Komplexusok egymás között

Komplexusok egymás között. Ez jutott eszembe arról, hogy Kósa szerint az Orbánt kisípolók az ÁVH-val értenek egyet. Esetleg bárdolatlanok. Korábban ugyanis Orbán még komcsizta a sípolókat. Az országgyűlésben meg az amerikai titkosszolgálat ármányának bélyegezte a miniszterelnök a szomszédság feszegetését.

Az utóbbihoz tartozik, hogy nem az ország szomszédságának, hanem a saját szomszédságának. Miközben az ezt feszegető kérdésre adott válaszban nem merte kimondani az illető nevét. Mintha megfenyegették volna azzal, hogy amikor kimondja, menten teljesül a névmágia szülte átok. Talán még a viaszbábut is megmutatták neki, amelybe a haja szálát gyúrták. Ezért a név tilalmas lett számára. Ahogy láthatóan tilalmassá tették számára, hogy a belügy biztosítsa a fellépését egy színpadra. Mert kiderült, hogy egy belügyfüggetlen biztonsági cég felügyelte az állami ünnepséget. Így nem a hatalom verte meg, tiltotta ki a tiltakozókat, hanem egy hatalomtól független biztonsági cég. Mondhatnánk: Ügyes! Nagyon ügyes. Csak nagyon átlátszó. Akkor, amikor Orbánnak a háza táját kellett biztosítani, akkor miért nem valamelyik biztonsági céget kérték fel rá. Miért lenne a miniszterelnöki vizesblokk érzékenyebben védendő, mint egy olyan helyzet, ahol ugyanez a miniszterelnök ezrek előtt lép színpadra? Csak nem azért, mert pontosan tudták, hogy mire lehet, mire kell számítani? Csak nem pontosan számfejtett napidíjért támadtak rá az Orbán ellen tiltakozókra? Mely esetekben különben nagyon jól jön, ha egy külsős fekete birkára lehet ráhúzni a vizes lepedőt.

Márpedig Orbán valószínűleg kevés dologtól félt jobban, mint attól, ha sikerül a sípokkal átütő hangzavart kelteni. Számára ugyanis csak egy dolog létezik: Orbán Viktor, a nép nagy fétise. Amely komplexus aligha tűri meg az alternatívát. Véleményben sem. Márpedig az övétől eltérő vélemény kifejezője volt a síp. Ahogy a parlamenti azonnali kérdések ellenzéki része is. Orbán számára azonban valószínűleg csak a saját véleménye létezik. S mert ő a nemzeti fétis, ezért az ő véleménye a nemzet véleménye is. Ha pedig az ő véleménye a nemzet véleménye, akkor más vélemény nem lehet olyan ember véleménye, aki a nemzet része. El kell tehát távolítani. Legalább retorikailag. El kell különíteni. Ennek részeként vagy ideológiai zárványnak kell tekinteni, vagy idegennek. S itt ér össze a komcsizás a téren, és a tikosszolgázás az országgyűlésben. Nem a címke a lényeg, hanem a távolság növelése.

Az, hogy ennek nem sok racionális alapja van, az mindegy. Orbán számára valószínűleg mindegy. Nem azért, mintha nem élnének számosak, akik az egykori állampárt tagjai, vagy az amerikai szolgálatok az angyalok egyletei lennének. De amennyiben igaz, hogy a szomszédjával családilag fűzik össze az üzleti szálak, akkor ezeket az üzleteket aligha a Mars lakói delejezték össze. A volt állampárt egykori „lakói” pedig a Fideszben is fellelhetők. Eloszlásuk tehát inkább homogén. A kollaboráns-komplexus tehát nem szolgál mást, mint falat húzni a valóság és a kormányfő önképe közé. S hogy miként kerül ide Kósa fellépése? Úgy, hogy rájátszik erre a szólamra. Amúgy kósásan. Azzal, hogy aki sípolt az bármi másért sípolhatott, csak egy dolog miatt nem. Azért semmiképpen, mert nem ért egyet az ő kiváló vezérével, a nemzeti fétissel. A logikája meg egybites, ahogy megszoktuk. Neki nem okoz szellemi képzavart az ilyesmi. Ahogy az is megugorhatatlan, hogy valaki elítélje a nemi erőszakot, de emberi bánásmódot kérjen a menekülteknek. Kósánál ilyen nem fordulhat elő.

De Orbánnak ilyen ember kell. Aki csak őt látja, és a világért nem lóg soha a keze a bilibe. Majd csak akkor, ha a jelenlegi miniszterelnökért eljönnek az ápolók. Akkor talán Kósa lesz az elsők egyike, aki követi a damaszkuszi úton már baktató patkányokat.

Andrew_s