Október 23. sípjai

Orbán és Brüsszel

Október 23. Este. Lezajlott a java annak, ami rendezvényeket az utcákra, terekre tervezve szerveztek. Nem kis feszültséggel indult a kormányzati rendezvény, és feszült is maradt a hangulat. Orbánt füttykoncert fogadta, az ellenzéki rendezvényen pedig mindenki elmondta a magáét.

Tekintettel a kormányzat megelőző hangulatkeltésére, a Kossuth téren kialakult hangulat önmagában is egyfajta kudarca a hatalmi kommunikációnak. Világosan jelezve, hogy már a besúgó-blöff sem jött be olyan mértékben, ami elhallgattatta volna a sípokat. Ezt akár sikernek is el lehetne könyvelni. Másrészt a kormányzat is sikernek könyvelheti el, mert nem alakult ki olyan kritikus tömeg, amely spontán szerveződésbe kezdhetett volna. Így minden sípot a provokátoroknak tulajdoníthatnak, és minden sípolót a nemzeti ünnep megzavaróinak. Mely rizsát már el is kezdték szórni a hívek közé egy KDNP-s szócsőtől érkezett nyilatkozatban. A hatalmat ugyanis aligha zavarja az az apróság, hogy 1956 még a saját korában is elég sokrétű volt. Elég sokrétű ahhoz, hogy ne lehessen a Fidesz képviselte nemzeti szólamokkal azonosítani. Valójában nem a sípolók zavartak meg egy nemzeti ünneplést, hanem a kormányzat sajátította ki egy polgárháborús helyzet emlékét a saját legitimációs bázisának összehazudozása érdekében. Nagy Imre nem volt kapitalista, és még csak antikommunista sem. Ezzel önmagában talán nem is lenne baj, ha a Fidesz nem komcsizna időnként. Ellenben a kettő együtt mindennél világosabban jelzi, hogy a Fidesz prominensei a saját hatalmuk bármi áron való legitimálásán és megtartásán kívül más célt nem ismernek el.

Másrészt a sípkoncert ebben a formában láthatóan csak zajos. Ez sem lenne önmagában baj. Ha volna legalább politikai folytatása a sípoló akciónak. Ez a politikai folytatás még kialakulhat, de az esélye nem nagy. Mert a sípolás szervezése sokkal inkább tűnt egyfajta politikai dacnak, mintsem egy átgondolt stratégia részének. Márpedig az, amikor Juhász lement az óvodai nagycsoport szintjére jobban szolgálta eddig is a hatalmat, mint annak ellenzékét. Elfogadva, hogy a volna nem történelmi kategória, azért el lehet gondolkodni azon is, hogy mi lett volna, ha... Ha Juhász elfogadja többi ellenzéki párt meghívását. Ha az ellenzéki pártok megemlékezését úgy szervezik, hogy a végén kényelmesen el lehessen érni Orbán beszédét. Ha Juhász Péter ott hívja fel a tisztelt egybegyűlteket egy sípoló átvonulásra a miniszterelnök színe elé. Alkalmasint persze ez fordítva is igaz. A meghirdetett sípkoncerthez a többiek is hozzászervezhették volna a megemlékezést. Nem tudom mi lett volna, ha... Talán semmi. De az az érzésem, hogy amíg a különböző ovicsoportok az egymás iránti daccal vannak elfoglalva, addig Orbán hatalmát legfeljebb Lázár, vagy valamelyik másik belső rivális fenyegetheti eredménnyel. 2016. október 23-a tehát a politikai patthelyzet jegyében zajlott.

Az, hogy eközben ki milyen frázisokat pufogtatott el, és melyik színpadról, szinte másodrendűvé vált. Még akkor is, ha a beszédek értékelésével bőven lesz még múlatva idő. Érthetően. Mert egy alapvetően kádárista vezetőtől nem kicsit nevetséges a szovjet pártiskolát sem csak képekről ismerő Nagy Imre emlékének szentelt napon azt hallani, hogy Brüsszelt kell megvédeni a szovjetesedéstől. Amiből olyan dolgokat lehetne levezetni, hogy Orbán Viktor nem tudja: Brüsszel egy város. Holott ezt már kétfarkúék is kiplakátolták korábban. Esetleg nem tudja, hogy „szovjet” alapvetően tanácsot, önkormányzatiságot, egészen szűken munkástanácsot jelent. Ennek alapján a kijelentése nagyjából annyit tesz, hogy Belgium, valamint Flandria fővárosát meg kell védeni az önkormányzatiságtól. Amit talán így is gondol. Bízva abban, hogy miután Magyarországon már mindent központosított, és az iskolarendszertől kezdve egyre kevesebb társadalmi alrendszernek van belső önállósága, ezt sikerül kiterjesztenie. Belgiumra és az egész Európai Unióra. Ahol nyilván mindenki más szintén kommunista, aki ellene foglal állást. Vajon, az ő hívei is kommunisták, amikor mások ellen sípolnak?

Ez az olvasata Orbán kijelentésének tehát nem más, mint egy diktátor önvallomása. A másik olvasata, hogy pontosan tudja, hogy mit beszél. Ebben az esetben a tisztelt hallgatóságot nézi hülyének. Ami akkor is igaz egy Putyinnak betérdelő, a kádári hagyományok talaján álló, segédosztályú vezér részéről, ha a kijelentés vélhető, sorok közti értelmét keressük.

Andrew_s