A mai középosztálynak a napi politika
szemlélése közben igen komolyan az lehet az érzése, hogy ezt már egyszer látta,
vagy hallott róla a családban. Azoktól, akik átélték az 1950-es éveket. Míg
mások szinte úgy közlekednek a világban, mintha az 1990 előtt nem is létezett
volna. A saját előtörténetükkel együtt. Azzal az előtörténettel, melyben nem
csak politika, vagy nem csak a közvetlen politika létezett. S amely korszak
egyik emblematikus szereplője még csak nem is ember volt.
Az egyik talán legnépszerűbb,
folytatásokban hallható, és az ifjúságot megcélzó rádiójáték főszereplője
ugyanis Mik Róbert, azaz becézve Mikrobi volt. Alighanem sokak gyermekkorát
átlengedezve a mostani ötvenesek közül. Utazva vele az űrön át, vagy
csatangolva a Holdon. Sokszor sokkal inkább mutatva fel az igazi barátságok értékét,
jellemzőit, mint azok az élő emberek, melyek az iskolákban, a mindennapokban
körülvették a hallgatóságot. Ugyanakkor szinte mérnöki pontossággal ábrázolt a kor
technikájából extrapolálható lehetőségeket, és a hiteles ismeretterjesztés nyelvén
szólt a természet ismert tényeiről. Végső soron igazi tudományos műsort nyújtva
fantasztikus, és nem egyszer fantasztikusan emberi kerettörténetbe csomagolva.
Mégpedig egyáltalán nem véletlenül, hiszen Mikrobi megálmodója valóban
mérnökember volt. Az a Botond-Bolics
György, aki most lenne száz éves, ha élne. Aki, eredetileg jogászként
végezve, talán tényleg értőn tudott valamit az emberekről is, akiknek a technikához
fűződő kapcsolatát több műve is feszegeti.
Beleértve a azt, amibe talán mindent
belesűrített, amit csak tudott a gépek, és az emberek, valamint az emberek és
az emberek kapcsolatáról. Mert a „Redivius tüzet kér” című könyve azért sokkal
inkább szól rólunk, mint a Mars egyszer volt lakóiról. Még akkor is, ha a gépek
korlátozta, a mechanikus logika által szabályozott, és a csak a kötött
szabályokon keresztül gyámolított világ látszólag az idegen bolygó terméke.
Mely ütközik a földi pszichikummal, és valóban szinte kriminalisztikus helyzeteket
produkál. Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk a könyv erényeit, nem árt
figyelembe venni a születésének idejét sem. A Táncsics Könyvkiadó, mely a
szerzőnek is munkahelye volt, 1969-ben jelentette meg a könyvet. Alig valamivel
az éppen aktuális, a szocializmus kötöttségeit kicsit enyhíteni szándékozó „Új
mechanizmus” indulását követően. No meg persze a Varsói szerződés tagállamainak
csehszlovákiai szerepvállalását követően. Amikor sokaknak lehettek némi
elképzelései a túlzásba vitt, erőszakos gyámkodás mindennapjairól. Mert
Botond-Bolics György oly korban alkotott, amikor nem csak a sorok, hanem azok
köze is ismeretet hordozott.
Talán ezért is fordult inkább a fiatalabb
generációk ismereteinek bővítése felé. Erről ma már aligha kérdezhetjük meg. Ahogy
arról sem, hogy neki mennyire lennének ismerősek a mai viszonyok. Miközben a
múlt század közepét alig követően írt művei ma is lehetnek, lehetnének
szórakoztatóak. Ha nem is háromdimenziósak. De talán elgondolkodtatóak. A
tudományos fantasztikum terén születettek mindenképpen, hiszen a technikai tárgyú,
műszaki könyvei szinte biztosan túlhaladottak. Ami azonban biztos, hogy a
sokszor szinte elfeledett író mindenképpen megérdemli, hogy születésének
centenáriumán szót ejtsünk róla. Emlékezve Mikrobira, Rediviusra, képzeletben
egy évezredet töltve a Vénuszon. Adózva ezzel a szerzőnek, akinek művei szinte
biztosan sokakban vetették el a műszaki, a tudományos pálya felé fordulás
magvait. Biztosabban, mint a pártdirektívák.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése