Rájöttem, hogy alighanem irigy lehetek. Leginkább talán
arra, hogy amikor valaki felfedezi a langyos vizet, akkor talál hozzá olyan
médiát, amelyik körbeugrálja, és elfelejti megkérdezni: hol tetszett lenni
mostanáig. Valami ilyen érzés kerített hatalmában akkor, amikor a Varga Zoltánnal
készült
beszélgetést olvasgattam a Vasárnapi Hírek oldalán.
A nyilatkozó különben pszichológus, és a leirat
felütésében az az állítás, hogy a beszélgetés egy „évtizedek óta nagy hatalmú vezetőkkel dolgozó neves pszichológussal”
zajlott. Ezt nincs okom kétségbe vonni. De a megfogalmazás ebben a formában
furcsa. Mert a pszichológus vagy közvetlenül dolgozott Orbán Viktorral, és
ebben az esetben etikai kérdést vethet fel a mondandója. Vagy más, nagy
hatalommal bíró figurákkal dolgozott, és akkor pont annyit tud a kedves
vezetőnkről, mint bárki más újságolvasó. Mint bárki más, aki figyelemmel kíséri
a napi történéseket, illetve nem elég fiatal ahhoz, hogy ne emlékezzen a Fidesz
indulására, és annak körülményeire, és arra, hogy a létrehozását valószínűleg
sokkal jobban indokolta Orbán és kollégiumi körének sértettsége, mint bármi
más. De természetesen eszembe sincs kétségbe vonni a nyilatkozó pszichológus
szakértelmét. Sőt! Tulajdonképpen örülök, hogy megnyilatkozott. De erre még visszatérnék.
Az egyik alapállítás a beszélgetésben az, hogy Orbán
Viktor, mint egykor megrugdalt gyermek, ma is félelemben él. Ez a rendszerváltás
előtti Orbán-videó „újrafelfedezése”
környékén már elég világosan látszott. VH írásában emlegetett azon gondolat, hogy:
„Ha a politika a közügyek racionális
módon történő intézésének tudománya, akkor miniszterelnökünk nem tekinthető
politikusnak”, annyira a napi tapasztalat része, hogy szinte közhelynek
tekinthető. Nem véletlenül lehetett már évek óta is azt tapasztalni, hogy az
Orbán hatalmától függő „belső kör” egyik legfontosabb feladata az, hogy a
miniszterelnököt csak preparált helyzetekben és preparált közönség előtt engedjék
nyilatkozni. Nem egy esetben olyan beszédeket nyomva a kezébe, amit spontán
ostobaságból szinte lehetetlen elkövetni. S ebből a szempontból egyáltalán nem
kizárt, hogy a belső hatalmi oligarchia tulajdonképpen propagandaképnek tekinti
a komplexus-vezérelt kormányfőt.
Amivel leginkább az a probléma, hogy az országnak ez
egyre többe kerül, és minél későbbi lesz a váltás, annál fájdalmasabb lesz. De
ez sem új megfigyelés. Egy átlagos, mondjuk egy pedagógustól elvárható alkalmazott-pszichológiai
ismeretszint alapján már négy éve is
érzékelhető
volt: Orbán Viktor nem egy megnyilatkozása már túl van az inflexiós ponton.
Azon a tünetszinten, ahonnan a személyiségnek, nagyon komoly szak-segítség
nélkül, már csak lefele van út. Egyre nagyobb hangsúlyt kapva a belső
vezérlésben a vezér-komplexus.
Ez rövidtávon természetesen lehet hasznos az oligarcháknak, de hosszú távon
szinte biztosan káros az országnak. Ezért is sajnálatos, hogy az időnként, de
egyre ritkábban kialakuló „kegyelmi pillanatokat” nem használja ki sem a Fidesz,
talán még épeszű, kisebbsége, sem az ellenzék. Holott voltak olyan pillanatok,
amikor a cár
cserélhető lett volna. Akár a párt egy másik kegyeltjére is. Amely
pillanatok elmulasztása nem csak azért fog fájni, mert majd Orbán Viktor
szegény össze fog roppanni, ha a valóság bekopogtat egyszer a fejébe.
Az a nagyobbik probléma, hogy a hatalomváltás
lehetőségeinek spektruma folyamatosan szűkül. Akkor is, ha az ezzel járó
felelősségtől az ellenzék inkább szűköl. S gyakorlatilag, számos gesztussal, de
többségében kiegyezik a hatalommal. Mert igen. a hatalomváltás felelősséggel
jár. Legalább annyira, mint a hatalom gyakorlása. A felelőtlen hatalomgyakorlás
esetén legfeljebb enyhítő körülmény lehet egy pszichiátriai lelet. A „túloldalnak”
azonban közvetlen
a felelőssége abban, ha egy fasisztoid, rendpárti fordulat következik be.
Miközben három
éve is az villant be: egyre inkább olyan népszavazás fogja eltávolítani
Orbánt, ahol flaszterből lesznek a szavazócédulák. Varga Zoltán azon véleménye,
hogy: „Vége lesz, de attól tartok, már
nem tud békésen vége lenni”. Nem új, és nem is egyedi. Nem is különleges,
mert akár a történelmi párhuzamokból is levezethető.
A beszélgetés megjelenését nem a tartalma teszi
újdonsággá. A tartalma a langyos víz újrafelfedezésének média-genézise. Azonban
az előzményekhez tartozik egy olyan évekig költőiként maradt kérdés, hogy miért
is maradt köz-lelettelen Orbán Viktor? Ez a jég látszik megtörni a VH-nak,
a 168
óra által is már megemlített, írásával. Ennek még akkor is örülni lehet, ha
tudható: vagy továbbra is elszigetelt marad a vezetői alkalmasság kérdésének
feszegetése, vagy felkarolják. Az utóbbi esetben pedig arra is számíthatunk,
hogy egyre többen lesznek a jövőben azok, akik önbejelentésük alapján már évek
óta ezt mondták. Akkor is, ha korábban a gondolattól is irtóztak. Ahogy a
partizánok és ellenállók száma is nőttön-nőtt az évek során. Miközben a
tényleges partizánok, és ténylegesen ellenállók legfeljebb az úttörők szemében
jelentettek olykor, kampányszerűen, valami példaképszerűséget.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése