Orbán második vonalai

Forrás: Gépnarancs

Olvasom azt a látszólag uborka-szezonra utaló hírt, hogy Orbán Ráhel leszidta egykori tanárát, és hirtelen nehéz eldönteni a következő tennivalót. Nagyjából a szimpla elkeseredés és a sírva röhögés közti skálán ugyanis nehéz megtalálni azt a szintet, ahol az ember nem tudja kellően komolyan kezelni a hírt. Azt, hogy a hatalmi oligarchia második vonalának egyik, önerőből talán alig valaki tagja, beszól valakinek a dinasztia védelmében.

Nem azért verheti ki a hír a biztosítékot, mert az ember biztos lehetne abban, hogy a Városmajori Gimnáziumban nem tanítottak annak idején szerényebb képességű pedagógusok. De még azért sem, mert ne lehetnék biztos abban, hogy a diákok és pedagógusok között itt sem mindig teljes a barátság és testvériség. Mi tagadás én sem minden volt tanárommal kapcsolatban csak a dicséret hangjain artikulálnám a véleményem. Azonban a beszólás tárgya az, ami röhejes és egyben sírnivaló az adott esetben. Orbán Ráhel ugyanis azon akadt ki, hogy volt tanára közreadta azt a hírt a Facebook-on, ami Orbán Viktor kínos, indiai protokollfiaskójáról szólt. Egy füst alatt mindjárt koholmánynak is titulálva azt az esetet, amelyről videó-felvétel járta körbe a netet. De egy olyan dinasztiában, ahol a kedves papa nem képes a mobiltelefon használatára miért is tételeznénk fel az internetes videó megtekintését a vagdalkozás helyett. Az a beszólás, ami a volt tanítványa szülőjének kigúnyolását hánytorgatja fel, az lehetne helytálló, ha egy átlagpolgárról készült paparazzi-képről lenne szó.

Azonban Orbán Ráhelnek tudomásul kellene vennie, hogy a kedves papa jelenleg hazánk miniszterelnöke. Aminek nem csak olyan előnyei vannak, hogy az esküvőre számolatlan keretből kátyúzzák az utakat, és stadiont építenek a kert aljába is. Vannak bizony hátrányai is. Többek között a reflektorfény, a hibák leleplezése, és az, hogy rajta és testvérein kívül senki másnak nem az apukája. Még akkor sem, ha az atyáskodó diktatúrát építi. Ha pedig Orbán Ráhelnek ez nem tetszik, akkor beszélhet a protokollfőnökkel, illetve akár lebeszélhetné a kedves apukát az önjelöléséről a következő ciklusban. Amit a család második vonalbeli tagjaként talán jobb hatásfokkal tehet meg, mint a kormányfő párttársai. Ugyanis ahogy miniszterelnöknek lenni felelősség, a második vonalnak is lenne felelőssége. Még a családiaknak is. Amennyiben ezzel Orbán Ráhel, már akkor, ha tényleg ő a beszólás szerzője, csak a mások rendreutasításáig tud élni, akkor sajnálom, hogy a szakdolgozati vegzálása kapcsán szinte megsajnáltam. Mert ezek szerint, mint a fához túl közel hullott hatalmi almát, kissé érdemtelenül. Vagy csak őt is bedarálta azóta a nagyképűség variátora.

S erről eszébe jut az embernek, hogy tulajdonképpen a pártbeli második vonalnak is bőven van felelőssége. Az ugyanis a hatalmi sors könyvének pusztán a páratlan oldalain van megírva, hogy mit tehet meg önerőből egy miniszterelnök és pártvezér. Az ugyanis, hogy egy pártvezér meddig mehet el hatalma fitogtatásában mindig azok által kontrollált, akik a hatalom gépezetében olajozzák a csavarokat. Minél közelebb állnak hozzá a hatalomban, annál inkább. Mert a fékek és ellensúlyok rendszerében ezen a szinten az informális tényezők is nagyon fontosak lehetnek. Az emberi, baráti, ismeretségi viszonyokon alapuló hatások érvényesülése révén. Vagy akár az aktív, illetve passzív ellenállás szintjén is. Az tehát, hogy Orbán Viktor a hordón szónokolhat, és olykor önmagának, a saját múltjának is ellentmondó nyilatkozatokat tehet, vagy akár az egész országot égetheti egy protokollbakival, az nem csak Orbán Viktor felelőssége.

Ott találhatók a háttérben mindazok, akik nem figyelmeztetik, akik haszonélvezői a ténykedésének. S akik, szélsőséges esetben Orbán Viktorral végeztetik el a piszkos munkát. Még akkor is, ha a miniszterelnök meg van győződve eközben saját nagyszerűségéről, és ebben az említett második vonal még erősíti is. Nevét adva eközben egy lágyabb, vagy keményebb diktatúra, vagy egyes vélemények szerint egy fasisztoid rendszer kialakításához. Egy rendszerhez, amiben már az idegengyűlölet kapcsán sem képes a kommunikációs főkomornyik tényeket bemutatni az olykor személyeskedésbe csapó léggömbhámozás helyett. A rendszer mellé az alighanem majdan Orbán-korszaknak hívott, korszakhoz is nevét adva. Mely utóbbira a kormányfő talán még büszke is lesz. Mert sértettségén, pótcselekvési kényszerein, régóta találgatott tünetein keresztül alighanem feltűnés nélkül irányítható. Pontosabban számára feltűnés nélkül, de az embernek szólón szánni valóan. Még akkor is, ha benne csak az elektromos ekével összemérhető országot és világot megváltó gondolatok, csodafegyverek víziói zúgnak a megszervezett tapsorkán szüneteiben.

Azonban, miközben sokszor szólunk Orbán Viktorról, aki egyre inkább Pannónia géniuszának szerepében tetszeleg, mintha alig esne szó a háttériparosokról. Nem a talán megfélemlített beszédírókról, a túlteljesítési lázban égő csinovnyikokról, hanem azokról, akiknek jéghegyéből csak a csúcsok látszanak ki. S akik hideg, mondhatni jeges számítással söprik be munkájuk aligha megérdemelt jutalmát. Akár azon az áron, hogy majd Orbán Viktoron verik el a port. Univerzális bűnbaknak mutatva be, és akár az élmezőny közeléből megbuktatva. Azt követően, hogy kikaparta utódjának a gesztenyét. Annak, aki majd rá mutogat, mint a párt fekete bárányára, és beül az előmelegített székbe. Akinek már nem kell letörni a bíróságokat, alaptörvénybe iktatni a dinasztikus hatalmat, kiléptetni az országot az EU-ból, mert mindezt, és minden mást megtett már addigra Orbán Viktor. Aki után az elnöki székből akár kisebb engedményekkel is biztosíthatja a népet, és környezetét jóindulatának látszatáról.

Ismert recept ez a történelemből. Mondhatni unalomig ismert. Orbán Ráhelnek, ha ő az a bizonyos „Rachel Rasi Rachel”, tehát talán nem is annyira a miniszterelnök bakija miatt kellene szidni a tanárát. Hanem inkább azért, mert nem tanította meg neki a történelmet. Melynek ismeretében sokkal hatásosabban védelmezhetné a kedves papát. Ha akarná. Nem az ellenfeleitől, hanem a pártbéli jó barátoktól. Esetleg még orvoshoz is elkísérve. Hacsak nem zupál be a hataloméhes második vonalba. Az orbánista kor utáni haszonélvezők sorait gyarapítva. Elvégre ifjú asszonyként gondolnia kell a jövőre.

Andrew_s