Halálos kommunikáció

Orbán Viktor erősen populista kiszólása a halálbüntetésről meglehetősen, és okkal kavarta fel a kedélyeket. A történelem során túl sokan, túl sokszor játszottak már Istent ahhoz, hogy az ártatlan áldozatok felett egyszerűen napirendre lehessen térni. Beleértve azokat is természetesen, akiket bírói tévedés, védői tehetségtelenség, illetve politikai üldöztetés eredményeként végeztek ki. A valódi bűnösök, az politikai hatalom-mániások közvetett vagy közvetlen áldozataként.

Alkalmasint persze a Bibliára is nehéz a halálbüntetés védelme kapcsán hivatkozni, mert Istenről olyasmit is rebesget emlékeim szerint az említett mű, hogy fenntartja magának a bosszú és a végletes büntetés jogát. Márpedig mi lenne végletesebb, mint egy másik ember életének elvétele. S ezért emlegettem a magát Istennek képzelő szólamzsonglőröket, és gyilkosokat. Mert az, aki a gyilkosságnak kedvező törvényeket megszavazza és aláírja alig jobb annál, mint aki meghúzza a kötelet. Közvetve és morálisan bűnrészes. Ahogy a trafiktörvényt megszavazók is morális részesei minden olyan bűntettnek, amelyben szerepet játszott a kikényszerített elsötétítés. De talán felesleges ezt újra és újra emlegetni. Akiket érint, azok valószínűleg nem fogják ettől megszaggatni a ruhájukat és gyalog elindulni egy nagyon hosszú zarándokútra. Pedig a hetedik saru elkoptatására talán támadna pár hasznos gondolatuk. Ám most mégsem szeretnék a populista demagógia utcájába tévedni. Megteszik a témában a politikusok eleget.

Ahogy, mint emlegettem, Orbán Viktor is. Megpróbálva talán némi csábító furulyaszólammal elkábítani pár hithű jobbikost. De legalább a Fidesz saját szélsőségeseit lebeszélni arról, hogy ne őt válasszák legközelebb vezérlő csillaguknak. Ugyanakkor nehéz szabadulni egy másik, jelenleg még csak a háttérből elő-elő settenkedő gondolatfoszlánytól. Attól, hogy ez az egész kommunikáció előre le volt zsírozva, és a megfelelő zsírban eltéve a frigóba. Azt nyilvánvaló ökörség lenne természetesen állítani, hogy kormánypárti megrendelésre öltek Kaposváron, vagy raboltak ki trafikot másutt. Azonban valahogy mégis túl összeszedett és átgondolt látszattal dobta be Orbán Viktor a köztudatba a halálbüntetés visszaállításának napi renden tartását. Az utóbbi időben nem szokott ő ennyire összeszedett lenni. Úgyhogy gyanúsan elő volt ez készítve. Amihez nem kellett persze nagy látnoki erő. A trafiktörvény, mint azt annyiszor emlegették már szinte borítékolta, hogy előbb utóbb nagy baj lesz belőle. Pusztán ki kellett várni, hogy valami igazán felháborító, az egész országban visszhangot keltő esemény következzen be.

Amikor most ez megtörtént, akkor már csak elő kellett szedni a kondicionált mondatokat és a megfelelő időben felmondani. Mint képviselőhöz rendelt kisóvodás a dicsérő versikéket. Az országos tragédia-visszhang hullámaira felülve aztán valóban nagyot lehetett durrantani a szélsőséges ötletekkel. Amelyek különben erősen az érzelmekre hatnak. Bárdolatlanul és leplezetlenül. Mert nyilvánvaló, hogy az, akit a közvetlen környezetében megérint egy rablógyilkosság, az fogékony lesz az ilyen ötletekre. Még talán arra is lehet számítani, hogy az érzelmi fűtöttség akkor is támogatást biztosít a miniszterelnöknek, ha az értelem már régen meghúzta a vészharang zsinórjait. A túlságosan tervezettnek tűnő, és túlságosan koordináltnak látszó kommunikáció dömping ugyanis erősen megtámogatja azt a véleményt, hogy Orbán Viktor valóban munkatáborokról, és politikai kivégzésekről is üzen a sorok között. S ebből a szempontból nagyon gyenge érv, hogy direktben ilyeneket nem hangoztat.

Elég ugyanis csak egy kicsit visszatekinteni a múltba. Ahhoz, hogy lássuk: nem egy esetben nagyon hasonló retorikai fordulatok köszönnek vissza az említett munkatáborok alapkőletételeiről. A munkára szoktatás, a munkára szorítás, a munka, mint felszabadító erő, a munka, mint az önfenntartás, akár kikényszerített eszköze. S a táborba zártak, mint az őrszemélyzet önkielégítésének eszközei. A hatalom szellemi és nem is mindig szellemi maszturbálásaként. Aztán ezek a táborok nem egy esetben a politikai ellenfelek eltüntetésének is eszközéül szolgáltak. Ahogy a halálbüntetés intézménye is hasonló karrierrel büszkélkedhet. A mániákus gyilkosok mellett a felségárulók, az ellenforradalmárok, vagy éppen forradalmárok fizikai megsemmisítése szintén célja volt nem egy esetben az intézményes gyilkosságnak. „Mindössze” erős hatalomvágy és gyenge társadalmi kontroll, illetve megvezetett társadalom kellett hozzá.

Márpedig az olyan körülmények megteremtése, amely kedvez a köztörvényes bűnelkövetésnek, alapvetően a társadalom megvezetését jelenti. Mert egy ország kormányzatának elég erős legitimitása van ahhoz, hogy a közbiztonság szükségességét ne csak akkor hangoztassa, amikor az eszközpark kiszélesítéséhez kér felhatalmazást. Amikor a bűnmegelőzés például törvényileg előírt trafik-elsötétítést jelent, akkor nehéz elhinni, hogy nem egy nagy hatalmi játszma egyik vétlen áldozata az a fiatal nő, aki meghalt Kaposváron. Értelmetlen halálával alkalmat adva egy értelmetlen vezetőnek, hogy bekészített értelmetlenségét előadja. Értelmetlenül. Embertelenül. Ahogy egy ostoba, az orráig is csak nagyítóval látó, diktátorhoz méltó.

Andrew_s