Rétvári: diplomát csak a versenylovaknak

Forrás: chyl.org

Amiért időszerűnek éreztem egy 2012-es, korábban másutt olvasható írás ismétlését az az, hogy Rétvári megszólalt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a gimnáziumi képzés cenzushoz kötésének szorgalmazását érezte az oktatáspolitika legfontosabb kérdésének.

Első közelítésben a gimnáziumi felvételi ötlete nem feltétlenül elvetendő. Amellett nem is újdonság. Volt már ilyen. Valamint szakközépiskolai felvételi is volt. 1978-ban. Például. Az ördög a részletekben van. Az államtitkár mondandójának nem kis része ezen patások létében, a képzések jelen helyzetében, és az oktatás jelen állapotában tekinthető baromságnak. Az ugyanis igaz, hogy elvben egy bemeneti szűrés segítheti az adott iskola munkáját. Nagy vonalakban még az is lehet, hogy egy bizonyos szintig a minőség bizonyítéka lehet. A finom árnyalatok azonban azt mondatják, hogy ennek akkor van értelme, ha a felvételi a valós képességek, a tényleges készségek, és az összehasonlítható tudásszint alapján folyhatnak. Ebben az esetben, nagyon durva közelítéssel talán elérhető a bemeneti oldal egyfajta nivellálása. Miközben egy pillanatra felejtsük el a falanszter-hatást, a túlzott nivellálás sablonosító, és ezzel a személyiséget romboló hatását. Valamint, szándékoltan, feledkezzünk el arról is, hogy az egyes gyermekek fejlődési tempója ismerten eltérő. Tekintve, hogy a gyermekek nem egymás klónjai, és nem is esztergapadon készülnek.

Az említett, „normális esetben” egyáltalán nem elhanyagolandó tényezők elhagyásával is azt láthatjuk, hogy a mai magyar oktatási rendszer elég erősen szegmentált, és szegregáló. Az ország egyes térségeiben korántsem egyforma, és még csak nem is feltétlenül összemérhető a gyermekek szociális háttere. Márpedig ott, ahol egy színes ceruzakészlet komoly beszerzési elszánás függvénye legfeljebb Balog cinizmusa mondathatja bárkivel, hogy a szülők gátolják a gyermek tanulását. Bár, akkor, ha a közmunkára küldött tinédzser, netán prostituált kisfelnőtt az egyedüli pénzkereső, még ez sem teljesen kizárható. Azonban a gondosan leszakított régiók nyomorsorban tengődő családjait tartani kizárólagos felelősnek pofátlanság, és legfeljebb az éhezést is rossz szokásnak tartó politikusok szerint lehet rendben levőnek tekinteni. A végeredmény azonban az, hogy a Rétvári-féle szemétség egyes rétegeket eleve kizárna még abból is, hogy legalább a gyermek kiemelhesse a fejét a posványból. Egész egyszerűen azért, mert a gyermeknek a tehetségétől, a képességeitől függetlenül csapná a kezére a gimnáziumok ajtaját.

Amit csak súlyosbíthat az, hogy valójában nem igazán beszélhetünk a közoktatásban tehetséggondozásról. Nem egyes iskolákban, egyes fanatikus tanárok vonzáskörzetében, hanem általában. Ez azonban azt jelenti, hogy a tehetséges gyermekek jelentős részének jó esélye van az „elkallódásra”. Ettől egyébként még akár boldogabb életük is lehet, mint az oligarcha csemetéinek. Azokhoz képest, akik esetleg semmivel nem tehetségesebbek mondjuk Rétvárinál, de a család extra órák sorát képes megfinanszírozni, és a gyermekkor szétzúzása árán akár egy diplomás senkit faragni a csemetéből. Aki parlamenti gombnyomogatónak persze még jó lehet ettől, de csak a nemzedékeken áthúzódó kontraszelekció felélesztésének tüneteként jár majd gimnáziumba, illetve később egyetemre. Ugyanakkor, ha a jelen politikai elit valamiben érdekelt, akkor ebben feltétlenül érdekelt. Ha ugyanis a valós képességek mentén lenne lehetőség a magasabb iskolai végzettséghez vezető út megnyitásában, akkor esetleg kiderülhet: egy szegény sorból beiskolázott csemete mögött esetleg fasorban sem lenne az oligarchia versenylova.

A megoldás? A heterogén bemenetei oldal miatt valójában nyitni kéne a kapukat és nem zárni. Ellenben a kapuk mögött keskeny folyosók útvesztőjét kialakítva. Ez még mindig nem zárná ki, hogy a szegény, de tehetséges gyermek, az irodalomból ismert esetekhez hasonlóan egyfajta belső korrepetítora legyen a gazdagabb társainak, de a képzésre kerülést nem zárná ki. S valószínűleg kialakítható olyan szűrőrendszer is, amely minden egyes rostálásnál csak a valóban tehetségest, szorgalmast, tanulni képest és hajlandót engedi tovább. A lemorzsolódókból pedig még mindig lehet nagyon kiváló kétkezi szakmunkás. Eltekintve a szülői durcától, maga a gyermek akár kiegyensúlyozottabb is lehet akkor, ha abban lehet jó, amihez van tehetsége. Ne adj’ Isten kedve.

Szemben a Rétvári-modellel, amely a bemeneti oldalon kiválogatná a versenycsikókat. Majd elérné azt, hogy „ha valaki jó eredménnyel elvégzi a gimnáziumot, borítékolni lehessen, hogy könnyedén diplomát szerez majd”. Ami nem más, mint a diploma kormányzati segédlettel végrehajtott gyorsított elinflálása.

Andrew_s