2015. április 6., hétfő

Tuzson: aki bukik, azzal nem vagyunk

Forrás: Index.hu
A Fidesz szóvivője, Tuzson Bence interjút adott a 168órának, mely 2015. április 5.-én jelent meg. Úgyhogy elgondolkodhatunk azon, hogy szinte bizonyosan magánemberként adta. A pártja ugyanis moratóriumot hirdetett. Márpedig egy pártszóvivő megnyilatkozása párt-akció. Hát még, amiket mondott!

Csupa érdekes dolgot. A manapság nagyon divatos Quaestor-ügyben is. Arra továbbra sem válaszolt érdemben, hogy a 2010-ben már a PSZÁF által megkritizált cég miként kapott további engedélyeket az MNB-től. De Tuzson Bence mentségére szolgáljon, hogy ezt valószínűleg más sem érti. A Fidesz szóvivőjét akár sajnálhatnánk is, ha társadalmi munkában, két ételosztás között végezné a pártmunkát. Mert azt, hogy az MNB zseniális vezetése által igazgatott hiperzseniális vizsgálóknak mi tartott évekig, esetleg más sem érti. De neki még meg is kell magyaráznia, hogy a kormányzatból az MNB élére hullajtott piros-pettyekért felelős miniszter cégének miért nincs felelőssége az ügyben. Ahogy azt is valahogy ki kell mentegetnie, hogy miért adtak pénzkimentési egérutat Tarsoly Csabának.

Akivel kapcsolatban, Lázár János után Tuzson Bence is letette a voksot. Igazi IQ-fighter módon. Lázár ugyebár elszólta mindazokat, akik a vezérével köpik a szotyihéjat. Mondván, hogy csak dörgölődznek és nyalakodnak. Közvetve ugyan, de elismerve ezáltal a kormányzati korrupciót. Mert nyilvánvalóan csak akkor van értelme az említett, sajátosnak beállított lobbi-tevékenységnek, ha eredményre vezet. Akkor, ha érdemes egy kis pénzt áldozni a dörzsölődésre, és időt az orbáni VIP-páholyban tett látogatásra. Eltekintve ugyanis attól, hogy az adott pénzember idióta, meccsőrült és időmilliomos, nem valószínű más oka a nyalakodásnak. A CÖF-vezetők, és gravitáció-szemmelverők kivételek. Becsüljük is meg a tiszta, szívből jövő hitüket, mely bizonyára ki fog tartani akkor is, ha a Fidesz zakózik véletlenül. Tuzson Bence szerint a CÖF-nek különben sincs köze a Fideszhez. Mármint most, hogy a sümegi luxuskocsi-bemutatón röhögött mindenki.

A Quaestor-vezetőhöz visszatérve Tuzson Bence azt bírta mondani, hogy: „Egy nagyvállalkozóról, aki kifelé tisztának mutatja magát és látványosan támogatja a Rába ETO focicsapatát, alapból nem feltételeztünk rosszat”. Ami napnál világosabban mutatja a hazai kormányzat nem kicsit egybites voltát. Vagy azt, hogy a lakosságot nézik gyengeelméjűnek. Amikor milliárdokról, és ezrek pénzének füstbe eregetéséről van szó, akkor az „azt hittük” nem igazán meggyőző érv. Az lenne a minimum, hogy a közpénzek rábízása előtt, megnézik alaposabban, hogy ki az illető. Még akkor is, ha parlamenti belépővel bír és olykor miniszterek, államtitkárok köreiben „nyalakodik”. Az igazi önleleplező része a kijelentésnek azonban az, amit a foci támogatásáról mondott.

Jelezve, hogy amennyiben egy üzletember a vezér kedvenc sportját támogatja, és azt elég nagylelkűen teszi, akkor minden el van nézve. Amíg meg nem bukik. Végső soron a Fidesz szóvivője tehát egy nagyon hasznos, sokat mondó interjút adott. Megerősítve azt, amit Lázár János is sugallt. Az országban jelenleg nem a gazdasági eredményesség, a beruházási hatékonyság a vállalkozási szempont, hanem a csontig való benyalási képesség az előzetes kompetenciateszt tárgya. Amit követ a labdarúgás támogatására való hajlandóság. Ha az elég nagy pénzekkel zajlik, akkor a többi alig számít. Ha mindez meg van, akkor a vezér kegyének kisugárzásáig a vállalkozás érinthetetlen, vagy csak távolról piszkálható. A ki-kivel van elv továbbfejlesztéseként: „aki jól nyal, velünk van, aki bukik, azzal nem vagyunk”. Annak jegyében, hogy: „Amint kiderül, mit tett, a politikának és minden jóérzésű embernek el kell tőle határolódnia”. Ha elég sokat tud, akkor még bukás után is lehetőséget kaphat a vezető némi haladékra. Talán azért, hogy tartsa a száját. Elvégre lehet, hogy a VIP-páholyban viháncolók olykor olyat is meghallanak, megtudnak, ami nagyon kínos lehet.

Nem lenne tehát meglepő, ha Tarsoly Csaba vallomása semmitmondónak bizonyulna. Illetve, ellenkező esetben, száz élvre titkosítanák.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook