2012. december 15., szombat

A diákok és Orbán Viktor.

Forrás: MTI
Tulajdonképpen azt a címet is lehetne adni, hogy „Ugrás a sötétbe”, mivel alapvetően a miniszterelnök beszédének előrejelzése lehetne az, ami várakozást jelenthetne. A feltételes módot az indokolja, hogy még előtte vagyunk a beszédnek. Ahogy az is, hogy már kicsit túl sokszor bizonyult problémásnak a kormányfő szavahihetőségi faktora. Tulajdonképpen az egész tandíjügyben elfogadhatjuk a jelenlegi helyzetet Orbán Viktor hitelességi válságának tüneteként. Megspékelve azzal a szakmai inkompetenciával, amit oktatási hangja, Hoffmann Rózsa sem volt képes korrigálni. De leszűkítve a problémát a sokat idézet szociális népszavazást érdemes csak ebben az ügyben felhozni. Egyet értve azzal, hogy nyilvánvalóan a politikai kóklerségnek rendelték alá a jövő generációkat.

Az pedig a jelenlegi oktatáspolitikai válsághelyzet hozadéka, hogy miközben Hoffmann Rózsa szinte ámokot fut a diáktüntetések árnyékában, és legfeljebb a hatalmi arroganciából ad órákat, a miniszterelnök is beszáll ebbe. Legalább akkora hatalmi arroganciával utasítva a diákokat a Hoffmann Rózsát is csak névleg felügyelő miniszterhez. A helyzet pikantériája lehetne, hogy miközben egyelőre a diákság, és a velük szolidáris szülők, tanárok képesek akár tömeges, követeléseikben konzisztens, fórumokat tartani, addig a miniszterelnök még önmagához képest sem minden tekintetben következetes. Mint arra az Index is felhívja a figyelmet, ezzel a következetességgel komoly gondok vannak a diákság problémái kapcsán. A 2012. december 13.-i üzenet még úgy szólt, hogy hétvégére megoldják a problémát. Ha a megoldás kapcsán csak találgathattunk is. Ezzel szemben a december 14.-i sajtótájékoztatón részben azt mondta, hogy „meg van oldva” a probléma, míg máskor pedig azt, hogy mivel nincs döntés a diákságot érintő lényeges kérdésekről, „nincs mi ellen tiltakozni”. Tulajdonképpen tág teret adva a további találgatásoknak, hogy tulajdonképpen milyen szintű önkontroll-vesztés vezethet az önellentmondó nyilatkozathoz, nyilatkozatokhoz.

Holott adott esetben csak egyetlen embert kellene ehhez kontroll alatt tartania a kormányfőnek. Önmagát. A jobbik eset, ha szimplán mondja, ami éppen eszébe jut. Nem szerencsés egy ország vezetőjénél, de még mindig jobb lehet, mintha a lassan szokásos elszólások egyikével állunk szemben. Azon sorozat részeként, melyek során megtudhattuk, hogy Orbán Viktor számára a prezidenciális rendszeren alapuló diktatúra sem tőből elfogadhatatlan. Az utóbbi esetben ugyanis három állítás van ugyanarról. Az egyik az, hogy nincs még döntés december 14.-én a valós problémák érdemi megoldására, tehát tulajdonképpen felesleges tüntetni. A másik két állításból az egyik előrevetíti a megoldást, majd egy nappal később azt állítja, hogy meg van oldva a diákok ügye. Tehát egy éjszaka alatt, mintegy telefonhívásokkal elintézettnek tekinthető az ügy. A korábbi állítás elfogadásával azonban nem feltétlenül szakmaiságon, oktatáspolitikai megfontolásokon alapuló megoldás. Felvetve azt, hogy valami szemfényvesztést sikerült kiokoskodni.

Olyat, aminek bejelentése Balog Zoltán közlése alapján nagyot fog majd szólni a felsőoktatás struktúráját érintő változásokról. Holott az alapvető problémát nem a struktúra okozza, hanem azok a gazdasági okokkal indokolt intézkedések, melyek az oktatás degradálását jelenthetik. Az oktatásból történő folyamatos erőforrás-kivonások árnyékában. Bár Hoffmann Rózsától november óta tudjuk, hogy a zárolás ugyanúgy nem pénzkivonás, ahogy a tandíj sem tandíj. Így erősen kérdéses, hogy a beharangozott strukturális változások nem esetleg Orbán Viktor oktatáspolitikai hangszórójának cseréjét jelenti-e? Odadobva Hoffmann Rózsát a saját jófejségének igazolása érdekében. Párhuzamosan módosítva talán valamit a keretszámokon, és a korábban elvont pénzek töredékét visszautalva eljátszani a tömeg hangját meghallgató kegyes uralkodó szerepét. Megpróbálva ezzel befogni a szemében hangadónak számítók egy részének száját, és hamis reményeket keltve. Ugyanis a kétharmad birtokában bármi ígéret fedezete leszavaztatható a Parlamentben. Áttolva a felelősséget Orbán Viktor nárcisz-tisztaságú lelkéről az egész törvényhozásra. Ha pedig az ellenzéknek ezek a látszatmegoldások nem tetszenek, akkor az ellenzéket lenyócévezve, az ellenzékre. Abban az esetben pedig, ha a diákoknak sem tetszik, akkor a diákokra mutogatva a hithű orbanisták előtt, mint bűnbakra. Akiknek semmi sem tetszik.

Abban az esetben, ha ennek a kavarásnak megszületne egy olyan hatása, hogy a diákok egy része legalább leválik a tüntetések gerincét adó tömegről, akkor már nyert ügye van. Felhasználva a kialakult helyzetet simán egymás ellen fordíthatja a diákokat. Esetleg a diákok és szüleik, a családok és a tanárok közt is szakadékot, frontvonalat nyitva. Különösen, ha a diákság nem tud alternatív, akár egyfajta tandíjat is támogató tárgyalási alappal előállni. S nem árt szem előtt tartani azt sem ekkor, hogy Orbán Viktor ellenségkép-képzésben profi. Az EU-s tárgyalások itthoni kommunikációja alapján akár tanszéket is nyithatna a témában. Amikor pedig már meg lesz az ellenségkép a diákok, vagy vezetőik képében, akkor már nem is kell ragaszkodni az oktatáspolitikán belüli megoldásokhoz. Jöhet az össztársadalmi hangulatkeltés, a tömegkommunikáció kondicionálása. Megpróbálva a tömeghangulattal elnyomni az ifjúság hangját. Ebben az esetben különösen igaz lehet, hogy a diákság által okozott problémára meg van az orbáni, de a szakmaiságtól távol álló megoldás. A szakmaiságtól távoli, a hatalom hordójáról kinyilatkoztatásként közölt, megoldás ellen meg tényleg nincs mit tiltakozni a szakmaiság, az oktatáspolitikai érvek jegyében. Orbán Viktor személyisége pedig alighanem belülről képtelen elfogadni, hogy a tüntetések nem csak az éjjeliben kavarhatnak vihart. Viszont ebben az esetben december 17.-ére tervezett tüntetés is messzebbre vezethet, mint azt a kormányfő szeretné.

Simay Endre István


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook