2013. október 26., szombat

Orbán októberi komcsijai

Még mindig október 23. Holott tudom, sejtem, hogy sokan unják már a témát. Pedig sejteni lehetett, hogy hosszú vitasorozat kezdeteit vetette el. Miközben talán érdemtelenül keveset foglalkoznak Orbán Viktor vész-kancellári székfoglalójával. Mert a beszédét a permanens mozgósítások felvetésével aligha lehet másként értelmezni. Beleértve a csúsztatásokat és torzításokat is.

Nem utolsó sorban a Fidesz kedvenc homokzsákját, a kommunizmust is, mellyel kapcsolatban Orbán Viktor beszéde sokkal inkább volt egy önmúltfeledtető neofita kirohanás, mint megalapozott szöveg. Nem vitatva persze azt, hogy a saját múltjukat elfeledni, megtagadni kész, illetve megtagadni akaró hallgatóságnak ez kellett. Ehhez elég végigtekinteni azokon a képeken, melyeken jócskán feltűnik az a korosztály, amelyik végigszolgálta az MSZMP pártállami évtizedeinek egy részét. Nekik kell az a beszéd, ami képes át-, és újraértelmezni a saját személyes történelműket. Feloldást kínálva mindenért, amiért talán nem is kellene. Egyszerűen azért, mert ott és akkor, azokban az évtizedekben a rendszer csendes robotosának lenni a túlélés záloga volt sokszor. Ehhez nem kellett besúgónak lenni. Ahogy nem kellett az elitcsapathoz tartozva, párttitkárnak, KISZ-vezetőnek sem lennie valakinek. Mely utóbbiak közül különben a Fidesz számos tagot tudhatna felmutatni, ha ilyen leltárra merészkedne. S akik helyett, szinte biztosan nem került senki börtönbe az 1956-os eseményeket követően. Akárhogy is ezt szerette volna Orbán Viktor kommunikálni. Egyszerűen azért, mert a párt elit katonái, és rokonai számára nyitva voltak az állami munkahelyek és állami egyetemek. Korántsem a sínylődés útja volt az övék. Ha azonban a miniszterelnök arra gondolt, hogy az ő felemelkedésük útja a börtönbe és bitóra kerültek csontjain át vezetett, akkor egy igen ízléstelen metaforát sikerült kieszelnie a beszéd megírójának.

Ennél kicsit több szót érdemel talán az a kijelentés, ami alapján, a kormányfő szerint „háromszor ráztuk le magunkról a kommunista önkényt”. Utalva elsőként a Tanácsköztársaság megdöntésére. Ami kétségtelenül megdőlt, és a túlkapásai miatt alighanem kevesen ontottak krokodilkönnyeket ezzel kapcsolatban. Orbán Viktor történelemértelmezésével csak az a gond, hogy a Tanácsköztársaság leverésében nem kis szerepet kaptak a külföldi haderők. Például azok a román egységek, melyek Budapestig is eljutottak. Nem véletlen, hogy Horthy Miklós csak ezek távozása után vonulhatott be a fővárosba. No meg azt követően, hogy a Russel Clerk brit diplomata vezette Clerk-misszió november 5-i tárgyalásán ígéretet tett a katonai diktatúra elkerülésére. Ebből a szempontból a Tanácsköztársaság bekerülhet abba a sorba is, melyet a külföldiekkel támogatott harcleverések sora alkot. Horthy Miklós pedig a külföldiek által hatalomba segített magyar uralkodókéba. Ami senki érdekeit és bűneit nem csorbítja, csak egy miniszterelnöknek a részletek iránt sem ártana fogékonynak lennie.

Legalább egy kicsit. Ami például azt is megmutatná, hogy Nagy Imre nem a szélsőjobb irányából érkezett középre, hanem a baloldali hatalmat szolgálta korábban. Érdemeit természetesen nem csorbítja ez a körülmény, hiszen a baloldaliságnak mély történelmi hagyományai vannak azóta, hogy egy mártírrá vált judaista fiatalember lerakta annak alapjait. Így a baloldaliság ördögi eredetének képzete az egész kereszténység kigúnyolása és megcsúfolása lenne. Amiért joggal háborodhatnának fel azok, akik a vallást és frissen szerzett keresztény-konzervativizmusukat nem a hatalmuk alátámasztására akarják csak felhasználni. 1956, és Nagy Imre szerepét különben az eddigiek sem csökkentik. Akik azt hiszik, hogy igen, azok alighanem tényleg inkább a saját múltjukkal vannak elfoglalva, mintsem a történelmi hűséggel. Talán azért, mert még ott vonultak 1957 május elsején, és Kádárt éltetve, míg most a Békemenetben kiabálnak. Mert a tömeg bárkit felment és sokakat bátorrá tesz. Miként azt a diktátorok és tömeg manipulátorok régóta tudják.

S fizikailag a tömeg fölött állva még az is bátornak tűnhet, aki különben csak az önmeghasonlásban tud nagy eredményeket elérni. Elérkezve ugyanis Nagy Imre újratemetéséhez ugyanis azt látjuk, hogy Moszkvában már rég megszületett a döntés a csapatkivonásokról, mire egy borostás ex-KISZ-titkár elkezdte azt követelni. Nem annyira bátran, mint hangosan. Az azonban a jelen Orbán-beszédből teljesen igaz, hogy „a Szovjetuniót nem a szabad világ, nem is a vele szemben álló szuperhatalom döntötte meg”. A láncok eltöréséhez ugyanis egy olyan reálpolitikus ténykedése kellett, mint Gorbacsové. Aki világosan felismerte, hogy a kialakult világhatalmi, és világgazdasági állapotban nem tartható fenn a rendszer. Felismerve azt, hogy a nyitás esélye nélkül Oroszországnak sincs esélye. Elengedte tehát a gyeplőket, melyek nyomán valóban nemzetek sora kezdhetett önállóan sáfárkodni a saját további történetével. Nekünk az Antall-kormány jutott. Meg az a sors könyve, amit a pillanatnyi hatalmi ambíciók igyekeznek állandóan újraértelmezni. Ahogy a jelen kormány akár a történelmet is újraírná talán az új, ezt szolgáló intézettel.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook