2016. június 19., vasárnap

Oktatás: Lapátot az évtizedes salakhalomhoz

Fotó: EISimay
Az oktatással kapcsolatban érthető, ha a pártok rámozdulnak arra a probléma-halomra, ami az iskolarendszer és az oktatáspolitika háza táján található. A politika már csak ilyen. A probléma valószínűleg az lehet, ha a hazai oktatás több évtizedes halódását ismét a felszínen elvégzett kapirgálással gondolják rendbe tenni. Akár csak a látszatok alapján.

A Demokratikus Koalíció (DK) három pontos javaslata sajnos alkalmas az ilyen látszat keltésére. Azzal, hogy alapvetően személyek, személyi kérdések felhánytorgatásának tűnik. Függetlenül attól, hogy Balog Zoltán valóban olyan miniszter, aki tökéletesen alkalmatlan az oktatáspolitika szakpolitikai ellenőrzésére. Ahogy Palkovics László sem az, akit fenntartások nélkül lehetne az oktatás közelében tudni. Azonban a DK kifelejt, vagy csak a közleményben a szőnyeg alatt felejt egy egyszerű tényt. Orbán Viktor szempontjából a tökéletesen megfelelő emberek a számukra megfelelő helyen. Egy miniszter, akinek az arcbőrére a szegények cinikus lenézése éppen úgy ráfér, mint a békemenetes vazallushad kitüntetése. S egy államtitkár, akinek elég nagy egyetemi gyakorlata van az oktatás napi rendszerének ismeretéhez, és elég kevés morális gátlása ahhoz, hogy ezzel az ismerettel visszaéljen.

Ugyanakkor jellemző a Fidesz válasza is a Niedermüller Péter által elővezetett DK-nyilatkozatra. Azzal, hogy röviden közölte: a baloldal tehet mindenről. Ezzel gyakorlatilag persze elismerte azt is, hogy a hetedik éve kormányzó pártnak sosem volt olyan közvetlen cselekvési terve, amely alkalmas az oktatáspolitika problémáinak kezelésére. Egyszerűen azért, mert az előző kormányzat bármely hibás döntéséhez képest már látszania kellene az alagútban a következő fénypacninak, ha a jelenlegi kormányzat bármit tett volna a javulás érdekében. Ha ma az oktatás helyzete nem jobb, hanem rosszabb állapotban van, mint a Gyurcsány-kormány bukásakor, akkor a Fidesz saját magáról állított ki szegénységi bizonyítványt az aktuális „nyócévezéssel”. Miközben persze a kormánypárt is „megfeledkezik” pár korábbi történésről, illetve tendenciáról.

Az egyik ilyen tendencia kétségtelenül a teljes oktatási szférát (is) átszövő, és már egy évtizede is régóta tartó jelenségként ismert, kontraszelekcióról. Alkalmasint okkal. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi politikai elit jórészt a Kádár-rendszer nem kevésbé kontraszelektált, a pártlojalitást a szakmaiságnál jobban díjazó egyetemi rendszerében csiszolódott. Azok a káder-csemeték, akik akkortájt a szülő párt-viszonyainak köszönhetően kerülhettek értelmiségi pályára a vályogvetés helyett valószínűleg szelektíven vakok a saját életútjukat egyengetőhöz hasonló jelenségekre. Holott az iskolai kontraszelekció, a tanárképzés válsága elég régóta tart ahhoz, hogy akár a rendszerváltó kormány is programjára tűzhette volna a változtatásokat. Nem tette. Ellenben olyan szinten szétverte a magyar gazdaságot, amely időzített bombát jelentett a későbbiekben. Az azt hatástalanító kormányt követő Fidesz-kormányzat sem sokat tett az oktatásért. Különösen annak fényében, hogy az oktatási rendszert átalakítani szándékozó minisztere, Magyar Bálint mögül a kormánya is kihátrált.

Ez utóbbi regnálása alatt Balog Zoltán már ott liheg a politikában és különböző pontokon fényesíti a nagytiszteletű ülepeket. Bizonyítva, hogy pozícionálisan csereszabatos, és minden pozícióban seggnyaló. De még nem miniszter. Talán azért, mert az első Orbán-kormány korszakában a vezér még nem volt annyira vezér, hogy a teljes kézi irányítást kockáztathatta volna. Így az oktatásért olyan emberek feleltek, akik legalább láttak iskolát. Pokorni Zoltán majd Pálinkás József. Akik nevéhez szintén nem fűződött különösebb, az oktatáspolitika szintjének emelése érdekében végrehajtott, tett. Mégis egyfajta aranykor lehetett a jelenhez képest. Szakmailag. Mert legalább csak csendben süllyedt az oktatáspolitikai passzivitás következtében a színvonal a robbanásszerű zuhanáshoz képest. Alkalmasint már kirajzolódtak a lojalitást preferáló rendszer körvonalai. Elég ehhez azokra a szülői értekezletekre emlékezni, amikor az óvodavezetőt, általános iskolai igazgatót is jobban segített az önkormányzati és politikai kapcsolatrendszere, mint a szakmaisága.

De ez utóbbi lehet szubjektív vélemény. Az azonban tény, hogy a Gyurcsány-kormány regnálása alatt, a Miniszterelnöki Hivatal kiadásában jelent meg a „Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért”. Ami talán kicsit megkésve, de foglalkozott a tanárképzés igencsak szükségszerű reformjával. Mely reform kétségtelenül a tanárok alkalmasságának kérdését is felvetette. Ezzel a szakmai anyaggal az akkori ellenzék nem igazán tudott, illetve akart szakmai alapon foglalkozni. Még emlékezhetünk arra, hogy a Fidesz minden politikai tevékenysége a totális obstrukcióban, kordonbontásban, és acsarkodásban merült ki. Beleértve azt is, hogy tandíjrendszer átalakítása ellen még nép-hisztit is szervezett. Holott az világos volt és ma sem homályosabb: a kontraszelekciót támogató ösztöndíj és tandíjrendszerek, illetve a tanárképzés változtatása nélkül kevés az esély a valóban előre mutató változásokra.

Azon is el lehetne gondolkodni ennek fényében, hogy a vezető tanárok fémjelezte pedagógusmozgalom miért irtózik ugyancsak ezektől a kérdésektől. De a Fidesz elementáris erejű védekezése az ilyen kezdeményezések ellen talán nem véletlen. Elvégre nem érdekük egy olyan értelmiség kialakulása, amelyet nem lehet egzisztenciálisan sakkban tartani. Nem lévén alkalmas arra, hogy bármely más rendszerben elérje azt a pozíciót, amelybe a politika jóindulata révén került.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook