Az Arkhimédész-kódex üzenete.

Arkhimédész titka. Egy film címe, és alkalmasint egy ismeretterjesztő film címe, melyet a Spektrum adott le annak idején. Aki tehát megnézi, hiába vár valami ezoterikus, idősíkokon átívelő kalandot. S mégis egyfajta kalandról szól, amennyiben a régi tudás rekonstrukciója is egy kaland. Akkor is, ha eltekintünk a filmben előforduló, néha hatásvadásznak tűnő kijelentésektől. Bár talán nem is annyira hatásvadász az a megállapítás, hogy egész jelen technológiánk más lehetne, ha az ókori tudós, és számos társának teljes tudása a rendelkezésünkre állt volna az időközben eltelt évszázadok során.

Amiért pedig ez eszembe jutott az az a kérdéskör, amit az oktatásügy kapcsán is felvetettem. Az, hogy miként is állunk a tudomány, a tudás társadalmi értékelésével. Mert az az, ami teljesen nyilvánvalóvá válik annak, aki az említett ismeretterjesztő filmet megnézi, hogy alapvetően ez lehet az egyik kulcspont a kultúra, a technológia fejlődésében. A másik nyilvánvalóan magának a megörökítésnek a kérdése, hiszen egy elfeledett, meghaladott kódrendszerben rögzített tudás gyakorlatilag akkor is elvész, ha maga az adat hordozója tökéletesen megőrzött. Erre legfényesebb példát éppen napjaink technológiája, az informatikai rendszerek kódrendszerei mutatják. De ez nyilván nem „játszik” az ókori tudósok esetében. Bár a réges-régi írások megfejtése sem véletlenül lehet nagy, és sokszor szinte meddő kihívás. Nos, Arkhimédész művével kapcsolatban még ez sem állt fenn. Munkájával kapcsolatban ténylegesen a megbecsülés hiánya, illetve megbecsülés hiánya vezetett ahhoz, hogy szinte elveszett.

Annak idején, amikor Arkhimédész működött, a természettudományok megbecsültek voltak, és amikor a geometria, a matematika történetét tekintjük nem véletlen, hogy rég elporlott, ókori mesterek nevével találkozunk. Azt azonban valóban csak elképzelni tudjuk, hogy mi lett volna a technológiai fejlődés sorsa, ha néhány régi mester nem csak a legendárium részeként él tovább. Megtudni sosem fogjuk. Azt azonban tudjuk, hogy legendákban csak a „Heuréka!” felkiáltásról híres egykori technológiaelméleti szakkutató kéziratát annak rendje és módja szerint módszeresen próbálták elpusztítani. Szerencsére nem rosszindulatból, csak lebecsülésből. Így nem tűzre hányták, mint annyi más régi iratot, hanem gyakorlatilag olvashatatlanná tették, hogy alapanyagként hasznosíthassák. Olyan alapanyagként, melyre aztán a középkor szellemiségének jobban megfelelő szent szövegeket írhatnak. Világosan jelezve azt, hogy a természettudományokkal kapcsolatos tudást mennyire becsülték akkortájt. Különösen akkor, ha az szembement az egyház támogatta aktuális hitvilággal és az ez által verifikált tudással. Azt eredményezve, hogy több évszázados kihagyással kellett számos dolgot újra felfedezni. S Arkhimédész műve még jól járt, mert a modern technológiák biztosította rekonstrukciós kísérletek legalább azt feltárták, hogy nagyjából mit vesztettünk a tudás megbecsülésének hiányával.

S ez talán a legfontosabb üzenete, hiszen sem ennek a műnek, sem a többi, ténylegesen megsemmisített műnek már csak a mához lehet üzenete. Azt üzenve, hogy saját magát taszítja a sötétebb szellemiségbe az a kor, az az ideológia, mely nem a kultúrát, hanem annak hordozóját méricskéli. Legfeljebb felülírandó papírlapokat, beépítendő kődarabokat, átmosandó agyakat látva ott, ahol fejlődés lehetőségének záloga lehetne.

Andrew_s