 |
| Foto: EISimay |
Az „Afgán lány” című fotó méltán járta be a világot és a
világ sajtóját. Olyankor próbált meg emberekről hírt hozni egy háborús
övezetből, amikor az emberek ott csak statisztikai adatok voltak. Leginkább a
veszteség-lista oldalain. A Műcsarnokban még pár napig annak a fotósnak a
kiállítása látható, aki a képet készítette.
A múzeum saját ismertetője
azzal indul, hogy „Steve McCurry a
kortárs fotóművészet ikonikus alakja”. A képeit látva azonban talán ez
jutott volna az utolsó közt az eszembe. Olyanokra sokkal inkább asszociáltam
volna, hogy „fotóriporter” vagy „zsáner-fotós”. Leginkább talán a mégis a
fotóriporter. Egy olyan fotóriporter, aki félelmetes szorgalommal és hatalmas
kitartással fényképezi le a környező világot. Megörökítve a pillanatokat, és a
pillanatok csapdájában élő embereket. Ami talán több is, mint a technika
ördögien virtuóz ismeretével varázsló fotóművészet. De mindenképpen más. Nagyon
más. S jó is, hogy más. Mert mi lenne a világ dokumentációjával, ha nem lettek
volna azok fényképezőgéppel utazó, figyelő emberek, akik lekapták „pont azt a pillanatot”.
 |
| Foto: EISimay |
Azt, amelynek meglátásához tehetség kell. A helyzet
felismerésének a képessége. Annak a helyzetnek, amely az ott és akkor
pillanataira igaz csak. Megkülönböztetve műtermet és a való világot, a képzett
modell-t és az élet folyásából „kiláttatott” alkalmi portréalanyt. Talán ez az,
ami naggyá teszi Steve McCurry-t, és keresetté a képeit. Az ember megmutatása.
Ahogy említettem, ott is, ahol nem igazán szoktak az egyedi emberekkel
foglalkozni. S nem csak a háborúk ilyenek. A városok, falvak utcái is lehetnek
ilyenek. Akkor, ha túl megszokottak. Vagy éppen túl idegenek. Tegyük a kezünket
a szívünkre. Egy híres műemlékhez vezető úton, vagy akár egy műemléktemplom
megtekintését célzó turista-látogatáson hányan veszik észre az embert a taxi
ablakán bezörgető koldusban, vagy veszik észre egyáltalán a templom hátsó udvarán
focizó papnövendékeket. Valószínűleg nem sokan.
A McCurry képeiből készült kiállítás azonban jelzi: meg
lehet látni őket is. S megörökíteni. Megnézni tehát, 2016. április 3.-ig
érdemes lehet. Még akkor is, ha maradandó hiányérzetet okozhat. Az, hogy nincs
még három teremnyi belőle.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése