2016. június 22., szerda

Vállalkozó-szolgák képzése

Miközben a körúton éppen megint nem lehet közlekedni a nagy örömködések miatt, azért nem árt szem előtt tartani, hogy az országnak a foci EB után is „ki kell nyitnia”. Vagyis a világ megy tovább. S akkor megint lehet majd például a szakképzéssel is foglalkozni.

Mert a kölök csak nő, mint a gomba. S nem mindenkiből lesz főfoglalkozású focidrukker. A többieknek nem árt, ha van valami szakmájuk. Még akkor is, ha a kedves szülő be tudja nyomni valami elit gimnáziumban. Hátha mégsem kell a kutyának sem, mire végez. Elvégre a kedves szülő kieshet addigra a pixisből, vagy simán csődbe jut. Úgyhogy legyen valami szakmája a csemetének. Még akkor is, ha kiváló közmunkaprogramjaink vannak a tanulatlanul serdülteknek is. Meg a tanultaknak is. De ez egy másik sikertörténet. Egyelőre maradjunk a szakképzésnél, amiért mostanában aggódni is trendi. Nem is véletlenül. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szinten és milyen színvonalon zajlik ez a képzés. Mely két fogalommal kapcsolatban az a közkeletű tévedés, hogy magas szinten és még magasabb színvonalon legjobb. Amelyhez sokszor elfelejtik hozzátenni, hogy még a gyermeknek sem feltétlenül. Hát még a munkaerőpiacnak.

Annak a munkaerőpiacnak, amelynek vállalkozásilag a két igen meghatározó szegmensét alkotják a családi kényszervállalkozások, és családi kisvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások. Beleértve azokat a hazai viszonylatban nagy vállalkozásokat is, amelyek nagyvilági alapon a középvállalkozások sorát gazdagítanák. Biztos vannak persze hazai középvállalkozások is. Ahogy középréteg is van. Ha elég alaposan keresi valakik, akkor a statisztikában biztos előfordulnak. Maradjunk egyelőre mégis az előbb emlegetett két szektornál. Amelyek közül a családi vállalkozások nem kis része legfeljebb akkor igényel komolyabb szakember-utánpótlást, ha kiderül: a családban több az elszánás, mint a tudás. Ennél kevesebb sokszor csak pénzből van. Amiből az következik, hogy ameddig lehet, kihúzzák a legolcsóbb munkaerővel. Szakképzettekből is. Korántsem a magasan képzett szakemberekre vadászva. Aminek meg van az a hiúsági többlete is, hogy boldog mosollyal mehetnek csődbe. Mert milyen dolog is lenne, ha a magasan képzett fiatal, kiröppenve egy szuper szakközépiskolából többet tudna, többre lenne képes, mint a kenyéradó gazdája. Valószínűsíthető tehát, hogy a hazai kisgazdaságok nem igazán érdekeltek egy magasan a nemzetközi léc felett teljesítő szakképzésben. Ami ráadásul költségvetésileg sem olcsó. Következésképpen telitalálat lehet ebben a szegmensben az a demagógia, hogy „alapos alapképzés legyen, és majd az ÉLET megtanítja a szakit a gyakorlatban”.

Az említett vállalkozási szegmensek másika, a hazai nagyvállalkozások esetében szintén viszonylag kevés magasan kvalifikált szakemberre van szükség. A hazai viszonyok között azt a keveset képesek az egyetemet elvégzettekből is felvenni. Legalább van némi elméleti ismeretük is, és azt a kevés szakmai ismeretet, amit megkövetelnek tőlük, tényleg képesek erre alapozva elsajátítani. Ha a végén kiderül, hogy elméletileg is jók, és a szakmát is képesek magas szinte elsajátítani, akkor vagy kiemelik őket középvezetőnek, vagy távoznak az országból. Illetve, megszöktetik a cégtől a már középvezető, és gyengébb képességű figurák. A szalag mellé pedig nem mérnöki tudás, hanem maximális szabálytisztelet, monotonitástűrés és egy szűk ismereti spektrum kell. Lehetőleg nem túl drágán. A nagyobb cégekben tehát szintén nem azokat keresik nagy számban, akik egy magas szinten teljesítő szakközépiskolából, magas szakismereti szinttel kerülnek ki. S a kisvállalkozásokkal ellentétben a nagyvállalkozási lobbi akár nyomásgyakorló erővel is bírhat annak érdekében, hogy a szakképzés inkább a biorobot-képzésről szóljon.

Lehetőleg elég fiatalon besorozva a leendő munkaerőt egy olyan életpályagörbe teljesítésére, ami ezen nem nagyon terjeng túl. S azért is viszonylag fiatalon, mert akkor kisebb az összehasonlítási alapja. Annak érdekében például, hogy a pályaorientálót szemközt röhögje. Főleg, ha az a szülőket képes meggyőzni: jó lesz az a gyereknek. S akkor, ha hazánk a generációkra kiható stabil gazdasági és vállalkozási környezettel bíró országok közé tartozna, akkor még akár igaza is lehetne a gyermekeket pályaorientálóknak. Ahogy azoknak is, akik szerint teljesen rendben van az, hogy az egyszer már megtanultakra építve nem kell egy adott tárgyat bővítve újratanítani. Segítve az egyszer már megtanultak bevésését, és építkezve az említett tudásra. Az ismétlést is „betudó” oktatás apostolai persze nyilván felül bírtak emelkedni a Hófehérke és a hét törpe szintjén. Csak ők azt szeretnék, ha beosztottaik maradnának szellemi és szakmai törpék.

Azon tehát nem nagyon kell csodálkozni, ha a fenti, alapvetően a szakképzés korlátait lerögzítő, és a színvonaltalanságot erénnyé nemesítő gondolatok visszaköszönnek Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének a megszólalásában. Neki, a vállalkozók képviselőjének, a humanoid célszerszámok „legyártása” teljesen megfelel.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook