Tapsot a pedagógus-szakszervezeteknek! Tapsot a szervezőknek!

Egyre több helyen látok, és nem is csak a saját írásaimra adott reakciók között, olyan reakciókat, amelyek meggondolásra késztetnek. Annak kapcsán okvetlenül, hogy hány autó jön szembe az úton. S ez még akkor is igaz, ha az erre intő figyelmeztetések némelyike azt a korszakot idézik, amikor a „tartsunk össze elvtársak, mert összetartás van elvtársak” szólamvilága a virágkorát élte.

De egyébként ezt sem rosszallom. Amikor a történelmi szemlélet elindul visszafele, és a hatalomgyakorlás nem kevésbé idézi az elmúlt korszakokat, akkor igazán érthető, ha a régi reflexek másokban is éledni kezdenek. A senkinek sem hiányzó barikádok mindkét oldalán. Mert barikád építésben a történelmi olvasmányok alapján is nagyon jól szoktunk teljesíteni. Ritka érzékkel sikerül olyan helyre is barikádot, esetleg negatív barikádként árkot, húzni, ahol különben nem lenne helye. Értelme sem. Ha egy reguláris szerveződés nem képes erre, akkor jönnek az önjelölt segéderők. Mint legutóbb a pedagógusok, szakmailag is teljesen érthető, felzúdulása esetén. Mely szakmaisághoz kevés köze van annak, hogy „tűzzél kockás kokárdát”, ahogy annak is, hogy „ne menjen a gyereked iskolába”. Ellenben az enélkül talán szolidárisabb lakosság, a szülők, és végső soron a diákok közt határokat húzni kiválóan alkalmas dobások lehetnek. Úgyhogy szóljon a taps azoknak, akik hagyományőrző egyesület gyanánt jönnek elő az egyre jobban megosztó ötleteikkel.

Egy percig sem feledve azt, hogy az erők, a tiltakozók megosztása a regnáló hatalmat szolgálja. S tudom, előállhat az a fura látszat, hogy aki a megosztás ellen szól, az tűnik megosztónak. Kipróbálva. De nem is meglepő. Ahhoz ugyanis, hogy kabátok és gombok viszonyáról értekezzünk, nem árt tisztázni, hogy mit tekintünk kabátnak, és mit gombnak. Ha valaki boldogan mosolyog egy tetszőlegesen nagy ruhakupacra, azt frusztrálhatja még egy ilyen egyszerűnek tűnő definíciós kérdés is. Akár erős hajlamot érezve arra, hogy ráhárítsa felelősséget arra, aki a kupacon áll. Függetlenül attól, hogy az illető mennyire hitelesen kabát, illetve gombszakértő, és nem foglalkozva azzal, hogy esetleg a kupacban sem kabát, sem gomb, csak különböző zászlók tömege van. Ellenben megmorogva mindenkit, aki megpróbálkozik a lehetetlennel: legalább arra rábeszélni, hogy menjen egy picit közelebb, és nézze meg maga is a kialakult helyzetet. Nem feledve az előzőekben elmondottakat. Korántsem biztos, hogy nem errefele jönnek szembe az autók.

Marad tehát az, hogy megpróbáljam felvázolni azokat a jelzőköveket, amelyek mentén kicsit jobban járható útra gondolnék a pedagógusok akcióival, vezetőivel, ténykedéseivel kapcsolatban. Egy percig sem vitatva, sok gondolatot már leírtam ezek közül:

1. A pedagógus-akciók esetében elvártam volna, ha olyan szereplőkre testálják a vezetést, illetve olyanok vállalják el azt, akikről tudható: hitelesen, hosszabb ideje, és azonos nézetek mentén képviselik mind a saját, mind a pedagógusközösség érdekeit. Nem az öndefinicióik, hanem annak alapján, hogy következetesen felléptek a jelen helyzet kialakulásához vezető jelenségek, például a KLIK létrehozása, a tanárképzés maradványelvűsége, és hasonlók ellen.
2. A tüntetések előtt elvártam volna, hogy minden szakmailag érintett csoport bevonásával szakmai, és ha kell politikai egyeztetés történjen. Nem szőrszálat hasogatva, hanem annak érdekében, hogy amikor a tanárok, kétségtelenül erőt mutatva, fellépnek, akkor egy szakmailag vállalható, és konszenzus alapján kialakított cselekvési programmal lehessen eléjük állni. Elkerülve azt a helyzetet, hogy egy keretkiáltványt felolvasva, de valós programok nélkül kelljen hazamennie azoknak, akik megjelentek a tüntetésen.
3. Elvártam volna, hogy a célkitűzéseket a vezetők, illetve a tüntetés szervezői világosan, mindenki számára egyértelműen kommunikálják. Elkerülve azt a helyezet, hogy a szakma-politikai és aktuálpolitikai jelszavak, mondanivalók, és igen, lózungok összekeveredjenek. Ha ugyanis a tüntetés az oktatás javításáról szól, akkor abban partner lehet az is, aki a kormánypártra szavaz, és elriasztja az első aktuálpolitikai kiszólás. Aki pedig kormányt megy dönteni, azt nem okvetlenül érdekli a biológiakönyv szerzősége és kiválasztása. A keveredések nyomán azonban mindkét csoportban bőven lehetnek csalódott pedagógusok.
4. Elvártam volna, a fentiek alapján, hogy az „alternatív kerekasztalt” a tüntetés előtt, és nem a tüntetés után, a tüntetéstől, mint erődemonstrációtól, gyakorlatilag biankó felhatalmazást kapva hívják össze. Ez mindenképpen kedvezett volna annak, hogy kevesen érezhessék úgy: csak a jelenlétükre volt szüksége megint azoknak, akik a hátukon állva akarnak felkapaszkodni, vagy felkapaszkodva maradni.
5. Elvártam volna, hogy az esetleges kudarcra felkészülve legyen egyfajta „B”-terv. Különösen akkor, ha csak egy kiáltványról szól történet, amelynek teljesítését a hatalom kegyébe helyezik a szervezők.

Elvártam volna a fentieket azért, hogy a hiteles vezetés ne lehessen tetszőlegesen kikezdhető. Lett légyen az hiteltelen szakszervezeti, inkompetens vezetői munka. Valamint azért, hogy ismert, és valós, alternatíva mentén, egy pozitív üzenet-tartalom mellett állhassanak ki a tanárok. Olyan tartalom mellett, ami nem csak a jelen helyzet tagadása, hanem egy másik felállítása is egyben. Olyan tartalom, amely mellett úgy vállalhat szolidaritást a „külsős” szülő, nagyszülő, diák, hogy közben ne kelljen félretennie nagyon sok, egyes a tanárok, igazgatók alkalmatlanságán alapuló fenntartásokat. De azért is, hogy az ismert programból, pozitív célból erőt merítő, hiteles vezetés által összefogott sokaságot ne lehessen szinte tetszőleges mértékben megosztani. Se kívülről, se belülről. Elérve azt, hogy fél év helyben-totyorgás után, kifáradva, megtörve, megosztva és elárulva, az oktatáspolitika látszatintézkedésire már csak legyintve, minden tiltakozás önmagába roskadva váljon porrá és hamuvá.

De megértem, hogy mindezen elvárások ostobaságok, és a korszellemnek megfelelően önkritikát gyakorolok. Ünnepélyesen elnézést kérek a pedagógusokat eddig leginkább falnak vezető szakszervezetek vezetőitől, a tüntetések felelőtlen szervezőitől, és a Teleki Blanka szerintem antidemokratikus, autoriter és szakmailag inkompetens vezetőjétől. Csak én, és csak én láttam eddig rosszul. A szakszervezetek remekek, és következetesek, Pukli Igazgató Úr maga a földre szállt zsenialitás, és a tüntetés maga volt a programhirdetésben lezajlott tömeges üdvözülés. Csak nekem, csak nekem nem tűnt fel. Vakságomért és süketségemért tehát itt, és most elnézést kérek. Bízva abban, hogy fél év múlva csillogó szemű, a jövőbe vezető programokat ismerő, a pályára kompetensen érkező, és ott csak kompetensen maradó pedagógusokkal fogok találkozni.

Andrew_s