 |
| Paolo Veneziano: Megfeszítés |
A Húsvét másnapján talán már nem csak az ünnep hangjaival
eltelve is meg lehet szólalni. Mármint a „gyalog” betűvetőnek. Mert egyébként,
ha a szeretett profétájának ünnepe azt jelenti, amit például a belgiumi
szélsőjobbnak, akkor annak igen kevés köze van az ünnephez. Bár, ahogy a
menekültekkel kapcsolatos hazai internet-kommenteket olvasgattam: nincsenek
azok a szélsőségesek egyedül.
Mert a gyűlölet nem ismer naptárat. Valójában semmit nem
ismer önmagán kívül. A gyűlölet a gyűlöletért van elsősorban. A gyűlölet
megkeresi a maga tárgyát, de nem az az oka. S persze az égvilágon semmi köze
nincs a kereszténységhez, illetve Jézushoz. Jézus, akinek egyik legnagyobb
ünnepe a Húsvét, soha nem hirdetett gyűlöletet. Ahogy a hazai szélsőségesek, a
formálódó HungaroSA, a menekültek elleni kormányzati gyűlöletkeltés kapcsán korábban
is írtam:
Jézus tanításai között nem igazán
található olyan, hogy „gyűlölködjetek az én emlékezetemre”. De ez persze
nem igazán zavarja azokat, akik válogatás nélkül rontanak embertársaikra. Fogékonyan
az olyan baromságokra, amely szerint minden menekült terrorista. Gondolkodás-rezisztensen
üvöltve fel ugyanakkor, ha az ő magyarságukat a külföldön megbukott leánykereskedők
alapján akarnák megítélni.
Egy pillanatig sem vonva kétségbe a tényt: minden ártatlan
áldozatért kár. A pakisztáni áldozatokért éppen úgy, mint az európaiakért.
Akkor is kár, ha egy öngyilkos merénylő bombája végez velük, és akkor is, ha a
kereszténység csalárd védelmét zászlóra tűző pogrom. S akkor is, ha az utóbbi „csak”
valamiféle hideg vallásháború eredményeként a lelkekben pusztít csupán. Megvetve
mindenkit, aki nem abban hisz, mint a gyűlölet katonája. Talán még jobban is
pusztítva a lelkekben, mint egy pogrom a testekben. Ahogy korábban sem volt
másként a történelemben. Az üldöztetésnek régen is csak a csúcsa volt az inkvizíció.
A mindennapi, egyházilag szentesített antiszemitizmus, a szószékről hirdetett
rasszizmus százezrek életét nyomorította meg a történelem során. Ennek a
nyomvonalnak a követése a Jézussal való szakítás útja. Mert kár lenne feledni:
az egyház és a tanítások nem azonosak.
Az egyház, mint bürokratikus, hatalmi szervezet nagyon
régóta nem azonos a hittel. Már Szent Ágoston, az egyházi antiszemitizmus
alapjainak lerakója óta, sokszor szakított Jézus tanaival. Aki, mint tudjuk
alapvetően nem egyházat akart alapítani. Sokkal inkább volt a zsidó Luther,
mint egyházalapító. A reformáció sem önálló egyházban, hanem a meglevő
átalakításában gondolkodott eredetileg. Jézus is egyfajta zsidó vallási
reformot hirdetett. A katolikus, magát kereszténynek mondó egyház későbbi, és
nem is Jézus munkássága nyomán lett olyan, amilyen. Olyan egyházzá fejlődve,
amely gyakran lelki, illetve nem egy esetben fizikai terrort alkalmazott. Olyan
egyházzá, amelyben szinte kuriózum, ha egy pápa Jézushoz kíván visszatérni.
Olyan egyházzá, ahol okkal lesz szent az a pápa, aki nyilvános bűnbocsánatot
kér az egyház üldözötteitől. De olyan is, amikor egy rasszizmuson alapuló
egykori szervezet tagjaként ismert pápa nem tartja szükségesnek nyilvános
bűnbánatot. Vagy legalább annyit: „Elnézést, gyermekként megvezettek”. De ez csak
az a hierarchikus szervezet, amelynek esetleg pont annyi köze van Jézushoz,
mint a Szovjet Kommunista Pártnak, annak idején, a kommunizmushoz.
A Húsvétnak, noha egyházi ünnep, alapvetően mégsem az
egyházról, az egyházakról kellene szólnia. Sokkal inkább Jézus és a természet
feltámadásáról. Az új életciklusnak való nekirugaszkodásról. A fényről. Akinek
ez nem tetszik, az pedig maradjon magára a saját sötétségében. Akkor is, ha
újfasiszta erőszaktevő és akkor is, ha imám, és akkor is, ha bíboros.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése