Orbán Viktor úgy döntött: elég
a tespedésből. Másoknak. Főleg az iskolásoknak. Akiknek ez ellen kötelező harci
tornák bevezetését szorgalmazza. Annak a monstre elképzeléshalomnak az
alján, amelynek a tetején egy hatalmas seregben gondolkodik a miniszterelnök.
Sajnálom. A kormányfőt.
Tényleg sajnálom. Mert
elképzelem, hogy volt előfelvételisen sorozott baka. Márpedig állítólag volt.
Akárhol volt, és akármilyen pártszél védte a fenekét, szinte biztosan nem volt
jobb sora, mint bárki másnak hasonló állapotban. Ha nem védte a pártszél, akkor
a rendszer szívatta szét. Ha védte, akkor a bajtársak. Mert az apró tréfáktól
és vaskos betartásoktól nem igazán védett senkit az otthonról húzott
passzátszél. S az egyetem előtt bevonultatott homokzsákoknak még viszonylag
szerencséjük volt. Javarészt rövidebb ideig évezhették a magyar néphadsereg
kötelezően rájuk kiszabott vendégszeretetét. Ennek ellenére elég elmenni egy
baráti társaságba, amelynek tagjai együtt szívtak. Hamarosan kiderül, hogy az
alig egy év is egy életre szólóan beleégett a memóriába. Akkor is, ha jobbára
igyekeznek pozitív felhanggal hangoskodni róla. Különösen némi pálesz idegek
közé csorgatása után. Aztán, az anekdoták fogytával megint rohadt gyorsan
igyekeznek elfelejteni. Mielőtt a nyolcvan százaléknyi negatív élmény is utat
törne magának.
Igazán élvezni azt a korszakot
általában nem is az előfelvételisek élvezték, hanem a sorállomány azon része,
amelyik valamiért velük egy kupacba került. Mert ők megtapasztalhatták: a
frissen bevonult, általában tapasztalatlanabb fiatalok, azaz kopaszok, még
nekik is ki vannak szolgáltatva. Legalább is az elején. Aztán persze azok is
élvezhették, akiket ezért azért mégis kijjebb emeltek a trutymóból. Húszadik
senkik helyett ők már a tizenkilencedik senkik lettek. Egy portás világrengető
hatalmával a többiek felett. Ha ezzel nem éltek nagyon vissza, akkor egyfajta
új kompromisszumrendszer született. Ha nagyon visszaéltek vele, akkor előbb
utóbb irgalmatlan betartás-hegyek, vagy pofonhalmok temették el kiskirálykodó
senkiket. Akik alapvetően mégis kimaradtak minden jobb buliból. A látszólagos
hatalom dacára ők alkothatták a kiközösített második vonalat még a kényszer hatására
formált közösségből is.
Orbán, ha neki olyan szinten
nosztalgikus élményei vannak ez iránt a rendszer iránt, hogy rendre fel akarja
eleveníteni valamilyen módon, akkor alapvetően sajnálatra méltó. Még akkor is,
ha az utóbb említett, alkatilag számára esetleg teljesen megfelelő „háttérhatalamaskodó”
szerep jutott neki. Amit különben nem tudok. Ami viszont látszik, hogy szinte
folyamatosan a „szívjatok kopaszok!” szintjén pörög. Hol a sorkötelezettség
visszaállításáról röppen fel ugyanis hír, hogy aztán átadja a helyét a
közmunkások kényszerönkéntességének. Most a legkiszolgáltatottabbak felé üzente
meg, hogy a gigaálom megahadseregének legalján, az iskolában, mintegy
előfelvételisként szophatnak majd. Mintha a miniszterelnöknek máig
feldolgozatlan élménye lenne a saját katonai sikertörténete. S ezért egyfajta
kivetítésként a „nektek se legyen jobb” komplexusával támadná le azokat, akik
kevésbé tudnak védekezni a sereges ötletei ellen. Márpedig az ilyen
becsípődéseknek nagy ára lehet. Egy sereg felszerelése nem olcsó. Még akkor
sem, ha kiegyenesített kaszával fogják gyakorolni a szuronyrohamot a fák ellen.
De sokkal nagyobb lehet a
társadalmi ár. A hadsereg ugyanis könnyen az a pisztoly lehet a színpadon, amit
el kel sütni. Ha másért nem, akkor azért, mert különben önmagát süti el. A
megálmodott seregnek azonban keleten nem igazán lehet dolga. A Don-kanyar felé
most inkább a barátkozás ideje látszott eljönni. Nyugatra is macerás lenne,
mert onnan meg a pénz jön. Lehet dél felé, a kerítést átugorva erőt
demonstrálni, de ott elég kényes a helyzet ahhoz, hogy esetleg olyan nemzetközi
tockos jön, hogy a kormányfő minimum Argentínáig repül tőle. Ha tud. Rogán
ismerősének helikopterén. Márpedig, ha kifele nincs út, akkor valahol befele kellhet erőt demonstrálni.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése