2016. február 3., szerda

Áztok, fáztok! Ráfáztok?

Miskolc
MTI Fotó: Vajda János
A pedagógusok áznak és tüntetnek. A világ meg megy tovább, ha így megy tovább. Még akkor is, ha a Fidesz-hívők egy része pánikol és vagdalkozik. Mely utóbbira lehet példa, hogy Bencsik András szolgálatba helyezte a gyűlölködő énjét és nekiment Galló Istvánnénak. Világért sem szakmai alapon, hanem személyeskedve. Mert erre fussa. Még akkor is, ha mellé lőtt.

Mert elkezdte mesélni a híveknek, hogy a szakszervezeti főnéni apukája kommunista tömeggyilkos volt. Amit Gallóné nagyjából elektron-fordultával meg is cáfolt. Nem mintha a hithű orbanisták hagynák magukat a tényektől zavartatni. Eddig sem hagyták. Miért pont mostantól hagynák. Azonban éppen ezért igen mérsékelten fog zavarni bárkit is Bencsik kijelentésének valóságtartalma. Miközben akkor sem lenne releváns, ha igaz lenne. Azt ugyanis csak a populista szöveggel süketté beszélhető, érv-, és tény-rezisztens barmok hiszik, hogy bármit számítana a manapság zajló pedagógus-megmozdulásokban, vagy bármi másban az esetleges szervező felmenője. Legalább is abban az értelemben, ahogy ezt a hordószónokok elképzeltetik a tömegben hozsannázó tapsolóiknak. Illő napidíjért. Időnként a tapsolóknak is. Nem, kedves feleim. Galló Istvánné saját jogon alkalmatlan arra a feladatra, amit betölt. Jól mutatja ezt, hogy nem is olyan régen még csak a majdnem-sztrájkig jutott. Gondolati síkon. A gyakorlatban a belengetett január helyett februárban. S gyanítom: ha csak rajta múlik, hatszor elmegy még egyeztetni Baloggal, mielőtt bármit is csinál.

Csak hát a jelenlegi állapotok kialakulása nem rajta múlt. Egyfajta spontán kezdeményezésként lázadtak fel sorban az iskolai munkaközösségek a Klik ellen. Jórész okkal. A szakszervezeti vezetők egyfajta követő üzemmódban voltak kénytelenek ehhez jó képet vágni. Holott a pedagógusok többsége a jelek szerint nem nagy veszélyt jelent rájuk. Nem igazán lehetett találkozni olyan közleményekkel, amelyek például Gallóné régóta esedékesnek tűnő elzavarását sürgetnék. Pedig az eddig minisztériumi pávatáncolásban is jeleskedő szakszervezeti főmuftik, mint kipróbált időhúzó-partnerek, mellőzése is hozzá járulhatott ahhoz, hogy beindult a pánikhajtotta gőzfűrész. Amelyben nem csak Bencsik András, hanem például a sorosozó PestiSrácok is. Jelezve, hogy nagyon szeretnék megosztani a tanárokat, és nagyon nem tetszik, hogy az utcára mennek. Amellett odafentről sem kaptak támogatást, mert nincsenek kopogós mínuszok. Noha lehet, a KDNP már felhők feletti kampányt folytatott az ügyben. A jelek szerint hiába. Lehet, hogy bizonyos értékrendet odafent másként gondolnak, mint ahogy a státuszkeresztények idelent megpróbálják átültetni a gyakorlatba.

De maradjunk a tüntetésnél. A pedagógusok tüntetnek és áznak. Eközben ugyanazok a kérdések látszanak nagyon megválaszolatlanul maradni, amelyek számos korábbi nagy kezdeményezés kapcsán. Mert azt érteni vélem, hogy az oktatási rendszer rossz. Azt is, hogy a Klik a fából készült vaskarikával körbefogott értelmetlen vízfej. Ahhoz sem fér sok kétség, hogy nyugodtan be lehetne sóval hinteni, és beszántani. Annyira nem fér kétség, hogy szaladjunk előre: gondolatban szántsuk be, és az oktatási rendszert meg fel. Ha ennyire előreszaladva elkezdeném keresni az alternatívákat, akkor mit találnék? Tessék mondani kedves pedagógusok! Mit találnék? Több tucat alternatív ötletet, de kidolgozott program nélkül? Spontán tüntetési hullámot abban bízva, hogy majd csak feláll valaki egy sámlira és kinyilvánítja a tutit? Természetesen szigorúan csak az oktatáspolitika tekintetében, és világért sem magára vállalva egy népmozgalmi felelősséget. Ahogy a jelenlegi ellenzék zöme sem több annál, amely gyakorlatilag lezsírozva és program nélkül bukta a választásokat.

Ha senki nem áll a sámlira, és mindenki máshonnan várja a megváltást, akkor különben mit tetszenek várni? Rendben! Ha elég sokan kimennek az esőbe, akkor az erőtől majd meghátrál a kormány. Látszólag legalább. Szinte biztos vagyok benne, hogy már valaki fogalmazza azt a beszédet, amiben Orbán Viktor, a pedagógusokat is megértő jó édes apukája az országnak, bejelenti: A Klik-et átszervezik, illetve megszüntetik. Egyben megvilágítja az együgyű országlakóknak, hogy ő nem is akarta a Klik-et, hanem tulajdonképpen Gyurcsány tehet róla. esetleg Bajnai. Majd, engedve a pedagógusok óhajának bejelenti a saját alternatív megoldását. Ahogy a kamarát is felülről krampácsolták össze. S innentől kedves tanarak: pofa súlyba.

Mert minden morgási kísérletre az lesz a válasz: „Tüntettetek, és meghallgattatott a Ti óhajotok. Mars vissza az iskolába!”. S erre nem lesz érv. Csak morgás. Egyre halkabb, és egyre zártabb körben morduló. Nem lett volna akkor mégis inkább azzal kezdeni, hogy a sok ulibuli önérdekvédőt V-alakba állítani, és elhúzásra bíztatni? Aztán tényleg ütősen kimenni az utcára egy olyan programmal, ami nem csak annyit nyilvánít ki, hogy mi rossz, és mi nem tetszik? Elébe menni annak, hogy Pannónia Géniusza nyomja le a népek torkán ugyanazt, ami most van. Legfeljebb pár pántlikát és államtitkárt kicserélve. Egy másik helyről áthelyezett hű csinovnyikkal.

Andrew_s

6 megjegyzés:

  1. http://static.panoramio.com/photos/large/122043597.jpg

    A képen látható emléktábla Pécsett található, a Király utcában, a volt Pálos kolostor falán, mely ma a Széchenyi gimnáziumnak ad otthont.
    (Budapesten utca viseli a nevét, és nem csak napjainkban, hanem még az átkosban is a pálos szerzetesről volt elnevezve. Gondolom: a kommunista pártban nem tudták, hogy ki volt ő - Ő, a magyar Horatius - talán azt hihették róla, hogy partizán volt, így meghagyták.)

    Az emléktábla felirata: Virág Benedek ars poetikája a tanításról és a nemzet boldogságáról.

    Mondom: Virág Benedeké, és nem Orbán Viktoré, nem a KLIKK-é, nem Balog tiszteletesé, nem Bencsik Istváné, és nem Gallóné-é. és nem a FIDESZ-é, nem az MSZP-é, és - legyünk erősek - egy politikai párté sem. Még akkor sem az, ha a politikai pártok szeretnék, hogy az övék legyen. Talán - és ezt csak remélem - néhány pedagógusé, tanáré, akik tényleg tanítani akarnak.

    Tanítani - pártsemlegesen, hogy boldog lehessen ez az ország. Mint egy - volt - pálos szerzetes: ez a nemes remény édesíti meg magányom ......

    VálaszTörlés
  2. Kedves Endre!Már megint nagyon negatívnak tetszik lenni!!Csak nem fotelforradalmár az Ön illetősége? Unom már, hogy mindenben csak a negatívumokat keresi és mindentől fél.Gallónéval kapcsolatban Ön különösen félreinformált.Tudni kell, hogy a szakszervezetet ez a kormány a legelejétől leszalámizni igyekszik (majdnem sikerül is nekik,hisz egyre kevesebb tagja van a szakszervezetnek), ráadásul javaslom beható tanulmányozásra a sztrájktörvényt is,ami igencsak akadályozza a pedagógusokat a megfelelő érdekérvényesítésben. Most, hogy teljesen alulról jövő kezdeményezésként elindult valami, a szakszervezet is már kellő számmal ki tud állni egy tüntetésen (eddig nem igazán volt rá hajlandósága a pedagógusoknak )-"fortélyos félelem igazgat"-, eddig inkább csak a tárgyalásokra tudott hagyatkozni Gallóné.Ismerve a Fidesz gátlástalanságát, maga miért csodálkozik ezen, és miért a Gallónét okolja mindezért?
    Az sem igaz, hogy nincs megfelelő program, meg kell csak nézni a szakszervezet 25 pontos követelését...mi az,ha nem program?Nyilván,hogy megfogalmazza,mi rossz,de alternatívát is ad helyette.A tüntetés pont azért lett meghirdetve, hogy a hatalom lássa, elszántak a pedagógusok,hogy végigvigyék mindazt,amit a követelésekben megfogalmaztak.A kerekasztal pedig csak a kezdő lépés lesz-persze a követelések között az is elhangzik,hogy kiket szeretnének látni a tárgyalóasztalnál ( nem azokat,akiket Balog páterünk megnevezett).Gallónéék már dolgoznak azon, hogy miként lehetne úgy sztrájkoljunk, hogy ne legyen súlyos munkaügyi és egyéb jogi következménye.És sztrájkolni fogunk,akkor is,ha a Lázár meg a többi próbálkozik a megfélemlítésünkkel.Tessék így nézni a dolgokat!
    Üdvözlettel: Egy elkeseredett de elszánt pedagógus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Pedagógus!
      Ha már volt kedves név szerint megszólítani de elfelejtett bemutatkozni, kedvem lenne mondjuk Kovács Pedagógusnak tekinteni. Szép keresztnév. De nekem mindegy. De akkor most tekintsem foteltroll-nak Esetleg Gallóné Személyesen?

      De menjünk sebtében sorba. Még fotelforradalmárnak is jogom lenne lenni. Miért is ne?Valójában gyermeke nem csak annak lehet, aki zászlót lobogtatva mászkál. Sőt! a többség ezek szerint fotelforradalmár. Az a többség akit a jelek szerint nem sikerült megszólítania sem a tüntetőknek, sem az ellenzéknek. Nem teoretikusan, hanem a valójában. Ellenkező esetben ugyanis nem ezren hanem százezrével mentek volna az utcára a népek. A kommunikációs hatékonyság tehát gyakorlatilag nulla. S aligha egy, a tüntetés után napvilágot látott, írás miatt.
      Gallóné és környéke. Nos! Gallóné hol volt, amikor gyakorlatilag szó nélkül elfogadta az NPK létrehozását? Hol volt az általa szervezett százezres tömeg, amikor a KLik-et létrehozták? Hol volt, amikor meghívták szalámigyűlésre az Emmi-be? Ja, bocs, Balognál. Hova dugta a szakszervezet, mint érdekképviseleti szakmai szervezet vezetője, a szakszervezet szakmaiságán nyugvó alternatív oktatáspolitikai cselekvéstervet Van ilyen? Szerintem nincs. Miért is nincs? Azzal baromi egyszerű utcára hívni a tömeget, hogy mindenki monnyon le. Bár ahogy látom most még ez sem sikerült. Igen. Véleményem szerint, kedves Kovács Pedagógus, alias Gallóné. Gallóné alkalmatlan a feladatra, és sokkal inkább a SzOT-hagyományokat követi mintsem valódi szakszervezeti vezetőként működne.
      Javaslom az utolsó 2-3 bekezdés újraolvasását.
      AMúgy egy 25 őontos kiáltványnak lehet nyugodtan tapsolni. De ugye azt nem gondolja komolyan hogy egy kiáltvány amelynek nagy része arról szól, hogy mit követelnek a regnáló hatalomtól, az egy önálló, szakmai alapokon nyugvó alternatív oktatáspolitikai program. Ha komolyan gondolja, akkor váltson anyagot mert ez nagyon durva.
      "Tessék így nézni a dolgokat!"
      Ezt tessék rám bízni és nem előírni.

      Amúgy a fentiek alapján sikerült a szakszervezetnek az élére állnia egy alulról jövő kezdeményezésnek. Kifogni belőle a szelet, és elindítani a kifáradás felé.

      Megértem ha el van keseredve. De aligha én leszek az oka annak, ha fél év múlva még több oka lesz rá.

      Törlés
  3. Névtelen (legelső) bejegyzése, a hivatkozott Virág Benedek emléktábla felirata:

    „SZÜLETTEM, SZERETTEM HAZÁMAT,
    S DOLGOZTAM ÉRTE. EZ AZ ÉN
    ÉLETEM TÖRTÉNETE. TEGYETEK TI
    IS ÍGY, TANÍTSÁTOK UTÓDAITOKAT,
    S HA EZEK IS ÍGY TESZNEK, AKKOR
    MAGYARORSZÁG BOLDOG LESZ.”

    Nos: Tanítsuk akkor utódainkat, hogy boldog legyen Magyarország!

    Igen: de hogyan?

    Úgy, ahogy politikai elitünk (jelenleg?) uralkodó pártja elképzeli? Mert - mint tudjuk - a FIDESZ-nek van elképzelése az oktatásról. Létrehozta politikai akaratának végrehajtó, ellátó szervezetét a KLIK-et, melybe beültette hithű alattvalóinak, vazullusainak tömegét - élükre kinevezett egy megbízható pártfunkcionáriust - akik megmondják a pedagógusoknak, hogy mit, hogyan - miként, s mennyiért tanítsanak meg. Azok kerültek be a KLIK-be, akik alkalmatlanok arra, hogy tanítsák utódainkat. Ha alkalmasak lennének: akkor tanítanának, és nem irányítanának, szerveznének. Mert hogyan is irányítanak ők? Tele van a sajtó - még a párthű propaganda is - olyan hírekkel, melyek megkérdőjelezik a KLIK hozzáértését. Ti ne csináljatok közbeszerzést, mert korruptak vagytok, majd mi csináljuk helyettetek, mert a KLIK nem korrupt. S aki(k) a KLIK korrupt mivoltát feszegeti(k), az(ok) nem Orbán Viktor barátja(i). lásd:

    http://index.hu/belfold/2014/06/20/milliardos_mutyigyanu_a_tanteremfelujitasoknal/

    Vagy mostani hír:

    http://www.origo.hu/itthon/20160207-a-gazszolgaltatot-hibaztatja-a-klik-a-bezart-iskola-miatt.html

    A cikkből kiderül az is, hogy KLIK által (haverként?) kiválasztott gázszolgáltató tagadja, hogy nem küldött volna értesítést arról, hogy lejárt követelése miatt elzárja a gázcsapot. De a KLIK megszokta már, hogy neki - mint a FIDESZ politikai végrehajtó szervezetének - akkor is igaza van, ha nincs igaza. Semmi mást nem tesz, mint követi párjának viselkedését: Hazudik. Jól jön ez a kis hazugság egy ilyen elmérgesült helyzetben, de ahogy a FIDESZ vezérkarát ismerem: legyint majd rá, és azt feleli; hogy bagatell, és hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.
    Csak az a baj, hogy a KLIK egész tevékenysége: hazugság, de ezt miért ismerné be a FIDESZ, ha a KLIK a FIDESZ saját gyermeke, és a családbarát FIDESZ jó példával jár elől a nevelésben és a tanításban: szereti a saját gyermekét. Igaz, hogy nem jól, mert én rászóltam a gyermekemre, ha nem mondott igazat, s ha úgy láttam, akkor büntettem is. (Kis füllentéseknél dorgálással, hazugságoknál esetenként komolyabb retorziók is voltak.) Ez a FIDESZ-nél: Hát nem aranyos gyerek: úgy hazudik, mint én!
    ...
    Nem én Találtam ky:

    "A mai oktatási rendszer nem állampolgárokat akar nevelni, hanem alattvalókat. A mostani irány teljes csőd. A világban már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy le kell bontani a nagy centralizált rendszereket kisebb alegységekre. Nálunk az iskolázás minden évével nő a gyerekek magukkal hozott társadalmi különbsége."

    "A mai oktatási rendszer nem állampolgárokat akar nevelni, hanem alattvalókat." - hangzik el a mondat valami Vekerdy Tamás szájából, aki - állítólag - még nálamnál is jobban ért ért a neveléshez, ám kevésbé annyira, mint Orbán Viktor és Klikkes tanácsadó testülete.

    Ejnye, ejnye kedves Vekerdy Tamás: Hát nem az lenne a cél, hogy alattvalókat neveljünk?

    Szóval: A KLIK nem hogy nem segíti a utódaink tanítását, hanem egyenesen: akadályozza, GÁTOLJA. Ez azonban nem a KLIK hibája, ez a FIDESZ politikai akarata. Hiába cseréli le Czunyiné Bertalan Juditot, és hiába szervezi át a KLIK-et Balog tiszteletes...

    VálaszTörlés
  4. Senki nem tudja mit hoz a holnap. '56-ban sem úgy mentek ki a TANÁROK & Diákok, hogy most forradalmat csinálunk. Csak elérkezett az elégedetlenség és a tömeg egy olyan critical mass- hoz ami már nem volt visszatartható. Biztosan akkor még több 'Gallóné' volt a tömegben vagy körülötte mégis működött, amíg működött. Ne tessék lekicsinyíteni a szegénységbe és kilátástalanságba zuhanók erejét, szervező késégét!

    VálaszTörlés