Szegénynapra emlékezve

Forrás: Karitativ.hu

A szegénység elleni küzdelem világnapja környékét megelőzi a kenyér világnapja. Szép páros, mivel a szegénység nem egy esetben jár együtt éhezéssel. Még akkor is, ha ez csak relatív, a megfelelő táplálékot nélkülöző, de éhhalállal csak ritkán járó, éhezés. Ilyenkor talán különösen érzékenyek az emberek egyes hírekre.

Ilyen lehet az is, hogy gyermekrablónak néztek egy nőt, amiért a hírek szerint meg akart etetni egy gyereket. A gyermek anyjának jelenlétében elkövetett „rémtett” talán mégsem indokolt volna erőteljes rendőri beavatkozást. Mivel azonban a hírek egyelőre szegényesen szólnak a pontos körülményekről, aligha lehet egyértelmű választ adni a gyanú megalapozottságáról. Bár aligha hagynám magam sem, hogy egy gyereket csak úgy elvigyenek az anyja mellől zsíroskenyerezni. Szóval, könnyen lehet, hogy a rendőrségnek igaza van, és a kenyeres néni ellen mégis indokolt az eljárás. Ahogy részleges információk szóltak kezdetben arról is, hogy miként zajlott egy hajléktalan kiszolgálásának megtagadása a CBA-ban. Ami különben erősen idézi a demagógiák hajléktalanügyben amúgy is megfigyelhető háborúját. Sokkal inkább sejtetve a politikai akcionizmust, mintsem a realitásokat a híradások és kommentjeik mögött.

Az ugyanis világos, hogy a hírt közzétevő 444.hu joggal számíthatott az ellenzékkel csak kicsit szimpatizálók bősz kattintgatásaira. Különösen, mert sikerült a kormányhoz ismerten közel álló CBA-t megtenni pofozó-bábúnak. Elérve azt, hogy a CBA a bolt előtt fogja kiszolgálni az illető hajléktalant. ÉS? Mit old ez meg? Semmit. Az ugyanis a hétköznapok realitása, hogy igen: lehet olyan elhanyagolt állapotban valaki, ami irracionálissá, közegészségügyi kockázattá teszi beengedését egy élelmiszert forgalmazó üzletbe. S bár abban igaza lehet az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) jogászának, hogy „olyan feliratot például senki nem helyezhet el, hogy hajléktalanoknak tilos a belépés”, de egy élelmiszerüzletben a higiéniai viszonyok megtartására ugyanakkor joga lehet az üzlet tulajdonosának. Egyébként, egy indoklási bakugrással az EBH jogásza is elismeri ezt, de olyan indoklással, hogy a hajból szemmel láthatóan potyogó tetvekhez, vagy az üzletben kirázott bolhás kabáthoz köti ezt a jogot. Ami természetesen abszurd, hiszen az üzleten belül ugráló bolhák esetén már eső után köpönyeg.

Ezért maradhat a prevenció. S ezt, a józan belátás alapján, talán kár is lenne jogszabályban szabályozni. Függetlenül attól, hogy az ellenzéki kattokra vágyó portálgazdáknak jól esik, vagy sem belerúgni egy kormányközeli cégbe. Ugyanis valahogy az az érzésem,hogy ugyanők lennének igencsak hangosak, ha a következő olvasói levél a szag alapján szűrt vásárló bolt előtti ruhaátvizsgálásáról szólna. Természetesen tudván tudva, hogy az elhanyagoltság nem a lakhatási lehetőségekhez, hanem a személyes állapothoz köthető. Ami azért nem teljesen független az anyagi körülményektől sem. Ahogy azt sem vitatja, azt hiszem, senki, hogy az ilyen állapotba került emberek java része nem előre megfontolt szándékkal került vakaródzva büdösödő helyzetbe. Következésképpen a pillanatnyi közegészségügyi kockázatnak nem a tüneteit kellene elsősorban kezelni, hanem az okait. Márpedig a szegénység, a lecsúszás elleni küzdelemben sem a Pintér Sándor által annyira pártolt unortodox workfare, sem a Tarlós Istvánnak oly szimpatikus optikai tunning nem jelent segítséget.

Forrás: Karitativ.hu

Végső soron pont annyit érnek, mint azok a fórumhozzászólások, melyek a hajléktalanokat pártolóknak azt javasolják, hogy fogadják be őket a lakásukba. Akik az ilyen épületesen embertelen, demagóg és idióta beszólásokat megfogalmazzák, azok végső soron egyfajta protofasiszták. Ugyanis innentől már csak egy lépés, hogy a másik fizikai megsemmisítésében lássák minden gondjuk megoldást. Az idáig vezető úton is rendelkezve azzal a személyiség-problémával, hogy a problémák megoldását az probléma eltávolításában, és ne megoldásában lássák. S ezen a ponton nem lehet nem látni a lényei azonosságot a kormányzati, illetve tarlósi megoldás, valamint az említett vélemények között. Nem véletlen tehát, hogy a hajléktalanok kitiltásának politikája képes szimpátiahullámot kelteni azokban, akik rezonálnak az ilyesfajta húrok pengetésére. Így, miközben a gyermeket zsíroskenyérrel erőnek erejével megetetni akaró asszony is lehet elmeorvosi eset, a hajléktalankérdést a demagógiák szintjén megoldani akaróknak is lehet némi szocializáltsági problémájuk.

Így azoknak is, akik Selmeczi Gabriellához hasonlóan az energiaszolgáltatók államosítását előkészítő álszent ostobasággal akarják megmagyarázni, hogy mennyire jó lett a családoknak. A csökkenő energiaárak ugyanis világosan csökkenhetik például a kormányzat adóbevételeit is. Amit nyilvánvalóan máshonnan fognak kipótolni. Márpedig az elszegényedést aligha csökkenti, ha a családoknak nem a balzsebéből, hanem a jobb zsebéből húzzák ki a pénzt. A társadalom elszegényedését sem jelentősen csökkenti, ha a kormányzat a jövőtől vesz fel hiteleket. Legfeljebb a jobb oldali zsebből kihúzhatják a Jobbik-kártyát. Ami végső soron a hajléktalankérdés valós okainak felszámolását is ellenjavalhatja a kampány során a szélsőségekre is számító hatalom számára. S bár ezenközben lehet kampányfogásnak minősíteni, ha a DK ételt oszt a szegénység elleni világnapon, de annak, aki éhes, jobb megoldás lehet, mint a kormány aktuális sikerpropagandájának felolvasása. Melynek következő gyakorlati lépése talán az állateledelre kirótt extra adó. Nehogy a hajléktalan százvalahány forintért közel negyven deka, még éppen ehető, élelemhez jusson.

Andrew_s