2016. április 2., szombat

Félelem a tanárok alkalmatlanságától

A tanársággal, oktatással, iskolával kapcsolatban a gyermekpszichológus véleménye igenis lehet olyan, amire oda kell figyelni. Így teljesen érthető, hogy Deliága Éva bejegyzése a Facebook-ról más portálra is kikerült. Az ördög nem is a bejegyzésben, hanem a részletekben, vagy még inkább a sorok mögött lakozhat.

Aki most azt hiszi, hogy a gyermekpszichológiával, a pszichológussal, vagy akár az esetekkel fogok kötözködni, nyugodtan lapozzon tovább. Sajnos a magam tapasztalatai, illetve az ismerősöktől hallott esetek alapján azt kell mondanom, hogy az ismertetett esetek számomra valóságszagúak. Még akkor is, ha a kommentek egy része azt emeli ki, hogy az iskolában elszenvedett tanári, iskolai túlreagálások „áldozatairól” szóló összeállítás kiragadott esetekről szól. S ez igaz is. Ám olyan ez, mint a műtéti műhiba-kockázat. Hiába ezrelékes a statisztika, mert akit érint, annak a számára száz százalékos a bekövetkezés, és az élete tönkremehet. Ugyanakkor van egy olyan része a hozzászólásoknak, ami messzebbre vihet.

Ezek mottója, hogy az esetek akár évtizedes múlttal is bírhatnak. S sajnos ez is igaz. Annyira, hogy a sok évvel ezelőtt teljesített család- és gyermekvédelmi szakképzés során már javában emlegették a rendszerabúzúsokat az iskolarendszerrel kapcsolatban. Azt a jelenséget, amikor az az iskola, amely a gyermek fejlődését kellene, hogy szolgálja, válik a gyermeket érő lelki sérülések forrásává. De a Facebook-bejegyzés szerzője is csak annyit állít az esetekkel kapcsolatban, hogy: „Abból tudom, hogy baj van a magyar iskolarendszerrel...”. Nem a mostanival, nem tegnap óta, hanem rendszerszintű problémák vannak, és jó ideje. S erre éppen a közelmúlt pedagógus-eseményei kapcsán érdemes lenne kicsit jobban figyelni.

Az iskolarendszer ugyanis aligha valami, a világtól, és az abban helyet foglaló emberektől független, absztrakció. Maga az iskola sem az. Legkevésbé pedig az a konkrét helyzet az, amikor egy gyermek intőt kap, és megbélyegződik azért, mert a szünetben fütyörészik. S amely intőt szó nélkül írtam alá. Meg a következőt is. Egyszerűen azért mert sem időm, sem energiám nem volt hülyeségekkel foglalkozni. Ellentétben a tanerővel, aki a saját világának miniatűr megváltását látta ezekben a beírásokban. Nem most, hanem negyed századdal ezelőtt. Ahogy semmivel nem emelkedettebb az a tanerő sem, amelyik a mostani lista tanúsága szerint intővel látta el azt a gyermeket, aki: „társaival szerepjátékot játszva kezéből pisztolyt formálva, azt mondta: „Puff, lelőlek!„ ”. Valójában ezekért a helyzetekért az iskolarendszer jobbára közvetetten felelős csupán.

Az adott oktatási intézmény tanári kara, a helyzetben levő tanár az, amelyik „játszik” ilyenkor. Az iskolarendszer legfeljebb annyiban felelős, hogy ezeket a pedagógiai munkára szinte biztosan alkalmatlan figurákat a rendszeren belül tartja. Egyszerűen azért, mert az évtizedek óta zajló, maradványelvű pedagógusképzés, és az erre ránövő kontraszelektált iskolai rendszerek alkalmatlanok arra, hogy az alkalmatlanokat hatékonyan kipenderítsék a pedagógia környékéről is. Lehetőleg még a tanárképzés során. Mert egy fiatalnak még mindig humánusabb a húszas élvei környékén más pályát javasolni, mind évekig, évtizedekig bomolni-hagyni egy katedra mögött. Amikor már nem csak önmagából képez megkeseredett, kudarcos, kicsinyes bosszúkba menekülő komplexusos személyiséget, hanem a diákok egy részének is elcseszi az életét. Amitől, ahogy évekkel korábban, a tanárképzés egyik kirívó butaságával kapcsolatban írtam: kiváló elméleti matematikus lehet az, akit egyébként nem szabad beengedni egy matekórára.

Valójában szinte minden, valóban előremutatónak szánt, az oktatással foglalkozó kezdeményezésnek azzal kellhetne kezdődnie, hogy a tanáralkalmasságot felülvizsgálja, és a tanárképzést átalakítja. Mi tagadás, az idén formálódott pedagógusmozgalom kapcsán is elvártam volna, hogy már februárban megfogalmazzák: fellépnek a maradványelvű pedagógusképzés ellen. Amelynek egyébként lett volna egy olyan haszna is, hogy a Deliága Éva által említett eseteket elszenvedett gyermekek szüleinek körében talán könnyebben ébresztett volna szolidaritást a tüntetőkkel. De ez a szervezők részéről, a jelek szerint, nem volt cél. Amit leginkább az jelez, hogy a tanáralkalmasság kérdése a március idusára való készülődés kommunikációjából ugyanúgy kimaradt, ahogy a lassan unalomig ismert, de szakmai tartalommal azóta sem nagyon feltöltött tucatnyi pontok között is hiába keresnénk.

Pedig, ahogy a gyermekpszichológus, igaz, jórészt közvetve, szintén rámutatott: nagyon is időszerű lenne. Még akkor is, ha sejthetően sokan kikerülnének a rendszerből azok közül is, akik jelenleg a névsorokat olvassák, intézményeket vezetnek, döntéseket hoznak, vagy másokat vezetnek, illetve megvezetnek. Igaz, az utóbbiakért, a megvezetőkért talán halmozottan nem lenne nagy kár.

Andrew_s

6 megjegyzés:

  1. Valóban fontos lenne még a pedagógusképzőben kiszűrni a pályára alkalmatlanokat!Maradandó károkat okozhatnak az érzékenyebb tanítványok lelkében.De ki figyel oda erre,a szülőkön kívül?Nincs ellenőrzés azzal kapcsolatban,hogy mit csinál a tanár az órán.A hajam szála égnek áll attól,amit a két középiskolás unokaöcsém mesél egyes tanárokról.Soha nem mertem volna ilyet tenni aktív koromban.Például lekezelően beszélni a tanítványokkal,és csak úgy ad hoc órát tartani,arról ami éppen eszembe jut,stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ",és csak úgy ad hoc órát tartani,arról ami éppen eszembe jut,stb."
      Ha megkérdezik, erre azt mondja, hogy interaktív, modern órát tart. :-)

      Törlés
  2. kiváló elméleti matematikus lehet az, akit egyébként nem szabad beengedni egy matekórára ... írod. 50 éve korrepetálok matematikából, ezalatt igen sok matektanár oktatási módszereit ...és annak következményeit láttam.... azt tapasztaltam, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy jó szakember egyúttaljó tanár...SŐT ! jó ember is ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy előítéletesnek tűnt az írás eme pontja. Akkor elnézést. Magam találkoztam olyan, többek által elismert, szaktekintéllyel, akit személy szerint nem biztos, hogy gyermekek közelébe engedtem volna.
      De elfogadom, hogy ez lehetett esetleg a kivétel, és a jó elméleti matematikusok jó tanárok is. De általánosítva valószínűleg igaz: a jó, és elismert szakember valószínűleg kiegyensúlyozott személyiség, és mint ilyen valószínűleg a tudás továbbadásában is jó.

      Törlés
  3. "Mi tagadás, az idén formálódott pedagógusmozgalom kapcsán is elvártam volna, hogy már februárban megfogalmazzák: fellépnek a maradványelvű pedagógusképzés ellen". Talán észrevehető volt, hogy a pedagógusmozgalmak olyan problémákat fogalmaztak meg, amelyek szinte azonnali válaszokat igényelnek, vagy legalábbis olyanokat, amelyek nap mint nap jelen vannak a pedagógiai gyakorlatban. Ezeket kellett először kitenni az asztalra, mert ezek mentén lehetett olyan egyetértést kialakítani, amilyet (nem karom persze túlértékelni sem). A pedagógusképzés valóban probléma, kell is kezdeni vele valamit, ám nem megy egy varázsbot suhintásra: "Hopplá! Legyen jó a pedagógusképzés!" - oszt jó lesz. Amikor eljön az ideje, hogy az igazi, mély problémákkal foglalkozzanak a most renitensnek beállítottak, akkor biztosan előkerül ez is, mert elő kell kerülnie.

    A pedagóguspályára való alkalmasság kérdése, az alkalmasság vizsgálata állandóan előkerül. A szakma állandóan elmondja: nem lehet 18-20 éves korban eldönteni valakiről, hogy bír-e jó pedagógus lenni vagy sem. Vannak, akiket a képzés során tanácsolnak el, igaz, nem sokan. És amikor végeztek, a gyakorlatnak is lehetne szűrő hatása. Nincs neki, de ez is azok közé a kérdések közé tartozik, amelyeknek jobban utána kellene nézni, ez igaz. De van itt egy sajátos probléma. Hány olyan történetet hallottam már, hogy a fizikatanár szörnyű volt. És valóban, ha az esetek megestek, akkor tényleg szörnyű. És? Bocsássuk el? Én is ezt javasolnám szívem szerint, de azt ugye tetszenek tudni, hogy lassan Magyarországon nem lesz fizikatanár! Ha már három napja nem ettem, és elém tesznek egy tál ételt, bizony kevéssé nézem meg, hogy mely részeket tolnám a legszívesebben belőle félre a villámmal. Félre ne értsenek, nem azt akarom mondani, hogy ha bonyolultak az ügyek, akkor ne is foglalkozzunk velük, persze, hogy foglalkozzunk, de azért ne felejtsük el a bonyolultságukat sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tanáralkalmatlanság, és a kontraszelekciós spirál évtizedes probléma. Ha a pedagógustársadalom valóban akart volna eddig kezdeni valamit a problémával, akkor alighanem a köz-kommunikációban csak felütötte volna a fejét egy ezzel kapcsolatos hír.
      Ellenben manapság olyan problémákról hallok, olvasok, amelyekkel 20+ áve a fiaim iskolájában is találkoztam, és amelyek egy része már a nyolcvanas években sem biztos, hogy újdonság lett volna.
      Amivel hasonló stabiltással találkoztam, az a változtatás szándékának a hiánya. Amit nem kevernék össze a konfeneciákon elsóhajtott óhajokkal.
      Kormányok (v. akár rendszerek) jöttek-mentek, de a kontraszelekció megmaradt. Ahogy a megmaradt a tanárok masszív ellenállása is minden ezt megtörni szándékozó, átfogó felülvizsgálattal szemben.
      Igen ilyen szempontból a mostani pedagógusmozgalom sem lóg ki messze a sorból. Most sem téma ez a kérdés. Már megint nem.

      Törlés