 |
| Forrás: dark.pozadia.org |
Festum Omnium Sanctorum. Az üdvözült lelkek emléknapja.
2014-ben ezzel kezdtem az írást. S nincs okom nem ezzel kezdeni az idén sem. Az
emléknap évszázados. Az emlékezés a pillanaté. Nem kis részben a napi érzések,
történések befolyása alatt. A világban, és azonképpen itt, Magyarországon is.
Abban a lassan, szellemi és fizikai, falakkal teljesen
körbe és önmagába zárt országban, ahol divat az ideológiai Möbius-szalagon
rendezett retorikai futóverseny. Sokakkal elfeledtetve azt, amihez egy véletlen
sérülés is elegendő demonstráció. Elsősorban embernek születtek. Azok is
embernek születtek, akiket sokkal inkább embertelenségük tesz, tett ismertté.
Azok is, akiknek dicsőség, és azok is, akiknek megváltás a biológia egyik
legdemokratikusabb intézménye: a halál. Az, amely aztán elszakítja a lelket, a
szellemiséget a fizikai valótól. Nem egyszer az utódok, az utód-generációk
felelősségébe helyezve a döntést: Mit kezdjenek a leírt, kimondott, vagy akár
ki nem mondott szavakkal, gondolatokkal. Melyek némelyike akár feledésre is érdemesebb,
mintsem említés történjen róluk.
Holott a látszólag elfeledett szellemek még ott
zsibonghatnak a lefojtott palackban. Alig várva, hogy újabb lelkekben üssenek
tábort, hintsenek bürök-cseppeket. Elfeledtetve sokakkal, hogy amikor
megszülettek, emberek voltak. Elfeledtetve, hogy a megszületés helye akár
véletlen is lehet. De az isteni rendelésben való hit sem jelenti az illető
személyes döntését. S a hívők sem állíthatják: Isten a saját képére teremtette
az embert, úgy általában, de Istennek őket. Főleg a hívők nem állíthatják ezt.
Mégis: hány, de hány önmagát hívőnek állítóval találkozhatunk, aki ilyen képzeteket
kerget. Azt gondolván, hogy emberebb lesz, ha megvet másokat, ha lenéz másokat,
ha magát bárki fölé emeli, netán emelteti. S talán emberebb is lesz, abban a
kocsmában, ahol elvész minden, amitől nem emberebb, hanem Emberibb lesz
valaki. Ahol az ember a fontos.
Az Ember, akit az evolúció, vagy Isten, esetleg az isteni
evolúció teremtett. Hittől, kinek-kinek hitétől függően. De önazonosságában
egyformának. Emberként mindenképpen. Emberként egy lélek hordozójának. Lett
légyen hona bárhol a Földön. Lett légyen a bőre bármilyen. Lett légyen istene
bármiben lakozó.
Amikor a lelkek emléknapján az eltávozottakra emlékezve
mécsest gyújt valaki, talán érdemes lehet erre is gondolni. Egy fuvallat erejéig.
Arra is, hogy benne is százmilliónyi ős hagyott nyomot. Ádám, illetve Lucy, az
Éden, illetve az Olduvai-szurdok óta. Ahogy arra is érdemes lehet gondolni.
Mindenki egyéni felelőssége is, hogy mennyire marad a lelke emberi.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése