Gazdasági exodus: Kósa-prizma

Kósa Lajos a maga sajátos módján készülhetett elő a Halloween-re. Vagy a tök árthatott meg, vagy más. Például az, hogy azt mondhatták neki: „Most kiállsz kedves Lajos, és a rádióban beszélsz a mi zseninkről, kedves Lajos”. Lajos pedig nekidurálta magát, és beszélt. Reálbérről és nemzetközi helyzetről. Ami szerinte mind habos torta.

Holott már a klasszikusból is tudjuk, hogy minden nem lehet egyszerre habos torta. Különösen, ha az egyik fokozódik. Márpedig a mi kedves Lajosunk szerint a reálbérek annyira növekednek, hogy maholnap nem látjuk majd az eget a sok helikoptertől. Csak az emberek ne lennének. Nem igaz, kedves Lajos? Zavarják a képet, és képesek látni az ételosztáson kígyózó sorokat. Ahol persze nyilván kalandvágyból állnak az emberek sorban. Nem is lehet természetesen másként. Mert a mi kedves Lajosunk, és még egekbe magasztalódott Viktorunk szerint itt maholnap a bele kell a Dunát vezetni majd a Balatonba, hogy legyen hely a tejnek. A mézről nem is beszélve. Amivel tele a Tisza-tó. Mert a méz onnan jön, kérem szépen. A Tiszán. Mészáros már talán a koncesszión gondolkodik. Arra nézvést, hogy a Tiszából érkező mézet, miként tudja majd a Balatonba gyűjtött tejjel keverni, és elszállítani Felcsútra. Ahonnan majd teríti a mézes iskolatejet, a rossz szokásból éhező gyermekeknek. Akiknek a szülei egyre magasabb reálbért keresnek. Lajosunk szerint.

Csak rohadtul nem találnak. A mindennapok tapasztalata szerint. Mert hiába beszél a mi kedves Lajosunk, azok az élhetetlen emberek, akiknek egy mészárosuk sincs a zsebükben, a boltba járnának vásárolni. Már akkor, ha van némi pénz a zsebükben. Meg olyan munkahelyük, amely nem rész-fabatkában mérhető éves jövedelmet biztosít. Mert hiába mondja a mi könnyes szemmel csodált Kósa Lajosunk, hogy „a foglalkoztatottak száma a korábbi 3,4 millióról 4,3 millióra nőtt”, azért tudjuk: ebben nem kis részben benne vannak a közrabszolgák is. Az ő „mindenre elég” jövedelmükkel. Amelyből egyébként még egy képviselő, illetve miniszter sem próbált megélni. Pedig igény volna rá. Mármint arra, hogy élénk érdeklődéssel kísérve mutassák be, hogy évi három-négy hónapnyi, de akár folyamatos közmunkából is miként vesznek helikoptert. Esetleg cipőt és kenyeret. Nem vagy! És! Mert különben fogja a maradék cipőjét, és elballag az országból, aki teheti.

Habár a mi kedves Lajosunk szerint ez sem egészen így van. Hanem amúgy. De lehet, hogy még emígy is. Mert imigyen szólt: belesimulunk az európai országok közé. Azzal, hogy nálunk a lakosság kevesebb, mint egy tizede párolgott el az országból. Ellentétben Bulgáriával, ahonnan Kósa szerint az emberek harmada távozott. Egyébként Kósa a számok bűvölésekor nagyon ott van a szeren. Mert hol munkavállalókról, hogy a lakosságról, hol arányokról beszél. Igazi „itt a piros, hol a pirost” játszik. Annak érdekében, hogy a csúnya ellenzéknek ellent tudjon mondani. Annyiban, hogy szerinte nem az ellenzék által felhánytorgatott életkörülmények, illetve az egzisztenciális kilátástalanság a mozgások oka. Elvégre szerinte a legnagyobb, nem a hazájában dolgozó népesség a németeké, akik több mint másfél millióan teszik ezt. Igen ám, de Németország lakosságának létszáma mintegy 82 millió fő. Ez azt jelenti, hogy a lakosságának legfeljebb két százaléka dolgozik külföldön. Ami a lakosság arányát tekintve ötöde a külföldre távozott magyarokénak. S ez akkor is jelentős, ötszörös különbség, ha kihagyunk a számításból két másik tényezőt.

Az egyik igen jelentős tényező a német és magyar munkaerő-kivándorlásban a célmunkakörök különbsége. A német munkavállalók Németországon kívül is ritkán helyezkednek el más szakmában, és az EU területén elismerhető végzettségük szintje alatt. A külföldön munkát vállaló magyaroknál jellemzőbb a végzettségtől eltérő, és a végzettség szintje alatti munkavállalás. A kezdetekben. Mert a későbbiekben természetesen sokan visszakapaszkodnak a munkaerőpiaci létrákra. Elvégre idejük általában van rá. Tekintetbe véve, hogy a magyar munkaerő remigrációja igen alacsony, néhány ezrelékben, esetleg százalékban mérhető, szintű. Ami azt jelentheti, hogy aki egyszer kint megállta a helyét, az többnyire nem települ vissza. Ellenben kihívja a családját, illetve azt az itt megismert kollegát, akinek a tudásában megbízik. Aki majd szintén kiviszi a családját, stb. Egy önerősítő gazdasági exodus-hullámot generálva.

Mely gazdasági exodus könnyen lehet, hogy a jelen kormányzat egyik legjelentősebb „eredményének” tekinthető. Akár ott van Kósa a szeren, akár lejön róla. Akár kinézi a mi kedves Lajosunk az emberekből a négy alapműveletre való képességet, akár nem.

Andrew_s