2016. március 18., péntek

Az oktatási gyurcsányozás görbetükre

Napjaink oktatáspolitikája mocorgóban van. A forradalomtól kicsit messze, de azért mocorog. A Fidesz a biztonság kedvéért gyurcsányozik. Nem mintha akkor minden szép lett volna. De a kormánypárt mi az ördögöt tehetne egyebet? Egy politikai gesztusra politikai gesztussal felel. Miközben egyre jobban kicsúsznak a diákok a fókuszból.

Mert azt még csak lehetett talán, nagy jóindulattal állítani, hogy a februári első tüntetés legalább némileg a diákokról is szólt. A nagy jóindulatra nem a cinizmus miatt volt szükség, hanem azért, mert a tüntetés kapcsán olyan szereplők keveredtek a felszínre és a színpadra, akik nem elsősorban a politikamentességükről híresültek el. A szakszervezeti vezetők, talán a kádárista hagyományokat őrizgetve, de akár valós érdekvédőkként is, egyértelműen politikai szereplők az én olvasatomban. Azok az iskolaigazgatók, akik egyértelmű politikai támogatással lehettek csak igazgatók, szintén nem tekinthetők szerintem intaktnak. Mindettől természetesen még lehettek volna szakmai felvetések is. De nem voltak. Utána sem. A március idusán megtartott tüntetés után pedig végképp elcsúszott az események folyása.

Azt, hogy jószerével semmilyen, a gyermekek érdekében, és elsősorban a szülőket megszólító program-kommunikáció nem zajlott, leírtam korábban. Holott továbbra sem hiszem, hogy a majd két éves, a szülőket, és tulajdonképpen a gyermekeket is lenéző cikk szellemében kellene közelíteni a tanárokon kívüli világhoz. Ahogy, a kormányszócsőtől teljesen függetlenül ugyan, és némileg más okokból, de az egy órás sztrájkot sem tartom a gyermekek érdekében zajló akciónak. Az általános sztrájk, amennyire olvasmányaimra emlékszem, csak akkor kecsegtet némi sikerrel, ha nagyon erős, a jelentős többség számára valid üzenettel, és kemény célokért hirdetik meg. A „kérj bocsánatot öcsi” üzenete nem ilyen. Amellett az általános sztrájk, éppen mert általános, sokkal inkább politikai, mint szakmai eszköz. A kemény célnak is politikai célt ésszerű választani. Amit viszont egy órás sztrájkkal nem lehet általában elérni. Főleg nem hetekkel elhalasztva. Ha ezzel a Tanítanék mozgalom, illetve Pukli nem volt tisztában, akkor komoly gond lehet. Alkalmatlanságuk forrása ebben az esetben az ismeretek hiánya. Például, történelemből, szociológiából, pszichológiából. Mely ismeretek, különösen a két utóbbi, egy tanárnak szinte kötelező kellékei kellenének, hogy legyenek. Nem azért, mert hivatásos forradalmárok, hanem azért, mert emberekkel foglalkozva fejtik ki hatásukat. Ha mindezen ismeretek birtokában tolták végképpen politikai síkra a pedagógus-mozgalmat, akkor viszont nem tettek mást, mint segítettek kifárasztani azt.

Az utózöngék is ennek megfelelően látszanak alakulni. Olvashatunk arról, hogy miként kell(ene) a nyugdíjasoknak vélekedniük minderről. Pukli körbehaknizta ugyan az őt fogadni kész médiát. S mint emlegettem már, a Fidesz heveny gyurcsányozásba kezdett. Zárómondatként, a kötelező tiszteletkör után azt kidobolva, hogy: „A kormánypárt továbbra is azon az állásponton van, hogy a gyermekek és a pedagógusok érdekét kizárólag a párbeszéd és a közös munka szolgálja, és ezért az egyeztetésen lenne a helye minden olyan szervezetnek, amely felelősséget érez a gyermekekért és pedagógusokért.” Mely ponton már érezhetően visszaüt az, amit korábban is próbáltam már megfogalmazni. Annak a pozitív üzenetnek a hiánya, amely olyan gyermekközpontú, alternatív oktatáspolitikát képes a lehető legtöbb ember számára érthetően megfogalmazni. A Fidesz-frakció ettől, még elmondhatta volna ugyanezt a mondatot. De akkor egy kétségesen szakmai, szinte egyáltalán nem a gyermekekről szóló 12 pontnál többet lehetne a kiemelt szöveggel szembehelyezni. Mely 12 pont, mint tudjuk különben nem más, mint egy kormánynak szóló követeléslista. Amely szintén csupán eszköz. Annak érdekében sztrájkolni legalább olyan értelmetlen, mint a bocsánatkérésért. Mert ebben az esetben egy erős eszközt (sztrájk) vetnek be egy gyenge eszköz (követelések) elővétele érdekében. Amelytől még a pedagógusoknak sem lesz okvetlenül jobb, a gyermekek pedig még hátrébb sorolódnak.

A kormánypárt retorikájától függetlenül, a kormánypártnál is. Még akkor is, ha feladták nekik az a labdát, amelyet végül Lázár csapott le erősen. Mert nyilvánvalóan nem a gyurcsányozás a lényeg. A közel harminc éve zuhanórepüléses oktatáspolitika legfeljebb a zuhanás ívében tért el az egyes kormányok regnálása alatt. Még akkor is, ha Orbániában nehéz kőként, míg korábban esetleg csak siklórepülésben szállt egyre lejjebb. Azonban akkor, amikor egy gyermekközpontú szakma képviselői, talán a megjelent többségtől megrészegülten, de elrugaszkodnak a szakmától, a gyermekektől, akkor saját magukat viszik be abba susnyásba, amelyben a politikusok, különösen a hatalom birtokában levő politikusok otthonosabban mozognak. De különben ez sem teljesen igaz. Az említett, politikailag korántsem járatlan szereplői a tüntetéseknek, a tüntetés-előkészítésnek kétségesen újoncok ebben a bozótosban.

Azzal mentegetni őket, hogy szegény kezdő forradalmárok, legfeljebb önbecsapásnak jó. Azok részéről, akik nehezen szembesülnek azzal a lehetőséggel, hogy sikerrel vezették őket, most éppen a gyermekekre hivatkozva, az orruknál fogva tüntetni. Egy politikailag exponálódni akaró kisebbség érdekében.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook