Egy eset az informatikai ügyfél-elhárítás tárgykörében

Az informatika egyre fontosabb a mindennapi életben. Aki nem hiszi járjon utána. De ezt ne feltétlenül egy informatikai eszköz tárolókapacitásának megreklamálásával tegye. Mert esetleg azt fogja tapasztalni, hogy a reklamációt kivizsgáló szakszerviz olyan szakvéleményt ad írásban, amitől egy átlagos informatikatanár kisebb sokkot kaphat.

S ebből a szempontból egy pillanatra el is tekinthetünk attól, hogy egy névlegesen 32 GB-osnak árult, de laptop Windows-a által látszólag annál mintegy tíz százaléknál kisebb valós tárolókapacitásúra értékelt eszköz esetében a különbség mennyire indokolt vagy mennyire nem indokolt. Vásárlói szempontból aligha indokolt. Ha ugyanis valaki egy adott tárolókapacitást igényelve költ pénzt egy eszközre, akkor azért teszi, mert annyira van szüksége. Ha kevesebb is elég, vesz kisebbet. Ez a pult vásárklói oldalán ilyen egyszerű. Megveszi, bedugja, megnézi. Ha kevesebbet lát, reklamál. A szakszerviz kivizsgálja, és ha marketingileg nem a falvédőn császkál, akkor nem hajtja el a kedves ügyfelet. Pláne nem egy szakmailag enyhén szólva is necces szöveggel. Abban a hiszemben, hogy a „bájt” szó megpillantásától az ügyfél szent áhítatba zuhan a SZERVIZ Nagysága előtt, és gondolkodni is elfelejt.

Mert az említett, írásban kapott szakvélemény azt írja, hogy bár az informatikában, hagyományosan, a 2 hatványaival szoktak számolni, ez a flash alapú tárolókra, ahova a pendrive is tartozik, üzletileg nem igaz. Ha kétségünk lenne, ezt le is írják. Mármint azt, hogy ez az egyszerűség kedvéért van így. Kérdés, hogy ezt a biteknek is elmesélték-e? Kétlem. Az „egyszerűsítés” eredménye 1 GB esetén, egy kollega által javasolt, és bárki által, a neten elérhető oldal szerint egy mintegy hét (kb. 7,4) százalékos eltérés. A szakvéleményben közölt 1.000.000.000 bájt (byte) helyett ugyanis a maga informatikai valójában 1.073.741.824 bájt lenne az a bizonyos 1 GB. Az eltérés pedig annál nagyobb minél nagyobb tárolókapacitásokról beszélünk. Elsőre az egyik oldalon tehát van egy saccperkb megközelítés, ami egy szerviz, kicsit kioktató „szakvéleményében” kicsit furcsa. Alkalmasint félig bár, de nekik is igazuk lehet. A konzumer-szemlélet ugyanis már korábban győzött az informatikában. Bevezetve a tízes számrendszert ott, ahol szakmailag ez korántsem indokolt.

Ami már csak azért is furcsa, mert az informatika-oktatás első óráin elmesélik az informatika kettes számrendszeren való alapulását. Ami egy informatikavizsgán elvárt alapismeret, és nem indokol sem hibát, sem hibátlanságot. Egyszerű matek. Akármilyen számrendszerben. Amivel kapcsolatban örülnénk, ha az említett papírt leíró tudásszintjére lennénk kíváncsiak. Amely komolyságát a kedves vásárló suli-kioktatását követő passzus sem emeli. Amelyből megtudhatjuk, hogy a kilobájt (KB) az olyan valami, ami részben 28 bájt, részben 1024 bájt. Mely tudományosan filozofikus megközelítéshez csak gratulálhatunk a szakiknak. Annyira, hogy rögtön olyasmit kezdhet fontolgatni az ember: fizetést is ilyen leegyszerűsítések mentén kellene osztani arrafele. Esetleg végkielégítést. Mert az csekély diszlexiával is megállapítható, hogy valami vagy 28, vagy 1024. S a kettő, csak úgy nem egyenlő. Úgy általában.

Ezen az sem segít, ha kisegítő, a szövegből különben nem következő, de végtelen empátiával élő feltételezésekkel élünk. Feltesszük, például, null-hipotézisként, hogy az informatikai szakszervizben nem ismerik a kitevő írásának módját. Ez ugyan a szövegszerkesztés tárgykörében szinte biztos bukás egy vizsgán, de ezt most felejtsük el. Azt is, hogy még a „2^8”-on felírási módját sem ismerik a hatványoknak. Elvégre ők leveleznek, kioktatnak. Mindenféle, csip-csup apróságot nem ismerhetnek. Így aztán azt sem, hogy még ettől is tuti a karó egy vizsgán. A 2^8 bájt ugyanis mindössze 256 bájtnyi információt takar. Az 1 kilobájtnak (helyesen rövidítve: kB) informatikailag valóban megfelelő 1024 bájt 2^10 lenne. Suta-szerviz írásmódban: 210. Az empatikus null-hipotézis tehát ebben az esetben (is) bukik. Ciki. Ezt írásban adni szakvéleményként.

Ja, és természetesen van „másrészt” is az indoklásban. Ez elsőre már nem is látszik akkora marhaságnak. Legfeljebb a használat közbeni változásra való hivatkozás egy vadonatúj eszköznél. A fájlrendszerekkel kapcsolatos, szintén alapszintű informatika-tanfolyamon hallottak felidézése ebben az esetben már sikeresebb a szakvéleményt alkotóknál. Egy adott reklamáció kapcsán persze sokkal többet segítene, és az érvet is hitelesebbé tenné egy más jellegű információ. Például:

„Tesztelésünk alapján Ön <ezt a fájlrendszert> állította be a formázáskor. Ez vizsgálatunk alapján <ekkora> tárolási veszteséget jelent. Javasoljuk <ezt a másik> fájlrendszert. Kollegánk, amennyiben szükséges, rendelkezésre áll, hogy ezt alkalmazza az Ön kérésére.”
(A kacsacsőrök közti szöveget lecserélve az aktuálisan érvényesre.)

Alighanem mindenki egy kicsit elégedettebb lenne. Különösen, ha ez szerepelne a levél elején egy lerázóan kioktató passzus helyett. Amire túl nagy szükség nincs is. Ha valaki tanult informatikát, az tudja. Bevallani azt, hogy a szervizesek sem tanulták meg túl fényesen, azt meg minek. Ráadásul még abban sem bízhatnak, hogy a kedves Ügyfél nem tanult informatikát. A „minden-helyett futballt tanítunk” programját még csak most hirdették meg. Ott a szervizben még várniuk kell egy kicsit ennek hatására. Miközben készséggel elfogadom: kirívó példa történt a jelen esetben. Vagy annyiban, hogy nekünk sikerült belefutni egy kirívóan alulképzett levelezőbe. Vagy annyiban, hogy a szakképzett ügyfélelhárító belefutott valakibe, aki még tanult informatikát.

Andrew_s