2015. november 25., szerda

Konspiratív közröhej

Akar még valaki kuncogni?
(Monty Python: Brian élete)
A hazánkban beiktatott terrorelhárítási nagyfőnök egy igen fontos bejelentést tett a közelmúltban. Eszerint a TEK veszélyes, külföldi kapcsolatokkal is bíró bomba-gyárosokat füleltek le. A még közelebb múltban aztán kiderült: sok jel mutat arra, hogy egy kommunikációs blöff volt a nagy felhajtás. Ha ez igaz, akkor furcsa érzés lehet Hajdu Jánosnak, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatójának lenni.

Még akkor is, ha a tudósítások rezüméje szerint a parlamenti jobboldal kiállt a TEK állítása mellett. Nem győzvén megköszönni a kiváló felderítési munkát, gyors intézkedést és egy hatalmas terrorakció megelőzősét. Mert persze nem kizárt, hogy MTB „Minden Terrorista Bevándorló” Orbán Viktor azon kijelentése után, és a korábbi xenofób megnyilvánulások után egyszerűen „futnak a pénzük után”. Annyira, de annyira szerettek volna egy terroristát látni, hogy megragadták az önkéntes történelembúvárok grabancát. Körbeforgatták szájukban a „bomba” szót, majd rájuk köpték. A TEK vezetőjének már csak azért muszáj lehetett valami igazán nagy összeesküvést leleplezni, mert súlyosan megsérthette orbánia normarendszerét. Miközben a miniszterelnök hatalmas veszélyekről csacsogott, Hajdu képes volt azt nyilatkozni, hogy neki ilyen információi nincsenek. Márpedig az ellenkezőjét nyilatkozni, mint amit egy demagóg vezér elvár, rossz ómen lehet. A nyilatkozatok megjelenési sorrendjétől függetlenül. Mert milyen talpnyaló az, aki nem találja ki ura és parancsolója rejtett gondolatait. A magántörténész fiatalok tehát akár rettegési fokozatra is kapcsolhatnak. Mert lehet ugyan, hogy eddig nem voltak terroristák, és eszük ágában sem volt ilyesmi, azért egy koncepciós eljárásban még azzá válhatnak. A jelentésekben.

Talán még akkor is, ha a bíróság közleménye alapján semmi ok nem volt az előzetes letartóztatásukra. Kiemelve a közleményben, hogy II. világháborús relikviák gyűjtőiről van szó, büntetlen előélettel, és terrorista-kapcsolatok nélkül. A BorsOnline azt is tudni véli, hogy egy Veszprém melletti erdőben, fémkeresővel tettek szert a fiatalok azokra a gyanúsan robbanásveszélyes tárgyakra, ami miatt a TEK különösen veszélyes figuráknak kiáltotta ki őket. Ami részben akár igaz is lehet. Ha ugyanis nem kibelezett, hanem robbanni képes szereket nyomokban még tartalmazó lőszerhagyatékot találtak, akkor elég nagy botorság játékszernek nézni. De a botor felelőtlenség még nem avat valakit bűnös összeesküvővé. Hacsak MTB Viktor nem akarja annak látni. Mert akkor megoldják.

Ugyanakkor, ha igaz a történet, és tényleg egy védett személy védelme során figyeltek fel a fiatalokra, majd csaptak le rájuk, akkor érdekes kérdés lehet, hogy ki lehet az a védett személy. Mert azért ciki lenne, ha kiderülne: a védett személy egy Veszprém melletti erdőben lett elhantolva. Teljes menetfelszereléssel. Még a II. világháború idején. A TEK pedig azért védte, mert már folyamatba helyezték a reanimálását és reaktiválását. De legalább is a rehabilitációját. Már akkor, ha nem a szovjet csapatok tagja volt. A Demokratikus Koalíció (DK) minden esetre kezdeményezte a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását. Kiderítendő a TEK-akció mibenlétét. Azonban könnyen lehet: az nyer, aki vagy a bizottság összefogásának, vagy a publicitásnak az elmaradására fogad.

Nem feledve azt sem hogy lehet: direkt így tervezte a TEK. Egy fedett akciókat is végrehajtó szervezetnek ugyanis még az jól jöhet, ha nem veszik komolyan. Arra építve, hogy a nevetségesség határán állókkal szemben könnyebben követnek el önleleplező hibát. Ebbe a képbe pedig talán még az is beleférhet, ha maga a vezető áll ki pofozó-bábunak. Úgyhogy tessék csak halkan kuncogni Hajdun. Lehet, hogy ő olyat tud, amit rajta kívül senki. Talán még azt is, hogy hol a csörgős-sipkája a vezérnek. De addig is: lehet, hogy nem közröhejt érdemel, hanem konspiratív vállveregetést.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése