2016. június 18., szombat

Szárszói celeb-buli

A 444 tudósított a szárszói buliról. Ez az, amit Farkasházy Tivadar (Teddy) rendez. Immár tizenhárom éve, minthogy 1993-ban indult a bulisorozat. Az, hogy milyen közéleti jelentősége volt eddig, illetve van jelenleg, az nyilván az éppen aktuális politikai környezettől, és a meghívottaktól is függ. Akik köre nyilván Teddy magánügye. Elvégre ez a buli az ő bulija.

Legfeljebb a tudósítások, és persze az esemény utóélete azok, amelyek pozicionáló hatással bírhatnak. A 444 említett tudósítása például azzal a címmel került a világ elé, hogy „Idén is oltári bulit csapott Szárszón a baloldal krémje”. Amely azért, és csak annyiban lehet zavaró, hogy egyfajta előzetes értékítéletet sugall. Amennyiben az ember azt hihetné, hogy a tudósításban nevesítettek képviselik a baloldalt. Amellyel kapcsolatban azért lehetnek, támadhatnak kétségeink. Még akkor is, ha a cikk törzsben azért ott a finomítás a meghívottak egy részét illetően. Úgy, mint: „a baloldali politikai körök által nagyra tartott új közéleti szereplő”. Melyek közé a jelek szerint besorolást nyert Pukli István és Sándor Mária is. Akik fellépése a politikai oldalhoz tartozásuktól függetlenül, a személyüket illetően is jelzés értékű. Annyiban, hogy ezzel a fellépéssel, minden korábbitól élesebben rajzolódott ki: immár mindketten a politikai celebek sorát gazdagítják. Ez a közéleti arc-szerepet magára rántó Pukli esetében eddig sem volt kétséges. Sándor Mária esetében azonban egy hosszabb, bár nagyjából április elejére már határozott utat vett, „önfejlődés” eredménye.

Alkalmasint ez nem okvetlenül negatív jelenség. Számos olyan ember ismert szerte a történelemben, aki a magánvéleményének az artikulálásával kezdte, majd politikai megmondóemberré és közszereplővé lépett elő. Számos olyan ember ismert a történelemből, akik egyfajta „néptribunként” léptek be a poltikába. Amennyiben inkább a köznapi fogalomkörrel és nem a „tribunus plebis” eredeti meghatározásával közelítjük meg a fogalmat. De újra hangsúlyoznám: ez nem negatív megkülönböztetése senkinek. Egy, a közből a tribünre emelkedő tribun sokat segíthet akkor, ha képes megmaradni egyfajta közvetítőnek, a köz akaratát képviselő, a közösséget az előrelépés érdekében orientáló, a tömegeket koordináló szereplőnek. Amihez persze nem árt némi alázat a köz iránt, és némi koordinálandó tömeg sem. Ellenkező esetben a tömeg arcából csak az arc marad. A talajt-vesztettségből pedig tömegkereső pótcselekvés-sorozat csírázik ki. Amikor nem azért hirdetnek gigatüntetéseket, mintha valóban százezrek és milliók részvételére lehetne számítani, hanem azért mert egyre emelni kell a téteket. Legalább szóban. Miközben a szereplés ténye már sokkal többet számít, mint a szereplés célja, vagy az eredetileg képviseltek.

Amely folyamat aztán elvezethet ahhoz, hogy már az sem számít: milyen politikai erők szolgáltatják a fellépés hátterét. Már az sem érdekes, ha szerepkonfliktus következik be. Ez a szerepkonfliktus Pukli István, illetve Sándor Mária estében áprilisra már kellően kiteljesedettnek látszott. Egyszerűen azért, mert már a szakmai minimumokhoz való ragaszkodás is háttérbe szorult a szereplések tényének biztosítása mögött. Holott mind a pedagógia, mind az egészségügy alapvetően az emberségről szól. Arról, hogy egy igazi pedagógus, egy igazi egészségügyis nem hódolhat be a rasszizmusnak. De egy olyan ideológiának sem, amely, akár csak hallgatólagosan is, de eltűri a származás-alapú diszkriminációt. Innentől azért szeretném elhinni, hogy a hangzatos cím ellenére sem kell az illiberálisan autoriter igazgatót, és a szélsőséges elemeit éppen csak sleppbe kihelyező Jobbikkal parolázó ápolónőt a „baloldal krémjének” tekinteni. Ha pedig a másik kiemelés igaz, hogy a baloldal által nagyra tartott közéleti szereplők, akkor az legfeljebb a hazai baloldalt minősíti.

Ahogy nehéz lenne baloldali krémnek tekinteni Juhász Pétert is. Már csak azért sem, mert elévülhetetlen érdemeket szerzett az ellenzéki egység választások előtti kialakulásának késleltetésében. Azon egyszerű okból, ő azzal gondolta előmozdítani a szövetségkötéseket az ellenzéken belül, hogy leginkább azt hangsúlyozta, hogy ki mindenkivel nem akar szövetséget. 2012 októbere pedig már inkább a kormánypárti ellenzéki gesztusokról szólt. Miközben azért neki is meg volt a maga fejlődéstörténete a politikában. Ahogy a maga kis bulija is tavaly a Jobbikkal. De még abban az esetben, ha kőkeményen liberálisnak hihetnénk: a liberalizmus nem okvetlenül baloldali ideológia.

Visszakanyarodva Szárszóra egy zárógondolat erejéig: a szárszói színpad a legutóbbi választások előtt sem bizonyult jó előjelnek. Akkor, 2013-ban a Bajnai-Mesterházy páros szerepelt rajta. Az utóbbi esetében már jól kivehető celebizmussal. Valamint azzal az üzenettel, hogy senki más nem érdekli az egyre vezérelvűbbé váló ellenzéki önjelölteket. 2013-ban sajnos egyik szereplőben sem volt meg az akarat, hogy mindenkit a színpadra szólítson, akire számítani érdemes lett volna. Idén olyanok szerepeltek, akiknek a celebségükön kívül aligha van tömegbázisuk. Ráadásul baloldalinak vagy a baloldal számára iránymutatónak aposztrofálva.

Szegény baloldal!

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook