A legutóbbi népszavazás
nemzetközileg ugyan egyre kevesebb embert érdekel, de Magyarországon a Fidesz
még mindig üti a vasat. Megértem. Ritka nagy politikai bukást jelenthetett a
csalhatatlan vezér önképében. Van azonban a menekültkérdésnek egy olyan árnyéka,
amit mintha csak az ellenzék megbélyegzése céljából emlegetne a hatalom. Ez
pedig a (haza)árulás, mint olyan.
A hatalom képviselői a történelemből
megtanulták: ha sokat ismételgetnek egy hazugságot, akkor valóságnak kezd
látszani. Ilyen az, amikor a népszavazás részeredményét, mint abszolút
győzelmet kommunikálják. Holott a valós kisebbségre hivatkozó parciális többség
hatalmával való, a valós többséggel szemben alkalmazott visszaélést hívhatnánk
a vegytiszta bolsevizmusnak. Szintén a fogalom eredetének környékén turkálva a
történelemben. De ez persze még messze van a hazaárulástól. Ha tetszik, csak a
társadalom elárulása. Ami azért már egy igen alapos mozaik-kő a korábban már
említett állapothoz vezető úton. Ahogy az is, hogy van az a pénz, amiért
bármilyen migránst beengednek. Mostanában akár jutányosan
is. Talán azért, mert a hatalom képviselői tudják: ha egyszer elszakad a
cérna, akkor a kötelek kora jöhet. Addigra pedig be kell biztosítani a
menekülés anyagi fedezetét.
A migráció fősodorvonala
azonban nem ez, hanem továbbra is a háborús övezetekből érkezők sokasága. Velük
kapcsolatban most éppen a bukott népszavazást szokta a kormány sikerként
emlegetni. Ugyanakkor volt már ebben a kérdésben egy nemzeti
konzultációnak hazudott statisztikagyártási akció. Amely egy olyan
eseménysorozatba illeszkedett, amelynek nyomán már egy éve is látszott Orbán
morálisan mindenképpen árulóvá vált. Akkor még nem is annyira a haza
tekintetében, mint annak a szövetségi rendszernek a tekintetében, amelyhez az
ország szintén egy népszavazás eredményeként csatlakozott. S amelynek abban az
értelemben is haszonélvezője, hogy a magyar gazdasági menekülteknek kenyeret,
fedelet, és egzisztenciát kínált. Nyilván nem csak karitatív szempontok miatt.
De még mindig nagyobb kenyeret, és biztosabb fedelet, mint az, amit egy zárt
oligarchia által irányított neofeudális korrupto-kleptokrácia tud nyújtani.
Nos, a jövő generációinak „exportja”
a folyamatos gazdasági exodus gyakorlatilag már nagyon közel van a
hazaáruláshoz. Nem annyira teoretikusan, mint a valóság talaján állva. Jelenleg
ugyanis Európában nem tombol a pestis, a spanyolnátha, vagy a kolera. Így igen
nehéz lenne egy természeti csapást felelőssé tenni azért, hogy az ország igen
jelentősen veszíti a népességét. Annyira, hogy ez a népességvesztés már nem
csak a kéklő távolban levő jövőt, hanem a hazai mindennapokat is
veszélyeztetheti. Az orvosok ki-, és elvándorlása következtében egy spirál
mentén romló egészségügyi ellátás már azokat is veszélyezteti, aki itt marad. S
hasonló lehet a helyzet több más területen is. Ha Orbán kedvenc, bár elég
ostoba hasonlatával, az ostromlott erőd hasonlatával élnénk, akkor ennek árulás
volta még jobban nyilvánvalóvá válik. Képzelje el bárki azt az egykori végvárat
a török hadjárat idején, amelynek kapitánya elkergeti az ácsokat, borbélyokat,
kőműveseket, azaz a szakembereket, akik a sebgyógyításban, a várfalak megerősítésében
jeleskedhetnének. Majd elkergeti a fiatalokat, akik megalapozhatnák a vár
jövőjét, mint fegyverforgatók.
Márpedig Orbán kormánya ezzel
analóg módon jár el, és teszi progresszív jövőkép nélkülivé az országot. A
neohorthyzmus ugyanis még akkor sem progresszív jövőkép, ha Rákosi
módszertanának némi elemével tuningolják fel. Ezt különben nem kell elhinni.
Viszont érdemes emlékezni arra, hogy például Rákosi uralmának egyaránt egy elég
komoly, spontán elvándorlás lett a következménye. Ha az nem is érte el a
lakosság olyan arányát, amely napjainkban távozik az országból. Nem is annyira
a szándék, mint a besúgói hálózat és nyugati imperialisták elleni védekezésként
is megideologizált határzár következtében. Miközben a rendszer működésének
eredménye egy erősen mérsékelten élhető ország volt. Ez a korlátozott vonzerő
különben most is lemérhető. Nem is csak az elvándorlás mértékén, hanem két
másik mérce mentén.
Az egyik az, hogy a külföldre
költözött magyarok visszatelepülési hajlandósága, 2015-ben, tizedezrelékekben
volt mérhető. A másik az, hogy a háborús övezetből menekülők többsége is féregjáraton
át közlekedne Magyarország két vége közt, ha tehetné. Eszük ágában sincs
ugyanis itt maradni. Ahogy annak idején is inkább gyalog vágtak neki a
nyugatabbra vezető útnak, mintsem hazánkban akartak volna maradni. Ezt akár egy
szellemi gárdaegyenruhában is lehet hatalmas sikerként elkönyvelni. Azonban
talán nem ártana figyelembe venni, hogy nem az. Sokkal inkább annak a jele,
hogy egy politikai és gazdasági fekete lyukba egyre kevesebben vágynak
beleragadni. Márpedig az ország ilyetén képének kialakítása aligha nevezhető a
haza szolgálatának. A kiszolgáltatással ellentétben.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése