2016. március 2., szerda

Pontozottan felelős szakmaiság?

A Civil Közoktatási Platform 12 pontja kapcsán elég parázs viták bontakoztak ki a tanárok, a még tanarabbak, és a szimpla civilek körében egyaránt. Kár lenne tagadni, hogy a korábban általam megfogalmazottak sem arattak nagy népszerűséget. Különösen a felelősség és a féligazságos szakmaiság bizonyult komoly tüskének.

Holott, ha a 12 pontot egy egyszerű szellemi terméknek tekintjük, akkor megpróbálhatjuk úgy kezelni, mint egy szerzőséggel bíró, valós tartalmat hirdetni próbáló tézisgyűjteményt. A szerzőség tekintetében a CKP Facebook-közleménye alatt semmilyen szervezet és senki ember fia, -lánya nem szerepel. A 12 pont tehát van, és kész. Maga a közlemény erről pusztán annyit mond, hogy a „Civil Közoktatási Platform szervezetei összefoglalták a közoktatás akut problémáinak orvoslásához elengedhetetlen azonnali intézkedéseket, melyek nem igényelnek hosszabb előkészítést”. Tehát, aki kíváncsi, az járjon utána. Félreértés ne essék. A témához interneten hozzászólóktól nagyjából pontosan ezt a választ sikerült begyűjteni. Ha érdekel, keresd meg. Na nehogy már a 12 pont alatt lenne az információ! Keresd meg, nyomozd ki. Aki nem teszi meg, az a Facebook-közleményből ugyan meg nem tudja. Ami, a jelek szerint, természetesen nem szabja gátját annak, hogy lehülyézzék az erre vonatkozó kérdést, és kis híján kiírják a társadalomból. Olyanok is, akik profillapján ott bizsereg a jelzés: „A” vagy „B” iskola sorait gyengíti.

De igazságtalan lennék, ha nem emelném ki, hogy volt. aki legalább hozzávetőleges birtokában volt az információnak. Noha azzal a megjegyzéssel, hogy az általam kért információt rejti, de legalább a CKP-hoz csatlakozott szervezetek listájához útmutatást lehetett kapni: http://tanitanek.com/CKP/Partnerek. Amely csak akkor fedi le a 12 pont szerzőségét, ha teljes és osztatlan, ellenvéleményt fel nem vető szavazást tételezünk fel a 12 pontról. Minden szervezet minden tagja részéről. De tételezzük fel, amíg ellenkező információt nem kapunk. A jelenség az, ami miatt ezt a hosszú szöveget érdemes volt leírni. Az a jelenség, hogy annyira, de annyira erős a messiásvárás, mely erő egyszerűen minden kétséget, minden kérdést eleve elsöpör. Holott valójában minden ilyen kezdeményezés pont annyit ér, ahányan támogatják, ahányan szolidárisak vele. Különösen, ha a tüntetést komolyan veszik. Különösen akkor, ha a CKP körein belüli agyvihar (brainstorming) termését már el is küldték az EMMI-be. Melynek ténye különben Nahalka István egy másik közleményre adott válaszából derült ki számomra. De biztos én voltam figyelmetlen, amiért nem tűnt fel a tanárok körében kezdeményezett széles vita-platform meghirdetése a minisztérium felé történő elküldés előtt.

Pedig minden tézisgyűjteményt csak erősebbé tehet a vita. Mármint nem az egykori MSZMP-SzOT szemináriumok világának, vagy a manapság ismertebb nemzeti konzultációk álvitái, hanem a valós viták. Ugyanúgy lemérve egy kezdeményezés alkotta társadalmi híd valós teherbírását, és feltárva a gyenge pontokat, ahogy egy valós híd avatását is valós terhelési próbával szokták lemérni. Bármennyire is tetszetős az a tervezőasztalon. Márpedig a tüntetésen résztvevő és az azzal távolról szolidáris pedagógusok akkor is rászorulnának a többiek szolidaritására, támogatására, meggyőzésére, ha abszolút a többségük. Remélem ugyanis, hogy a többieket inkább meggyőzni szeretnék és nem legyőzni. A meggyőzés igénye ugyanis partnerként kezeli a másik felet. A legyőzés magabiztossága pedig a másik lehülyézését, sárba gyalulását, és a különben diszkriminatív, a másikat meg nem hallgató erődemonstrációt. Amelyben bővelkedtek a 12 pont hívei a fórumokon. Talán el is feledve olykor magukat a pontokat.

Mely hibába nem szeretnék esni. Így az 1. pont az érettségi kapcsán próbálom illusztrálni azt a bizonyos féligazság-világot. Az a bizonyos pont a maga teljességében így szól:
"1. Az érettségire vonatkozó módosításokat halasszák el!
A változások nem érinthetik hátrányosan a tanulókat, mindenkinek joga van a tanultak alapján letenni az érettségit! Ugyanígy, az iskoláknak meg kell kapniuk azt a lehetőséget, hogy a megváltozott érettségi vizsgakövetelmények alapján készítsék fel tanulóikat. Ezért a vizsgák tartalmát és menetét érintő változások kizárólag felmenő rendszerben lehetségesek, nem a középiskolai tanulmányi idő közben."

Elsőre igazán tetszetős. Már csak azért is, mert általánosságban igaz: a tanulmányi változásokat mindenképpen tisztességesebb felmenő rendszerben bevezetni. Az érettségit érintő változásokat is. De, éppen azért, mert általános igazság, elég féligazság-szaga van annak, hogy miért emelődik ki az érettségi? Mert most éppen az változik? Lehet. Ugyanakkor nem egy kritika éri magukat a megváltozott iskolai követelményeket. Annyira, hogy külön pontot szentelnek az ezeket megalapozó tankönyveknek. De kiolvashatjuk-e az érettségit kiemelő pontból, hogy netán a teljes követelményrendszert, netán az érettségi-rendszert, mint olyat kritika alá vetné? Nem igazán. Holott a gyermek hosszú távú érdekeit ez sokkal jobban szolgálhatná, mint kormányzat által kidolgozott rendszer, és követelménykör akármilyen rendszerű bevezetése.

Különösen azért, mert az érettségi olyan vizsgává vált, amelynek hiánya ugyan továbbra is megbélyegez, de a megléte szinte csak a vizsgán való megjelenés képességét igazolja. Nem mostanság, hanem jó ideje. Nem véletlenül látták szükségesnek az inflálódó érettségi mellé egy második vonalat kiépíteni. Ez az emelt szintű érettségi, mely valójában a hosszú ideje romló tendenciák egyik legmarkánsabb jelzőtüze. Ez nem menti a jelenlegi kormányzat megannyi hibáját, de nem véletlenül volt már 2009-ben is erősen kérdéses az érettségi vizsga megszerzése, illetve szerepe, mint olyan. A 12 pontból készséggel elfogadjuk: a változás nem érintheti hátrányosan a tanulót. De kiolvassunk-e a tagadáson kívül valamit, ami előrelépést ígér? Nem nagyon. Sőt! A jelen bevezetendő kormányzati törekvéssel csak a bevezetés ütemezése látszik problémásnak lenni. A többivel semmi baj. A CKP és tagszervezetei szerint. Miközben tudjuk, hogy vannak bajok azért mással is.

Meghitelezve az írásom kritikájaként, hogy Orbániát akarom konzerválni, és majd egyszer feltöltik tartalommal a 12 pont keretét. Az érettségi példája mutatja, hogy vallójában a 12 pont az, ami elodázva, felmenő rendszerben, de konzervál, és nemhogy a tényleg későbbi kidolgozandó teljes követelményreform lépéseit nem tartalmazza, de még csak ezek igényét, ígéretét sem.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Ez csak illusztráció, és egy ponton kéri számon a világ megváltását. A.I. úr miért nem teszi közzé a saját koncepcióját az oktatás megváltására?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Kedves, nevét nem vállaló, de mesterségesen (sem) intelligens (A.I.) hozzászólónak üzenném, hogy nem vvilág meváltásáról, hanem a szakmaisságról, és ellenzékiségről volt szó.
      Továbbá azt is, hogy nem kicsit nevetséges, hanem röhejes, hogy ha nincsenek érvek, akkor jön az az indoklás, hogy: Jó, jó, de a többi bezzeg. Meg az, hogy: miért nem itt kerül kifejtésre a nagy világmegváltás.
      Nos, ha a szerző nekiáll majd tüntetést szervezni, és tisztségviselője lesz egy szervezetenek, amely állítólag képviseli a pedagógusokat, akkor számon lehet kérni. Sőt! akkor, de csak akkor számon is kell kérni. De a szervezőkön miért nem kéri számon?
      Ja, hogy esetleg egyike azoknak? Névtelenül az sem kizárt.

      Törlés