2016. március 30., szerda

Demagógisztáni napló: Step-by-step diktatúra tanár-sztrájkkal

Megtörtént az, amit Pukli István a gigatüntetésnek beharangozott demonstráción országot rengetőként jelentett be. Az ország nem igazán remegett bele. Kormányilag sem, de érezhető módon ellenzékileg sem. Az előzmények ismeretében talán ez a kevésbé meglepő. Sajnos.

A sztrájkkal kapcsolatban, de az egész pedagógusmozgalommal kapcsolatban sajnos már a februári tüntetés kapcsán sejthető volt, hogy a kormány látszatintézkedések mentén próbál majd lavírozni, miközben az akkor ismert vezetők hitelessége sem volt minden kérdőjelektől mentes. A KLIK sorsa is igazolta az akkor, február 3.-án, leírtakat: „Szinte biztos vagyok benne, hogy már valaki fogalmazza azt a beszédet, amiben Orbán Viktor, a pedagógusokat is megértő jó édes apukája az országnak, bejelenti: A KLIK-et átszervezik, illetve megszüntetik”. Ugyanakkori kérdés volt: “Nem lett volna akkor mégis inkább azzal kezdeni, hogy a sok ulibuli önérdekvédőt V-alakba állítani, és elhúzásra bíztatni?” Mely utóbbi kérdés csak hangsúlyosabb lett azt követően, hogy a sztrájkkal kapcsolatban Gallóné szinte az utolsó pillanatokig mindenféle ötletekkel hezitált elő. De a sztrájk azért megtörtént.

Korábban próbáltam hangsúlyozni, hogy nem az oktatásügy van rendben, hanem egy pozitív üzenet azért elkelne a mozgalom érdekében. Ettől függetlenül igen keresetlen szavakkal, illetve roppant udvariasan, de elég sokan közölték: hülye vagy apóca. Annak ellenére, hogy nem kellett többet tenni, mint amivel már többször próbálkoztam. Azzal, hogy a „kettő meg kettő összege négy” szintjén jelezni: tüntetést szervezni a gőz leeresztésére, de nem állni elő alternatívával a már futó kormányzati programokkal könnyelműség. Pontosabban nem is könnyelműség. Tulajdonképpen egyfajta kormányerősítő gesztus. Olyan kormányerősítő lépéssorozat, amelynek hatására Orbán tényleg akár röhöghetett is. Függetlenül attól, hogy egy szakszervezeti trubadúr kivágja-e a magas C-t, vagy sem? Akár odáig elmenve, hogy szinte felséggyalázásnak tekint minden olyan véleményt, amelyik alkalmatlan a szakszervezeti vezető szentek közé emelésére.

De természetesen ettől még lezajlott az említett sztrájk. Kicsit nem volt nagy, kicsit hatástalan az első benyomások szerint, de azért lezajlott. Mielőtt most nagy háborgások törnének ki, annak védelmében, hogy hatalmas volt: 150-200 intézmény csatlakozásáról vannak megbízhatónak tekinthető információk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy ágazati, vagy ágazatokon keresztül nyúlónak hirdetett általános sztrájk üzenete még az ágazatban érdekelteknek is csak az ötödét volt képes megszólítani. Ami azt jelenti, hogy még ágazaton belül sem tekinthető általánosnak a sztrájk. Annak ellenére, hogy a szervezőnek, még egy feljelentéskével is próbáltak némi szolidaritásra gyúrni a kormánypárt részéről. Követve azt a taktikát, ami a korábban kormánypárti segédlettel igazgatóvá lett illiberális vezetőt igyekszik rágyógyítani a tanár-mozgalomra. Valószínűleg nem véletlenül.

A kérdés a pedagógusmozgalommal kapcsolatban valószínűleg nem az, hogy meddig tart ki a lendület. Azzal, hogy megtagadták a tüntetőktől, a sztrájkra készülőktől a pozitív programot, és a lózungok szintjénél komolyabban meg sem próbálták megszólítani a szülőket félő, hogy a lendület akár végletesen megtörik. Köszönhetően annak, hogy továbbra is leginkább csak valami ellen, és legfeljebb programot pótló pótkiáltványnak tekinthető 12 pont mellett lehet kampányolni. A szülőknek is kommunikálható alternatív oktatási program: nincs. Holott február eleje óta akkor is kialakítható lett volna, ha akkor kezd neki a CKP. Az a CKP, amely a gőz levezetése szempontjából pont jókor lépett a színre, de amely szakmai alapon akár a diáktüntetések során is megalakulhatott volna. Lehet persze conteo-nak, ostobaságnak bélyegezni bármit, de gyanúsan sok az, hogy CKP-szerű szervezet akkor alakuljon meg, amikor a leghatékonyabban tudja kifogni a szelet a vitorlából. Egy olyan mozgalom vitorlájából, melynek az egyik arca nyilvánosan jelzi: alapvetően kormánypárti, és senkit nem akar megbuktatni. Nemhogy kormányt. Miközben a másik arc tudottan élvezte a Fidesz támogatását, és a saját nyilatkozataiban is a Fidesz, vagy akár a Jobbik eszmeiségének híve. S mindezek mögött a kormánynak eddig sem éles ellenzékeként ismert szakszervezeti vezető is igyekszik hűteni a kedélyeket, húzni az időt, és bizonytalanságba fullasztani sok mindent.

A „véletlenek” ilyen halmozódása, már csak a tüntetés kifárasztása okán is, alig kérdésesen a kormányzatnak tesz szívességet. Ebből a sorozatból a Pukli István által meghirdetett sztrájk sem nagyon lóg ki. Az előzetes és széleskörű egyeztetések látszólagos hiánya, az ennek köszönhetően gerjesztett viták szinte borítékolták: nagy tömeget megmozdító valóban általános, az egy óránál spontán továbblépő sztrájk aligha alakul ki. Különösen nem a tavaszi szünetet követő reggelen. Amely elég furcsa időpont egy ilyen sztrájkhoz. Mindaddig amíg szerte nem olvasunk a hírek között. Mert az utóbbiak között azt láthatjuk, hogy miközben a média komoly figyelmet szentelt az oktatási ágazat ötödét érdeklő „általános” sztrájknak, értékelt, puklizott és kontra-puklizott addig a Parlament, szinte a surranó-pályán megszavazta a rendeleti költségvetés kialakítását biztosító törvényt.

Az illiberális iskolaigazgató meghirdette sztrájk tehát kétséges eredménnyel szolgált a tanárok számára, de a médiaárnyékban lépéselőnyhöz juttatatta a hatalmat. Úton a diktatúra felé. Egészen biztosan véletlenül.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook