Tükröm, tükröm, görbe tükröm.

Forrás: Iiwallpapers

Már az előző írásban emlegettem, hogy elindult egyfajta leltárazás. Nem csak a Karácsonyé, hogy kinek mit hozott, hanem az év, vagy egy-egy szervezet tekintetében is elkezdődött a mérlegkészítés. Az éves mérleg pedig óhatatlanul tükröt tart. Akkor is, ha egy pillanatnyi tettnek látszik egy hosszabb folyamat végén, és akkor is, amikor egy hosszabb folyamatot próbál a tükör megmutatni. Nem s mindig egyformán, hanem kisebb görbületekkel hangsúlyozva ezt-azt. Akár szubjektív megnyilatkozásként is a politika színpadán. Végső soron azt eredményezve, hogy ahány ház, annyi tükör, és ahány a mérlegelő, annyiféleképpen tartja.

Így van ez azzal a tükörrel is, amit Rozgonyi Ernő tartott oda, amikor kilépett a Jobbik frakciójából. Azokban a levelekben, melyekben nem túlságosan dicsérő szavakkal emlékezett meg immár egykorivá avanzsáltatott pártjáról. Nem is minden indulat nélkül valószínűleg, de sok szempontból alighanem belesimulva abba a sorba, amit az eset kapcsán a Varánusz szerzője is említ. Nevezetesen abba a folyamatba illeszkedve, ami a szalámi-tál kialakulásához vezethet a szélsőséges párt esetén. Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy egy párt-frakció széthasadása egyre inkább veszélyezteti akár a frakció-szerű működést, akár a párt politikájának a megmutatását. Függetlenül attól, hogy valaki magát a pártot szereti, vagy nem szereti. A jelenség a Jobbik esetében két olyan veszéllyel is járhat, ami korántsem tekinthető társadalmilag pozitívnak. Az egyik, hogy az egyre csökkenő frakciónak egyre hangosabbnak kell lennie ahhoz, hogy észre vegyék. Ennek egyik, és a Jobbik esetében ismert eszköze, hogy egyre hangosabban hangoztat egyre szélsőségesebb szólamokat. Akár a Parlamentben is, mint arra volt már példa a közelmúltban is.

A másik, nem kevésbé veszélyes folyamat lehet, hogy a kormánypártok érezhetnek egyre nagyobb kísértést az így „felszabadult” politikai vegyértékek lekötésére. Az ilyen gesztusgyakorlás sem lenne új jelenség, és miniszterelnöki szinten szintén volt példa nem is olyan régen. Ez nyilvánvalóan azt eredményezné, hogy a kormányzati politika egyre inkább a radikálisnak hitt, annak mutatott, de valójában egy szélsőségesebb irányba csúszik. Kihasználva azt, hogy vannak olyan féligazságok, melyek kellően populista köntösben eladhatóak egy hordóról. No meg azt, hogy a jelen választani és magát regisztrálni is képes korcsoportoknak már csak hiányosan van tapasztalata a szélsőséges eszmék működésmódjáról. Márpedig a politikai cinizmus korántsem lenne idegen a Fidesz vezetésétől. Így Rozgonyi Ernő levelei, miközben egyértelműen egy negatív tükröt tartanak a Jobbik elé, óhatatlanul a hatalomnak is tükröt tartanak. Mert amennyiben számára a Jobbik nem elég radikális, nincs eléggé a szélen, akkor azt jelzi, hogy a jelen hatalomból kinézhető akár egy nyíltan neofasiszta irányzat parlamenti eltűrése is. Amennyiben pedig egy függetlenségi mandinerrel a Fidesz kebelére hajol, akkor óhatatlanul az előzőekben említett szélre-csúszást fogja illusztrálni. A jelen időben pedig ennek a lehetőségét demonstrálja.

Sajátos módon egy kormányzati tükör tulajdonképpen ennek az utóbbi lehetőségnek a fénysugarát veti vissza. Ezt a tükröt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára perdítette meg az évértékelésében. Ebben ugyanis a hurráoptimizmus szólamait pengetve szólt kormány a nemzetpolitikájáról, és kijelentette, hogy „Magyarország a közép-európai szolidaritás talaján áll”. Ami egyébként önmagában nem is baj, ahogy a pozitív jelenségek megemlítése sem az. Azonban kicsit szelektív memóriára utal az, hogy éppen a szélsőjobboldal felé tett, és nemzetközileg sem arculatjavító események hiányoznak a mérlegből. Így valamiért kimaradt az elhíresült, és nemzetközi visszhangban sem szűkölködő Nyirő-temetés ügye, melynek egyik csúcspontja kétségtelenül Kövér László de facto eltiltása volt egy nemzetközi konferenciáról. Reagálva az országgyűlési elnöknek az Elie Wiesel-el való levélváltásában is megfogalmazott nézeteire. Ahogy Németh Zsolt arról is megfeledkezett megemlékezni, hogy sajátos szolidaritás-felfogásával Németh Zsolt és Kövér László átruccant kampányolni kicsit a szomszédba. Holott ott ebből ott nem igazán kértek.

De valamiért az azeri baltás orgyilkos ügye is hiányzik Németh Zsolt évértékeléséből. Holott neki első kézből lehetett információja. Azonban az is kétségtelen, hogy ennek megemlítése nem lenne teljesen alkalmas a kormányzati politika rózsaszín mázzal történő beburkolására. Meg talán annak felidézését is szükségessé tenné, hogy a Jobbik volt az a párt, amelyik támogatta a kormányzatot ebben a nemzetközileg és leégést jelentőakcióban. Lévén, hogy Gyöngyösi Márton, a később antiszemita hozzászólásával tömegtüntetést kirobbantó jobbikos képviselő volt az, aki messzemenően támogatta Ramil Sahib Safarov szabadon bocsátását. Tekintettel arra, hogy Németh Zsolt akkor még ellenezte ezt, az ügy agyonhallgatása úgy tűnik a kormány jelenlegi érdeke. Akár csak olyan szinten is, hogy a sikerpropaganda hordószólamai felülírnak minden mást. Elfeledkezve arról, hogy nem csak a diákokat ne lehet tartósan hülyének nézni, és az őszinteség hiánya a valós értelmű cselekvést gátolhatja. Már akkor, ha a görbe nyilatkozatok tükrébe nézve a végén az is elhiszi ezeket a mérlegeléseket, aki írja, és azt hsizi, hogy ezzel megoldotta a problémát. Holott, mint tudjuk, a fogyókúrához sem elég, és az anorexiát sem gyógyítja egy megfelelően görbített tükör. Pedig az éhség-sor tagjai alighanem szívesebben vetnének egy pillantást egy ilyen tükörbe, ahelyett, hogy a rózsás lózungok hiábavalóságait tapasztalják meg naponta.

Andrew_s