2016. március 28., hétfő

A húsvéti gyűlöletről

Paolo Veneziano: Megfeszítés
A Húsvét másnapján talán már nem csak az ünnep hangjaival eltelve is meg lehet szólalni. Mármint a „gyalog” betűvetőnek. Mert egyébként, ha a szeretett profétájának ünnepe azt jelenti, amit például a belgiumi szélsőjobbnak, akkor annak igen kevés köze van az ünnephez. Bár, ahogy a menekültekkel kapcsolatos hazai internet-kommenteket olvasgattam: nincsenek azok a szélsőségesek egyedül.

Mert a gyűlölet nem ismer naptárat. Valójában semmit nem ismer önmagán kívül. A gyűlölet a gyűlöletért van elsősorban. A gyűlölet megkeresi a maga tárgyát, de nem az az oka. S persze az égvilágon semmi köze nincs a kereszténységhez, illetve Jézushoz. Jézus, akinek egyik legnagyobb ünnepe a Húsvét, soha nem hirdetett gyűlöletet. Ahogy a hazai szélsőségesek, a formálódó HungaroSA, a menekültek elleni kormányzati gyűlöletkeltés kapcsán korábban is írtam: Jézus tanításai között nem igazán található olyan, hogy „gyűlölködjetek az én emlékezetemre”. De ez persze nem igazán zavarja azokat, akik válogatás nélkül rontanak embertársaikra. Fogékonyan az olyan baromságokra, amely szerint minden menekült terrorista. Gondolkodás-rezisztensen üvöltve fel ugyanakkor, ha az ő magyarságukat a külföldön megbukott leánykereskedők alapján akarnák megítélni.

Egy pillanatig sem vonva kétségbe a tényt: minden ártatlan áldozatért kár. A pakisztáni áldozatokért éppen úgy, mint az európaiakért. Akkor is kár, ha egy öngyilkos merénylő bombája végez velük, és akkor is, ha a kereszténység csalárd védelmét zászlóra tűző pogrom. S akkor is, ha az utóbbi „csak” valamiféle hideg vallásháború eredményeként a lelkekben pusztít csupán. Megvetve mindenkit, aki nem abban hisz, mint a gyűlölet katonája. Talán még jobban is pusztítva a lelkekben, mint egy pogrom a testekben. Ahogy korábban sem volt másként a történelemben. Az üldöztetésnek régen is csak a csúcsa volt az inkvizíció. A mindennapi, egyházilag szentesített antiszemitizmus, a szószékről hirdetett rasszizmus százezrek életét nyomorította meg a történelem során. Ennek a nyomvonalnak a követése a Jézussal való szakítás útja. Mert kár lenne feledni: az egyház és a tanítások nem azonosak.

Az egyház, mint bürokratikus, hatalmi szervezet nagyon régóta nem azonos a hittel. Már Szent Ágoston, az egyházi antiszemitizmus alapjainak lerakója óta, sokszor szakított Jézus tanaival. Aki, mint tudjuk alapvetően nem egyházat akart alapítani. Sokkal inkább volt a zsidó Luther, mint egyházalapító. A reformáció sem önálló egyházban, hanem a meglevő átalakításában gondolkodott eredetileg. Jézus is egyfajta zsidó vallási reformot hirdetett. A katolikus, magát kereszténynek mondó egyház későbbi, és nem is Jézus munkássága nyomán lett olyan, amilyen. Olyan egyházzá fejlődve, amely gyakran lelki, illetve nem egy esetben fizikai terrort alkalmazott. Olyan egyházzá, amelyben szinte kuriózum, ha egy pápa Jézushoz kíván visszatérni. Olyan egyházzá, ahol okkal lesz szent az a pápa, aki nyilvános bűnbocsánatot kér az egyház üldözötteitől. De olyan is, amikor egy rasszizmuson alapuló egykori szervezet tagjaként ismert pápa nem tartja szükségesnek nyilvános bűnbánatot. Vagy legalább annyit: „Elnézést, gyermekként megvezettek”. De ez csak az a hierarchikus szervezet, amelynek esetleg pont annyi köze van Jézushoz, mint a Szovjet Kommunista Pártnak, annak idején, a kommunizmushoz.

A Húsvétnak, noha egyházi ünnep, alapvetően mégsem az egyházról, az egyházakról kellene szólnia. Sokkal inkább Jézus és a természet feltámadásáról. Az új életciklusnak való nekirugaszkodásról. A fényről. Akinek ez nem tetszik, az pedig maradjon magára a saját sötétségében. Akkor is, ha újfasiszta erőszaktevő és akkor is, ha imám, és akkor is, ha bíboros.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook