmit megbeszélni külföldön. E jeles napon. Ellenkező esetben halaszthatatlan
közfeladatot látna el. Akár egy lakatlan szigeten is meglátogatva az integető
rákokat. Csak ne kelljen itthon lennie. Akkor, amikor esetleg tömeg jöhet össze.
Olyan tömeg, akiket nem ismer személyesen. A helyzet különben próbálva. Tavaly
úgy húzott el az ünnep kapcsán, hogy bármelyik külföldön munkát vállaló fiatal
megirigyelte volna. Mert egy dolog szövegelni, és megint más dolog szembenézni
az ezerfejű tömeggel. Elvégre még talán a titkosrendőrei sem. Meg a saját
tapsoncai sem. Meg a saját csicskásai sem. Tulajdonképpen az sem lenne meglepő,
ha Orbán fellépését az utolsó pillanatban lemondanák. S igazándiból az a
meglepőbb, hogy nem a Parlament alagsorából, vetítéssel közvetítik majd a vezér
mondandóját. Megjelölve azokat a pontokat, amikor tömegnek vastapssal kell majd
ünnepelni a nép nagy barátját, Pannonia géniuszát, Európa védőbástyájának Atlaszát,
Orbán Viktor elvtársaturat. Mert ő így mulat.
Jön tehát a nagy kormányzati
ünneplés. Hallgatva egy sor dologról. 1956 kapcsán ugyanúgy, mint 2006 kapcsán.
Mert az egy dolog, hogy Gulyás
Gergely mit hőbörög például az utóbbi kapcsán. Azért valószínűleg ő is
pontosan tudja: a Fidesznek nem okvetlenül kedvezne a valódi felbujtók
leleplezése. De még annak a megkérdezése sem, hogy mit is kerestek szónokaik a
Nagy Őszi Pisis Forradalom (NŐPIF) alatt a Kossuth tér bármelyik szegletében.
Bármikor is. De lelkük rajta. Ahogy azon is, hogy szabadon eldönthetik: 1956
kapcsán mit is ünnepelnek. Az élhetőbb szocializmusért indult mozgalmat, vagy
az esetenként zsidózásban sem szűkölködő későbbi napokat. Esetleg az utcai
trancsírozásokat, lincseléseket. Amelyek áldozatai sokszor egyetlen bűnnel
bírtak: rosszkor voltak rossz helyen.
Ám világért sem beszélnék le
róla senkit, hogy ünnepeljen. Ki, mit. Bárki, bármit. Akár a gyűlöletet is
Wittner Máriával. Ha már kitüntették. Szívem szerint azt mondanám, hogy
mindenki élje meg október 23-át, ahogy akarja. De leginkább hagyja a dagadt frázisokat
másra. Ellenben, ahogy tavaly is javasoltam: emlékezzen az ártatlan áldozatokra,
és a státuszhősök
helyett értük, az áldozatokért gyújtson egy gyertyát. Még akkor is, ha legközelebb
talán már ezt is strigulázni fogják a Nemzeti Besúgás Rendszerének közkatonái.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése