2016. június 4., szombat

Meddig lesz még köz-lelettelen Orbán?

Rájöttem, hogy alighanem irigy lehetek. Leginkább talán arra, hogy amikor valaki felfedezi a langyos vizet, akkor talál hozzá olyan médiát, amelyik körbeugrálja, és elfelejti megkérdezni: hol tetszett lenni mostanáig. Valami ilyen érzés kerített hatalmában akkor, amikor a Varga Zoltánnal készült beszélgetést olvasgattam a Vasárnapi Hírek oldalán.

A nyilatkozó különben pszichológus, és a leirat felütésében az az állítás, hogy a beszélgetés egy „évtizedek óta nagy hatalmú vezetőkkel dolgozó neves pszichológussal” zajlott. Ezt nincs okom kétségbe vonni. De a megfogalmazás ebben a formában furcsa. Mert a pszichológus vagy közvetlenül dolgozott Orbán Viktorral, és ebben az esetben etikai kérdést vethet fel a mondandója. Vagy más, nagy hatalommal bíró figurákkal dolgozott, és akkor pont annyit tud a kedves vezetőnkről, mint bárki más újságolvasó. Mint bárki más, aki figyelemmel kíséri a napi történéseket, illetve nem elég fiatal ahhoz, hogy ne emlékezzen a Fidesz indulására, és annak körülményeire, és arra, hogy a létrehozását valószínűleg sokkal jobban indokolta Orbán és kollégiumi körének sértettsége, mint bármi más. De természetesen eszembe sincs kétségbe vonni a nyilatkozó pszichológus szakértelmét. Sőt! Tulajdonképpen örülök, hogy megnyilatkozott. De erre még visszatérnék.

Az egyik alapállítás a beszélgetésben az, hogy Orbán Viktor, mint egykor megrugdalt gyermek, ma is félelemben él. Ez a rendszerváltás előtti Orbán-videó „újrafelfedezése” környékén már elég világosan látszott. VH írásában emlegetett azon gondolat, hogy: „Ha a politika a közügyek racionális módon történő intézésének tudománya, akkor miniszterelnökünk nem tekinthető politikusnak”, annyira a napi tapasztalat része, hogy szinte közhelynek tekinthető. Nem véletlenül lehetett már évek óta is azt tapasztalni, hogy az Orbán hatalmától függő „belső kör” egyik legfontosabb feladata az, hogy a miniszterelnököt csak preparált helyzetekben és preparált közönség előtt engedjék nyilatkozni. Nem egy esetben olyan beszédeket nyomva a kezébe, amit spontán ostobaságból szinte lehetetlen elkövetni. S ebből a szempontból egyáltalán nem kizárt, hogy a belső hatalmi oligarchia tulajdonképpen propagandaképnek tekinti a komplexus-vezérelt kormányfőt.

Amivel leginkább az a probléma, hogy az országnak ez egyre többe kerül, és minél későbbi lesz a váltás, annál fájdalmasabb lesz. De ez sem új megfigyelés. Egy átlagos, mondjuk egy pedagógustól elvárható alkalmazott-pszichológiai ismeretszint alapján már négy éve is érzékelhető volt: Orbán Viktor nem egy megnyilatkozása már túl van az inflexiós ponton. Azon a tünetszinten, ahonnan a személyiségnek, nagyon komoly szak-segítség nélkül, már csak lefele van út. Egyre nagyobb hangsúlyt kapva a belső vezérlésben a vezér-komplexus. Ez rövidtávon természetesen lehet hasznos az oligarcháknak, de hosszú távon szinte biztosan káros az országnak. Ezért is sajnálatos, hogy az időnként, de egyre ritkábban kialakuló „kegyelmi pillanatokat” nem használja ki sem a Fidesz, talán még épeszű, kisebbsége, sem az ellenzék. Holott voltak olyan pillanatok, amikor a cár cserélhető lett volna. Akár a párt egy másik kegyeltjére is. Amely pillanatok elmulasztása nem csak azért fog fájni, mert majd Orbán Viktor szegény össze fog roppanni, ha a valóság bekopogtat egyszer a fejébe.

Az a nagyobbik probléma, hogy a hatalomváltás lehetőségeinek spektruma folyamatosan szűkül. Akkor is, ha az ezzel járó felelősségtől az ellenzék inkább szűköl. S gyakorlatilag, számos gesztussal, de többségében kiegyezik a hatalommal. Mert igen. a hatalomváltás felelősséggel jár. Legalább annyira, mint a hatalom gyakorlása. A felelőtlen hatalomgyakorlás esetén legfeljebb enyhítő körülmény lehet egy pszichiátriai lelet. A „túloldalnak” azonban közvetlen a felelőssége abban, ha egy fasisztoid, rendpárti fordulat következik be. Miközben három éve is az villant be: egyre inkább olyan népszavazás fogja eltávolítani Orbánt, ahol flaszterből lesznek a szavazócédulák. Varga Zoltán azon véleménye, hogy: „Vége lesz, de attól tartok, már nem tud békésen vége lenni”. Nem új, és nem is egyedi. Nem is különleges, mert akár a történelmi párhuzamokból is levezethető.

A beszélgetés megjelenését nem a tartalma teszi újdonsággá. A tartalma a langyos víz újrafelfedezésének média-genézise. Azonban az előzményekhez tartozik egy olyan évekig költőiként maradt kérdés, hogy miért is maradt köz-lelettelen Orbán Viktor? Ez a jég látszik megtörni a VH-nak, a 168 óra által is már megemlített, írásával. Ennek még akkor is örülni lehet, ha tudható: vagy továbbra is elszigetelt marad a vezetői alkalmasság kérdésének feszegetése, vagy felkarolják. Az utóbbi esetben pedig arra is számíthatunk, hogy egyre többen lesznek a jövőben azok, akik önbejelentésük alapján már évek óta ezt mondták. Akkor is, ha korábban a gondolattól is irtóztak. Ahogy a partizánok és ellenállók száma is nőttön-nőtt az évek során. Miközben a tényleges partizánok, és ténylegesen ellenállók legfeljebb az úttörők szemében jelentettek olykor, kampányszerűen, valami példaképszerűséget.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook