2016. június 16., csütörtök

Drukkolni csak pontosan, de minek?

A pedagógusok mozgalmával kapcsolatos egyik írásra, egy igen figyelemre méltó, és rövidségében lényegi hozzászólás érkezett. Önmagában akár a labdarugó EB mellékhatásának is tűnhet a megfogalmazása: „Maga kinek drukkol?” Mégis elgondolkodtató. Még akkor is, ha az egyszerű válasz a „senkinek” lenne. Ám ez is sántítana.

A kérdés azért elgondolkodtató, és azért tűnik lényeginek, mert drukkolni valakinek leginkább valami érzelmi viszonyulást jelent. A szülő akkor is drukkol a vizsgázó gyermekének, ha tudja: nem a tanulás sztahanovistája a csemete. Ebben az értelemben a pedagógus mozgalom vs. Orbán-kormány viszonyrendszerben látszólag értelmetlen a kérdés. Mert az oktatással kapcsolatban, ha egyáltalán drukkolni kellene valakinek, az a diákság. Sokszor már önmagában azért is szurkolva a srácoknak, hogy lehetőleg ép személyiséggel éljék túl az iskolát. Azt az iskolát, amelynek pedagógusai évtizedek óta a maradványelvű tanárképzésből kerülnek a katedrára. Mert arra is alkalmatlanok ugyan, de azért a tanárképzés lefele csúszó lécét azért még sikerül valahogy átlépniük. Tisztelet a kivételnek. Nem udvariasságból, hanem tényszerűen. Annak a kisebbségnek, akik azért választották a tanári pályát, mert így tudják értelmesnek elképzelni az életüket. S nem azért, mert máshová nem vették fel őket.

Valójában persze magam sem tudom, hogy hány százaléka a tanároknak az, akit nyugodtan tekinthetünk pedagógia-inkompatibilisnek. De erre a kérdésre a pedagógustüntetések nyomán sem fogunk egyszerű választ kapni. Mert, mint arra magam is többször kitértem, a tanári kiáltvány-pontokból ez a kérdés kimaradt. Holott mára már az MTA-n is elhangzik olyan vélemény, amely szerint, például, a tanárképzés romokban van. De valamiért ez is kimaradt a nagy követelés-körből. Talán azért, mert mégis csak könnyebb tömegtámogatást találni a tanárok körében, ha nem feszegetnek kínos, az alkalmasságot érintő kérdéseket. Egy valamikori programban meg be lehet tenni olyan határidővel, hogy a jelenleg katedrán leledzők alkalmatlan unokái is nyugdíjba menjenek a megvalósítás időpontjára. Azonban, noha nem tartom alapvetően érzelmi kérdésnek a tanárok követeléséhez való viszonyt: a kontraszelekciónak nem „drukkolok”. Nem csak érzelmi kötelékek híján, hanem racionalitásból sem. Egy kontraszelektált, alkalmatlan, az alkalmatlanságát hangerővel pótló tanári sokaság közreműködésével egy remekbe szabott tanterv is rossz képzési hatékonysággal képes csak működni.

Ugyanakkor a „Maga kinek drukkol?” kérdés feltevése mégis megvilágít sok mindent. Különösen azért, mert az ebbe komprimált lényeg megannyi más hozzászólást is jellemez. Azokat, amelyek minden, a tanári mozgalmat érintő kérdésre csak olyan választ képviselnek, amelyhez hasonlót Rákosi pajtás is hangoztatott: „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Ezzel gyakorlatilag ugyanúgy egy leegyszerűsített szintre lökve le a kommunikációt, mintha a kormányzati beszéd-felelősöket hallgatná az ember. S akinek ebben kétsége támadt volna, az nyugodtan szemlélje végig, hogy a kormány pont ezen a ponton tudta legsikeresebben meghekkelni a pedagógus-mozgalmat. A megfelelő pillanatban támadást helyezett kilátásba Pukli ellen. Mire a teljes pedagógus-hangadói kar úgy összezárt a Fidesz kegyelméből, de a jobbik illiberálisan autoriter rendpártiságától sem idegenkedő igazgató körül, mintha demokraták nyomokban sem fordulnának elő a pedagógusok között. Mely utóbbi állításról magam is tudom, hogy nem igaz.

Ellenben az érzelmi manipuláció mégis hatott. S hat minden olyan esetben, amikor életbe lép „hiszek egy Pukliban, hiszek az egy CKP-ban” reflexe. Gyakorlatilag érzelmi, illetve hitelvi kérdéssé transzformálva a mozgalmat, a tömegbázist érintő kérdésekre adott válaszokat. Miért nincs kint százezer tanár a tüntetésen? Mert félnek. Ami nem is mindenki esetében kizárt. Miért nincsenek kint a szülők százezrei a tüntetéseken? Mert közönyösek. Ami részben szintén igaz lehet. Miért nincs olyan programja a CKP-nek, a Tanítanéknak, amely képes lenne pozitív célt adni a tanárok százezreinek? Miért nincs olyan programkommunikációja a szervezeteknek, amely vájártól atomfizikusig képes megszólítani a szülőket, és nem valami elitista különállásból kezeli a társadalmat? Csak. Erre nem lehet olyan érzelmi választ adni, hogy közönyösek, meg félnek, mert a mozgalom vezetőinek tevékenységét, teljesítményét, hatékonyságát firtatja. Alkalmasint azt is, hogy miért nem tud bátorságot adni a bizonytalanoknak, illetve felrázni a közönyöseket. De ezeket a kérdéseket mindazok, akik hitelvi kérdést csinálnak a pedagógusmozgalomból meg is szokták kerülni. Némi személyeskedéssel, vagy „csinálj jobbat, ha nem tetszik” típusú kirohanásokkal. Mintha az utóbbi alanyi jogon mentené fel a jelenlegi mozgalom-vezetőket.

Akiknek a szervezői, tömegtámogatást elérni tudó hatékonyságát akár annak fényében is lehetne értékelni, hogy most éppen önkénteseket gondolnak toborozni. Aligha azért, mert ezrével alakultak meg a vágyott kockás körök. Vagy megalakultak, de képtelenek voltak hitelvi alapon megszólítani a tömegeket. Úgyhogy, lehet, hogy mégis megférte volna előbb programot, alternatív oktatáspolitikai irányelveket kidolgozni, majd ehhez keresni önkénteseket, és csak ezt követően, és ennek támogatására szervezni mozgalmat. A jelenlegi felülről szervezett mozgalom pontosan olyan vezérelvű, hiteken alapuló és programtalan, mint Orbánia politikája. Az oktatáspolitikát is beleértve.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook