2013. október 8., kedd

Juhász István és a szárazon szaftos macska

Forrás: Blikk
Apc-on rossz dolga van a macskáknak a polgármester környékén. Nem elég, hogy a farkuknál fogva tartják a kondér fölé, de még ostoba vádakkal is illetik a szegény cirmosokat. Juhász István mondandójával ugyanis nagyon nagy bajok vannak azzal a kommunikációval kapcsolatban, ami egy macskalógatós kép miatt zajlik.

Arról a Blikk, és annak nyomán több internetes fórum is beszámolt, hogy egy bulin készült kép tanúsága szerint a polgármester úr éppen egy kondér fölé tart egy macskát. A farkánál fogva. Az állatvédők felháborodtak a képen. Az internetes fórumokon pedig szárnyra keltek azok a javaslatok, melyek a polgármester hasonló helyzetű meglóbálását célozták meg. Teljes joggal, amennyiben igazolható, hogy egy kegyetlen, és állatkínzó tréfát követ le a település első emberének választott humanoid. Érthető tehát, hogy Juhász István villámsebesen el kezdte mosdatni a szercsent. Már csak azért is, mert ez olyan tréfa alkalom adtán, melyen még a Parlament elvhűségen edződött és lojalitásból gerinctelenségi vizsgát tett tagjai is csak nagy fenntartásokkal kuncognának. S korántsem alkalmas arra, hogy a Fidesz iránti töretlen lelkesedést, és a Párt emberséges arculatát építse. Holott teljesen nyilvánvaló, hogy adott esetben a primitív agresszivitás pártfüggetlen.

A polgármesteri nyilatkozatban az a pont nyilvánvalóan igaz, hogy nem tart az állatvédőktől. Visszakérdezve azzal, hogy „Mit csinálnak velem? Felakasztanak?”. Nos, a felakasztásával kapcsolatban indultak meg az ötletrohamok az interneten. Előre vetítve a tényleges akasztásnál sokszor kegyetlenebb büntetést. A nevetségessé tételt. Ami a vakhívőket nyilvánvalóan nem fogja megérinteni, de azért korántsem feltétlenül hatástalan. Miközben azért persze vannak helyzetek, amikor az állatokkal való kegyetlen bánásmód sem marad büntetlenül. Hazánkban ugyanis 2004 óta bűncselekmény az állatkínzás. Márpedig a vicctől eltekintve egy macska esetében sem kifejezetten általános örömszerzési módszer a farkánál való lóbálás. Különösen, ha a méretarányok alapján valósan becsülhetjük egy alig fél éves kölyökcicának az áldozatot. Ebből a szempontból is érdemes a polgármesteri nyilatkozatot, valamint az esetről megjelent képet összevetni.

A magyarázkodás ugyanis akként szól, hogy: „Belemászott a macskánk a pörköltnek előkészített húsba, én meg a farkánál fogva kiszedtem. Másképp megkarmolt volna”. Ezzel szemben a képen meglehetősen úgy tűnik, hogy a kondér tetejét a polgármester tartja. Márpedig alig valószínű, hogy a macska úgy mászott bele a pörköltbe, hogy előtte gondosan a gazda kezébe nyomta a fedőt. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között csak akkor lehet némi életszerűséget csempészni a képbe, ha a cica előtte már úszott egy kört a kondérban. Ehhez képest a macska szőrzete korántsem olyan, mint ami akár csak egy csepp vizet, illetve szaftot kapott. Ezt bárki megállapíthatja, aki látott már életében vizes macskát. Márpedig érdekes lehet egy olyan, láthatóan folyadékkal feltelt kondér, amiből szárazon lehet kiemelni egy macskát. Akár a farkánál fogva, akár a hasa alá nyúlva.

Mely utóbbi esetben egyébként szintén ritkán karmol a macska, és viszonylag gyorsan a földre is tehető. Kihasználva azt a reflexét, ami, tapasztalatom szerint, ugrásnál is beindul a macskafélékben. Lévén a polgármester vidéki „gyerek”, alig hiszem, hogy ezzel ne lett volna tisztában. Ugyanakkor a macska kiterpesztett mancsa sokkal inkább arról tanúskodik, hogy irányban nem emelik, hanem lefele lógatják, és felkészül a védekező „talajfogásra”. A polgármester mondandójának tehát igen kis része tekinthető cáfolhatatlannak. Az a kis része, ami az a fajta védettség-üzenet, mely az, úgy tűnik pártszerűen, előírt nagyképűségből fakad. Azt persze megalapozatlan lenne állítani, hogy a polgármester vigyorából is ez süt. Azonban az említett arckifejezés sem arra utal, ami ellentmondana annak, hogy valóban jó viccnek gondolta a macska pánikba ejtését a kondérba ejtés imitálásával. Vannak ilyen primitív viccekkel élő emberek. Legfeljebb nem mind polgármesterek.

Az meg csak egy zárójeles kérdés lehetne, hogy a kiszolgáltatott állattal így bánó „ember” miként viselkedik a neki kiszolgáltatott többi emberrel. Beosztottal, közmunkással, családtaggal.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése