 |
| Forrás: Amerikai Népszava |
A földek körüli botrányok árnyékában
felbukkant egy olyan szervezet, mely ezek szerint csak az égzengések
dübörgésében hallatja suttogó hangját. Ők a Kisgazda Polgári Egyesület -
Kisgazda Polgári Szövetség Párt (KPE-KPSZ). S elnökük legutóbbi megnyilvánulása
alapján a hajdan Parlamentben önlejáratást rendező kisgazdák utódszervezetét is
üdvözölhetjük bennük. Az egri sajtótájékoztatóról szóló
híradás több szempontból is lehet érdekes.
Egyrészt tudatosíthatja mindenkiben, hogy a
1998-2002 között az akkori kisgazdák pártjának (FKGP) frakcióvezető-helyettese a
Fidesz-frakcióban folytatta politikai pályafutását. Mint
frakcióvezető-helyettes. A beosztás tehát jogfolytonos, és hordozhatja magában
mindazon emlékeket, ami a rendszerváltás óta kísérti és elkíséri a kisgazdákat.
A kisgazda szemlélet is jogfolytonos lehet Turi-Kovács Béla esetében, aki az
említett (KPE-KPSZ) elnöke is egyben. Legfeljebb a memóriája lehet lyukacsos
némileg. A tudósításban ugyanis kifejezetten érdekes azt olvasni, hogy „Az 1980-as évek második felétől a falvak
túlnyomó része "csak vegetál", az ott élők munka nélkül maradtak”.
Nem azért, mert le szeretném becsülni a falusi munkanélküliség problémakörét.
Már csak azért sem, mert az ország általános foglalkoztatási gondjaiban is nagy
súlyt képvisel az a jelenség, hogy rendszerváltás hatására sokan váltak oktalanul
munkanélkülivé. Oktalanul, mert nem lett volna létszükséglet azzá válniuk
mindazoknak, akik akár csak részmunkában, időszaki munkavállalóként, de dolgoztak
a földek környékén.
A falvak halódása ugyanis nem annyira az 1980-as
évek második felétől indult be erőteljesen, mint inkább a rendszerváltáskor.
Addig ugyanis a TSz-ek és melléküzemágaik, valamint az élelmiszeripar biztos megélhetési
bázist jelentett sokaknak vidéken. A rendszerváltáskor azonban megindult a
zsellérnosztalgiát előtérbe helyező, és a gazdaságot padlóra küldő érzelmi
gazdaságpolitika. Szétverve a TSz-eket, ÁG-kat, illetve a piacát és termelési
bázisát elvesztő a hazai élelmiszeripart. Nem csak a mostanában emlegetett
cukoripart, hanem a konzervgyárakat, a célgazdaságokat, az almaültetvényeket,
az ezekre épülő léüzemeket is. A rendszerváltó Antall-kormány nagyobb érzelmi
dicsőségére. Megalapozva a modern zsellérség kialakulását, és „utcára” elhajítva
százezreket. Márpedig abban a kormányban koalícióalkotó hatalmi parazitaként
ott ültek a kisgazdák is. Amelyre emlékezve elhiszem, hogy nem kellemes emlék
azoknak, akik ma a hatalmi morzsákra hajtanak a hasonló nevű szervezetek zászlóját
lobogtatva, vagy terítve az asztalra. Amin nem szó szerint és imitálva, hanem
átvitt értelemben éltek nemi életet. Amennyiben tőből „szabták el” a hazai
mezőgazdaság helyzetét azokban az években.
Márpedig az, hogy Turi-Kovács Béla közlése
szerint "az eddigi
megállapodásainknak megfelelően a következő Országgyűlésnek is lesznek kisgazda
képviselői” korántsem okvetlen bíztató azoknak, akiknek a memóriája nem
olyan hézagos, mint azt a hatalom szeretné. Az, hogy a jelenleg a Fidesz alfrakcióvezéreként
közfizetett kisgazda-vezér ismét megüzente a sorok között a kormánypárt elmozdíthatatlanságát,
már csak hab a tortán. Kicsit zöldes és penészes, de azért létező. Különösen a
jelenlegi ellenzék összefogási és kompromisszumkötési hajlamát látva. Miközben
persze tudható, hogy a nagybirtok-rendszer újjászervezése gőzerővel zajlik. Érdekes
lenne emlékezni arra, hogy ennek ellenében mit tett le a kisebb gazdaságok
védelme érdekében az asztalra a kisgazdák egylete. Igaz, ehhez talán jobb
megoldás lenne, ha olyan valaki kísérletezne a fenntartható fejlődés
elősegítésére, aki egy fél évszázaddal ezelőtt, a most oly sokat fikázott
szoci-rendszerben szerzett jogászi diploma agrár-szakmaiságával próbálkozik
nekigyürkőzni a problémáknak. Amik kétségtelenül jelentős számban lelhetők fel
a falvak világában. Amelyek köre túlmutat azon, hogy Turi-Kovács évente egyszer,
legutóbb 2012.
októberében felveti az agárképzés szükségességét.
Nem vitatva annak igazságát, amit majd egy
éve kijelentett: „Aki a legelemibb
szakmai ismeretekkel sem rendelkezik, alkalmatlan arra, hogy felelősen gazdálkodjon”.
S csendben hozzátéve azt, hogy ez az ország teljes gazdaságára is igaz. A
mezőgazdaságra pedig hatványozottan. Mellyel kapcsolatban a legújabb jelszó úgy
hangzik, hogy „be kell vezetni a falusi
általános iskolákban az agrároktatást”. Biztosítva, hogy „aki elvégzi a nyolc általánost, alapműveltséget
szerezhet a mezőgazdaságról”. Amihez azért érdemes lehet tudni, hogy egy
földművelő családban felnövő gyermeknek esetleg több ismerete van a
mezőgazdaságról, mint a majdan, az említett ötletet megszavazó, képviselőknek.
Összesen. Ellenben legalább azt jelzi, hogy a vidéki foglalkoztatáspolitika a
jelen állapotában fabatkát sem ér, és csődöt mondott. De akkor, ha komolyan
vehető az a kijelentés, hogy „a faluból
munkahely reményében egykor elköltözöttek visszaáramlását” segítenék elő
ezzel az ötlettel, akkor ez globális kritikának is tekinthető. Ékesen szólva a
munkahely reményének hiábavalóságáról.
Ugyanakkor, amúgy nem vitatva bizonyos alapismeretek
mindenkinek szükséges elsajátítását, azt is jelzi, hogy a kisgazdák továbbra is
a zsellérség újrateremtésében látják a falusi problémák megoldását. Talán írni-olvasni
sem kell feltétlenül tudnia annak, aki a mindennapok testnevelésétől izmosodva
az alapismeretekkel felvértezetten mehet el az új földesurakhoz béresnek.
Örökre elfeledtetve azt a képzési rendszert, amikor egy falusi iskolából akár a
nemzetközi porondon megmérhető egyetemre kerülhetett valaki. Megnyitva egy Felcsúton
született, focistaként megbukott siheder előtt is az ország egyik legnagyobb
egyetemének kapuját. Pedig milyen helyre kaszáslegény is lehetett volna.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése