Kész? Vége? Ennyi volt?

A bejelentő: Pukli István
Fotó: Index / Huszti István

Ismét eső, ismét tanárok. Megvolt a nagy pedagógustüntetés. Az, amit nagy önbizalommal gigatüntetésnek hirdettek meg korábban. Az elkövetkező napokban, amíg végképpen ki nem fárad a téma, annyit fogják elemezni, hogy bele is fognak sokan unni. Az első benyomások alapján sajnos nem keltett csalódást. Pedig szerettem volna.

De mik is voltak ezek a benyomások? Legelőször az, hogy lehet számháborúzni, de a résztvevők száma nem haladta meg a korábbi tüntetésen résztvevőkét. Ha jöttek hozzá, akkor tehát el is mentek. Ez azt jelenti, hogy nem sikerült megszólítani a társadalmat. Nem sikerült elérni, hogy érintettség okán, vagy pusztán szolidaritásból többen vegyenek részt a tüntetésen. Holott már létezik a CKP, és igazán lehetőség lett volna egy szakmai program mentén legalább a pedagógusok többségét bevonzani a megmozdulásra. Ez láthatóan nem sikerült. Nem vettek részt százezer számra az emberek. Ami azt is jelentheti egyben, hogy a tüntetés belső felépítése, a céloktól teljesen függetlenül, pontosan ugyanaz, mint ahogy a hatalom szervez. Egy saját körének beszélő miniszterelnökkel szemben egy szintén csak a saját köreit megszólító tüntetésszervezés tudott szembeállni. A szélesebb társadalom megszólítása nélkül.

Korábban igyekeztem magam is azt artikulálni, hogy pozitív üzenetek nélkül, csak kritikával ez nem megy. Korábban azt is megfogalmaztam, hogy szigorúan szubjektív alapon, nekem milyen elvárásaim lettek volna már februárban is a tüntetést szervezőkkel szemben. Erre olyan kritikákat kaptam, amelyek közül a „ne üsd az orrod a nagyok dolgába”, még a finomabbak közé tartozott. Holott bárkinek lehetnek elvárásai egy olyan eseménnyel kapcsolatban, ami társadalmi szintű problémát feszeget. A mostani tüntetés felszólalásai legalább akkora űrt hagytak ezen a téren, mint korábban. Elvárva a társadalmi támogatást, szolidaritást úgy, hogy valójában nagyon keveset tettek bele a másik serpenyőbe. Kivételt képezett talán L. Ritók Nóra, aki világos problémákat, világosan vázolt fel, és világossá tette, hogy mi a baj, és mit szeretne. Talán egy éles elhatárolódás is elfért volna a programban a szélsőjobbtól. De L. Ritók Nóra mondandóját összevetve a Jobbik politikusainak némely nyilatkozatával legalább elmondhatjuk: legalább tényszerű szembeállítást hallhattunk.

De az éles elhatárolódás talán nem is az ő dolga lett volna, hanem az első megszólalás első mondatában illett volna megtenni. Ám tudom, a politika nem illemtanóra. Talán nem is a humánus értékek tárháza. Akkor sem, ha azt tűzik a zászlóra. Ám ebben az esetben politikai nagygyűlést kell összehívni, és nem a gyermekek érdekeit hangoztató szakmainak beállított tüntetést. Akkor talán afelett is könnyebb lett volna elsiklani, hogy sem a tüntetés előtt, sem a tüntetés során nem került bemutatásra az „utca embere” számára egyetlen szakmailag megalapozott, jól kommunikált, és vállalható oktatáspolitikai alternatíva. A tüntetés maradt azon a szinten, hogy közfelkiáltatták a megjelenteket a már korábban kihirdetetett 12 pont „megszavazásával” kapcsolatban. Ebből a szempontból a tüntetést szervezők hozzáadott értéke, véleményem szerint, konvergál a nullához.

Ahogy igen érdekesen alakult az a nagy bejelentés is, amit Pukli István beharangozott, majd tett.  A nagy bejelentés ugyanis abból állt, hogy a kormánynak adnak durván egy hét haladékot egy elnézést kérésre, valamint a kerekasztal-küldöttség megváltoztatására. Kihagyva ezzel két dolgot a számításból: a kormány nyugodtan elnézést kérhet olyan formában, ami a királylány ajándékával egyen értékű. Az nem kerül semmibe, és nem változtat semmin. A kerekasztal-küldöttséggel kapcsolatos feltétel pedig azt jelenti: Pukli István, vagy a karakterét építő háttérzenész, de facto elfogadta a kormányzati játékszabályokat, a kormányzat által meghirdetett kerekasztal legitim voltát. Ebben az esetben pedig a hatalom megteheti, hogy nem változtat a felálláson. Különösen, mert a miniszter és államtitkára csak akkor kiváltható, ha lecserélik. Balogot pedig semmi más nem erősíthette volna meg jobban a helyén, mint Pukli követelése. Már csak presztízsből sem fogják lemondatni. A „nagy bejelentés” tehát ebből a szempontból olyan forgatókönyv, amit akár Lázár János is írhatott volna.

Cserébe mi a „nagy bejelentés” büntetési tétele? Egy órás sztrájk, újabb egy hét múlva, március 30.-án. Gyakorlatilag két hét haladékot adva a kormánynak, hogy kiböjtölje a lelkesedés kifáradását. Nem feledve azt sem, hogy a sztrájkfenyegetés Gallóné asztalfiókjában pihen, folyamatosan prolongálva, hónapok óta. Egy teoretikus sztrájk pedig nem sztrájkabb, mint egy videojátékban. Lakner Zoltán a Facebook-on erre azt írja:

„Most azért az legyen világos, hogy a lényeg nem az egyórás sztrájk, hanem hogy 1) Orbán ultimátumot kapott, 2) a sztrájkot nehezítő jogszabályok ellenére sztrájkolnak a tanárok, ha kell 3) támogatásra hívnak mindenki mást is, egyenesen az ország leállítására hívtak fel 4) az akció további folytatását is kilátásba helyezték.

Ilyen még nem volt.”

Igaza is lehet. De Orbán az ilyen ultimátumoktól az eddigi tapasztalatok alapján nyugodtan alhat. A majd sztrájkolnak, ha kell, az egy üres fogalom. Jelenleg üres fenyegetés. Korántsem biztos, hogy akár csak az a harmincezer tanár csatlakozna, aki a tüntetésen jelen volt. A széleskörű támogatáshoz a társadalmat kellene megszólítani. De arra igen szerény kísérletek történtek eleddig. A további folytatás kilátásba helyezése pedig nyugodtan lehet a gyerek fenyegető kiabálása a sötét szobában mindaddig, amíg a tanárok, és általában a tanárok megszólítottsága is kérdéses.

Az első benyomások alapján tehát ez a „gigatünti” nem is volt annyira giga, szakmai programot nem hirdetett, a többséget kétségesen szólította meg, és a nagy bejelentés sem olyan nagy. Viszont mindenkit felszólítottak, ha nem is 1848 szellemében, hogy menjen szépen haza. Ha a közeli egy-két nap nagyon rá nem cáfol a jelenlegi benyomásokra, akkor könnyen lehet, hogy azt mondhatjuk: kész, vége, ennyi volt. Orbán berendezkedhet a dinasztikus kormányzásra, mert a pedagógus-mozgalom hathatós szervezése talán az utolsó nagy nekirugaszkodást ugratta neki a semminek. S akkor tényleg kormány-tapsot a szervezőknek. Esetleg kormányzati kitüntetést is. VIP-hellyel a stadionokban.

Andrew_s