A diákok és a keretszámok.

Megfejtés a keretszámokhoz
Forrás: Wikipedia

A diákok nyomására a kormány látszólag meghátrált, és többszöri licit után a felsőoktatási törvény újragombolása mellett döntött a korábbi, hivatalos kiszivárogtatásokhoz képest. Azokhoz képest, melyek Orbán Viktor folyamatos bejelentései, valamint a kormányzat, illesztve a Fidesz egyes tagjainak közszereplései nyomán szinte folyamatos változáson estek át. S amelynek előkészítésébe a diákságot még utólag is csak a látszatok szintjén kérdezték meg. Mert mi más lenne az, hogy Orbán Viktor csak egy kiválasztott kocsmakör előtt mert megjelenni ebben az ügyben.

Az azonban a pillanatnyi állás szerint már biztosnak látszik, hogy 55 ezerben szabják meg az államilag támogatott keretszámot. Bár azért ezzel kapcsolatban is lehetne pár kérdést feltenni, illetve akár ismét, és ismét nekiszegezni az illetékeseknek. Mindjárt legelőször azt, hogy tulajdonképpen tudja-e Orbán Viktor, hogy mit is akar? Mert korábban egy brutális létszám-húzásban egyezett meg a kormány. S nem emlékszem arra, hogy a kormányfő személye változott volna időközben. A következő kérdés lehetne, hogy amennyiben manapság, Karácsonyig, határozzák meg a felvételi ponthatárt, akkor vajon honnan tudják a majdani felvételi-eredményeket? Mert a korábbi kormányfői állítás az volt, hogy mindenki ingyenes, aki eléri a minimum-határt. Ha a ponthatár előre rögzített, akkor mi lesz azokkal a diákokkal, akik elérik az adott ponthatárt, de kiesnek a rögzített keretszámból? Fellebbeznek? Előfelvételisek lesznek, mint például az 1970-es években? Mondjuk, Orbán Viktor abban a korszakban felvételizett. Elképzelhető tehát, hogy azóta is az az utolsó olyan rendszer, amit még úgy-ahogy átlátogat. Így, akár tudat alatt is ahhoz térne vissza szíve szerint. Ha azonban ponthatárok rugalmasan változnak, akkor az elnevezéstől független koordináta-rendszerben nem látszanak az éles különbségek. Miközben a röghöz kötés maradt a jogszabályban. Jelezve, hogy továbbra sem megfizetett és biztos munkahelyekben, hanem jogi kényszerpályákban gondolkodik az oktatáspolitikát irányító vezetés.

Hacsak nem arra a megoldásra gondolunk, amely a felsőoktatási megszorítások, forrászárolások világában az egyes képzőhelyekre akarhatja rábízni a döntést. Az önkormányzati iskolák mintájára, ahol a krétát az önkormányzat fizeti, de az atyáskodó állam mondja meg, hogy mit rajzoljanak vele. Ezzel a kormányfőt a felsőoktatásban is mentesítve az egyes diákok személyes sorsát befolyásoló közvetlen felelősségtől, és egy fillérrel sem költve többet a felsőoktatásra. Nem az évekkel korábbi szinthez, hanem a Hoffmann Rózsa által oly annyira pártolt, és megértett zároltpénzes korszakhoz képest. Ami, mint azt a Semjén Zsolt papírjaival kapcsolatos kérdések mutatják, mégis jó valamire. Például az egyes iskolák informális zsarolására. Megtámogatva azokat a szándékokat, hogy kézileg vezérelten kezeljék akár a teljes oktatás-ügyet. Ami szintén elég nosztalgikusan hasonlít a tervutasításos, tervgazdálkodásos korszakokra. Központilag meghatározva, hogy hány állattenyésztő, építész, művész, vagy akár alsónadrág-szakértőre van szükség az ország naggyá, vagy a vezetők tisztába tételéhez. Az ugyanis eléggé árulkodó, hogy a jogász- és közgazdászképzésben nem lesz államilag támogatott hely.

Megjegyzendő ugyanis, hogy maga a miniszterelnök is jogot végzett ember, ha az ezt megalapozó szakdolgozata vet is fel néhány kérdést. Ahogy az unortodox gazdaságpolitikával azonosítható miniszter is kapott közgazdasági diplomát valahogy. Így nyilvánvalóan zokon vennék, ha egy őket szakmailag ellenőrizni képes fiatal nemzedék nevelődne ki. Bár, ez még így sem kizárt, hiszen a fizetős képzésekre sem csak hozzájuk hasonló tehetségszinttel érkezhetnének diákok. Azonban talán egzisztenciálisan jobban sakkban tarthatónak érzik majd azokat, akiket a családjuk finanszíroz, és így a család jövedelmén keresztül esetleg megfoghatóak. Így, alappal, vagy alap nélkül, de a személyes kormányfői döntéseknek szánnak valószínűleg nagyobb teret ezeken a képzéseken is.

A kormányszóvivő, Giró Szász András ugyanakkor közölte, hogy a képzésekre 24 milliárddal több fog jutni. A HVG, ezt említő, tudósításából azonban nem derül ki, hogy mihez képest. Ahhoz az összeghez képest, amit a zárolások előtt, vagy amit azt követően szántak a felsőoktatásra a kormányzat részéről. Amennyiben ugyanis, a valószínűbb forgatókönyv szerint, az utóbbi, akkor végső soron a felsőoktatás számára egyébként is megállapított támogatást csorgatják, csepegtetik vissza. Egyfajta szívesség gyanánt, és a diákságnak tett hihetetlen engedmény gyanánt. Ami lehet, hogy kommunikációs fogás gyanánt elnyeri Orbán Viktor tetszését, de alapvetően csak egy lózung-csavar a történetben. Az minden esetre már biztos, hogy a diákságnak a döntéshozatal napjára időzített megmozdulását nem fújták le. Ami azt is jelzi, hogy a szakszöveg-generálóval előállított hangzatos ígéretek nem igazán hatották meg a diákokat. Balog Zoltán miniszterrel Nagy Dávid ugyanakkor folytatni kívánja a tárgyalásokat a HÖOK részéről. Ez egyik oldalon nyilvánvalóan hasznos törekvés lehet, míg a másik oldalon azok a hangok is érthetőek, amelyek a diákság megosztásától, az erre irányuló kormányzati stratégia sikerétől tartanak.

Az azonban a jövőben elérhető eredményektől szinte függetlenül elmondható, hogy a kormányzati hatalom fáziskésésben van. Tekintettel arra, hogy egy tanév közepén járunk, és láthatóan nincs egységesnek tekinthető, gazdaságilag megalapozható oktatáspolitikai koncepció, ez eléggé nyilvánvalónak látszik. Mert miközben aligha tekinthető véletlennek a bejelentések időzítése a vizsgaidőszakra, a Karácsony előtti hetekre, a manipulációnak feláldozni látszik a valós megoldás szándéka. Az oktatáspolitikának alighanem, hónapokkal korában, valamikor nyáron kellett volna ott tartani, ahol jelenleg tartanak az egyeztetések terén. Márpedig a jelenlegi kapkodás még azt sem teszi valószínűvé, hogy a napi politikai érdekeken túlmutató, valós tervezés miatt késtek volna a megbeszélések. Inkább egy olyan forgatókönyvet sejtetve, ami látszatmegoldásokkal, látszatkeltésekkel kívánja elvenni a tüntetések élét a valós, tényleges erőforrás-ráfordításokat igénylő, szakmailag megalapozott, és szakmailag ellenőrizhető megoldások helyett.

S ez az, ami alapvető problémákat vet fel. Nem csak szakmailag, hanem a hatalomgyakorlás módját tekintve is. Ugyanis a sokkal inkább a tárgyalópartnerek lenézését, mint szakmai megbecsülését sugallja. Ami legalább akkora, vagy akár nagyobb udvariatlanság, mint amit Rogán Antal a diákvezetők szemére vetett.

Andrew_s