2016. október 1., szombat

Damaszkuszi barométer

Ha valaki elég idős, és emlékszik a régi idők ifjúsági mozgalmaira, az emlékezhet arra is, hogy a politikai művészet szinte önálló irányzatot alkotott. A könnyedebb zenék környékén annyira, hogy kiérdemelte a pol-beat megnevezést, mint megkülönböztetést. Miközben persze a nagyobb zenekarok sem okvetlenül tagadtak meg némi kompromisszumot a hatalomtól.

Még talán rosszallni sem lehet teljes szívből. A rendszerváltás után, vagy az éppen aktuális visszaváltás során inkább csak azért kezd ez zavarossá, olykor pedig zavaróvá válni, mert némelyek erőteljesen próbálnak úgy csinálni, mintha az akkori létük nem is létezett volna. Különösen zavaró pedig akkor lehet, ha egy előadó kiáll, és megpróbálja elhitetni a nagyvilággal: csak önzetlenségből, és igaz meggyőződésből vállal politikai szerepet. Melyet különben szintén nem lehet elvitatni senkitől. Csak legfeljebb nehéz, néhány esetben, őszintének elhinni. Igaz, ez nem csak az előadókra, hanem a politika szereplőire is vonatkoztatható. Ahogy valószínűleg még Tölgyessy Péter sem döntötte el, hogy éppen hol tart a „damaszkuszi úton”. Mely úton a patkányok sűrűsége összefüggést szokott mutatni a regnáló hatalom kedvezményező képességével, illetve erejével.

Tölgyessy, majd Kokó elindulása a nyár előtt valószínűleg egy lokális mélypontot jelzett. A nyáron elhíresült Omega-koncert pedig talán az ellenkezőjét. Nem feledve persze azt a magyarázatot sem, hogy azért Felcsúton, mert az közelebb van Budapesthez, mint Budapest. Egészen magasra emelve a hiteltelenség lécét. Amit átugrani már szinte művészet lehet. Ugyanakkor nosztalgiát ébresztve az egykori pol-beat előadói iránt. Az utóbbiak esetében ugyanis tudható volt, hogy megjelennek a tábortűz körül egy gitárral és politikailag exponált előadás fog következni. Nem kellett megmagyarázni, mert mindenki tudta. Sem előtte, sem utána nem várta el senki, hogy hosszas indoklások következzenek. Valamint pontosan azt a célt szolgálta a fellépés, amit sejteni lehetett. Erősíteni a közösség öntudatát és pallérozni a szocialista világképet. Akár a látszólagos szókimondás, a kétségtelen kétségek rímek közé terelése útján. Mert a rímek közt jobb helyét látták, mint az utcán.

Ezzel szemben a jelen hatalom láthatóan árnyaltabban tapossa meg az előadók még nyomokban fellelhető hitelességét. Alig valószínű ugyanis, hogy az Omega-koncert kapcsán Benkő magától ment volna bele egy teljesen zavaros magyarázkodásba. Ha igen, akkor sajnálom. De az még kevésbé valószínű, hogy Nagy Feró Lokálnak nyilatkozás heveny vágyával ébredt volna. Valószínűbb, hogy a Lokál nevű Habony-laptól kereshették meg azzal az egyedülálló lehetőséggel, hogy mondjon már valamit a népszavazásról. Mondott is. Kihirdetve a Lokál hű olvasóinak, illetve a saját jelenében őt még bármiért is tisztelő sokaságnak, hogy nemmel fog szavazni, akárki meglássa. Az, hogy eközben nyilvánvaló ostobaságokat is kifejtett, az valószínűleg nem nagyon zavarta meg ebben. Ahogy Ákos tradicionális, kormányhű, kiállását sem nagyon zavarják a tények.

Önmagukban ezek a megnyilvánulások olyanok, amilyenek. Nyilvánvaló, hogy nem kis részben függnek attól, hogy ki nyilatkozza, amit nyilatkozik. Az sem nagyon érdekes, hogy a népszavazáson hoznak-e pár száz szavazatot, vagy sem. Az azonban erősen valószínű, hogy az ország hétfőn még itt lesz. Akkor is, ha hétfőn kihirdetik a rendkívüli állapotot, és akkor is, ha ezzel megvárja a hatalom a provokált menekültektől érkező első pofonokat. Az a fajta hatalmi berendezkedés, ami a személyi kultuszos Rákosi-korszak, illetve Mussolini korporatív rendszere valami szalonképesített hibridjének látszik, szintén véget ér majd egyszer. Ha másért nem, akkor azért, mert a gazdaság végképpen beomlik alatta.

A most, tudj’ Isten hányszor köpönyeget fordító figurák, különösen a rivaldafényből táplálkozó egyedek, akkor lesznek érdekesek. Amikor egymás sarkát fogják taposni azon a bizonyos úton. Azt bizonygatva, hogy ők belülről gondolták bomlasztani az orbanizmust. Ahogy 1945 után is annyi ellenálló keveredett elő, ahánytól a németek talán fizikailag sem fértek volna be az országba, ha valóban ellenálltak volna. De lehet, hogy előtte is érdemes figyelni az említett színpadlakók rezdüléseit. A „damaszkuszi út” patkányainak fluxusa ugyanis érzékenyebb barométerként jelezheti a kormány valós hatalmi állapotát, mint a népszavazások.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook