2013. október 22., kedd

Mikrobi szerzői centenáriuma

A mai középosztálynak a napi politika szemlélése közben igen komolyan az lehet az érzése, hogy ezt már egyszer látta, vagy hallott róla a családban. Azoktól, akik átélték az 1950-es éveket. Míg mások szinte úgy közlekednek a világban, mintha az 1990 előtt nem is létezett volna. A saját előtörténetükkel együtt. Azzal az előtörténettel, melyben nem csak politika, vagy nem csak a közvetlen politika létezett. S amely korszak egyik emblematikus szereplője még csak nem is ember volt.

Az egyik talán legnépszerűbb, folytatásokban hallható, és az ifjúságot megcélzó rádiójáték főszereplője ugyanis Mik Róbert, azaz becézve Mikrobi volt. Alighanem sokak gyermekkorát átlengedezve a mostani ötvenesek közül. Utazva vele az űrön át, vagy csatangolva a Holdon. Sokszor sokkal inkább mutatva fel az igazi barátságok értékét, jellemzőit, mint azok az élő emberek, melyek az iskolákban, a mindennapokban körülvették a hallgatóságot. Ugyanakkor szinte mérnöki pontossággal ábrázolt a kor technikájából extrapolálható lehetőségeket, és a hiteles ismeretterjesztés nyelvén szólt a természet ismert tényeiről. Végső soron igazi tudományos műsort nyújtva fantasztikus, és nem egyszer fantasztikusan emberi kerettörténetbe csomagolva. Mégpedig egyáltalán nem véletlenül, hiszen Mikrobi megálmodója valóban mérnökember volt. Az a Botond-Bolics György, aki most lenne száz éves, ha élne. Aki, eredetileg jogászként végezve, talán tényleg értőn tudott valamit az emberekről is, akiknek a technikához fűződő kapcsolatát több műve is feszegeti.

Beleértve a azt, amibe talán mindent belesűrített, amit csak tudott a gépek, és az emberek, valamint az emberek és az emberek kapcsolatáról. Mert a „Redivius tüzet kér” című könyve azért sokkal inkább szól rólunk, mint a Mars egyszer volt lakóiról. Még akkor is, ha a gépek korlátozta, a mechanikus logika által szabályozott, és a csak a kötött szabályokon keresztül gyámolított világ látszólag az idegen bolygó terméke. Mely ütközik a földi pszichikummal, és valóban szinte kriminalisztikus helyzeteket produkál. Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk a könyv erényeit, nem árt figyelembe venni a születésének idejét sem. A Táncsics Könyvkiadó, mely a szerzőnek is munkahelye volt, 1969-ben jelentette meg a könyvet. Alig valamivel az éppen aktuális, a szocializmus kötöttségeit kicsit enyhíteni szándékozó „Új mechanizmus” indulását követően. No meg persze a Varsói szerződés tagállamainak csehszlovákiai szerepvállalását követően. Amikor sokaknak lehettek némi elképzelései a túlzásba vitt, erőszakos gyámkodás mindennapjairól. Mert Botond-Bolics György oly korban alkotott, amikor nem csak a sorok, hanem azok köze is ismeretet hordozott.

Talán ezért is fordult inkább a fiatalabb generációk ismereteinek bővítése felé. Erről ma már aligha kérdezhetjük meg. Ahogy arról sem, hogy neki mennyire lennének ismerősek a mai viszonyok. Miközben a múlt század közepét alig követően írt művei ma is lehetnek, lehetnének szórakoztatóak. Ha nem is háromdimenziósak. De talán elgondolkodtatóak. A tudományos fantasztikum terén születettek mindenképpen, hiszen a technikai tárgyú, műszaki könyvei szinte biztosan túlhaladottak. Ami azonban biztos, hogy a sokszor szinte elfeledett író mindenképpen megérdemli, hogy születésének centenáriumán szót ejtsünk róla. Emlékezve Mikrobira, Rediviusra, képzeletben egy évezredet töltve a Vénuszon. Adózva ezzel a szerzőnek, akinek művei szinte biztosan sokakban vetették el a műszaki, a tudományos pálya felé fordulás magvait. Biztosabban, mint a pártdirektívák.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése