2015. április 25., szombat

A gyávaság (fasizáló?) konzultációja

Orbán Viktor nemzeti konzultációt hirdetett meg a szerinte illegális bevándorlással kapcsolatban. Azért szerinte, mert lassan teljesen beleéli magát, hogy a vacsora utáni reggeli végterméke is szent és sérthetetlen, ha talál olyan szervilisen gerinctelen talpnyalót, aki az aznapi Kula-úrra is kedvesen mosolyog. A kérdést azonban mégis érdemes két oldalról megközelíteni.

Ahogy a hegyvidéket is több oldalról érdemes bejárni, hogy a magasságos hegycsúcsok, és az azt döngető ökörségek kellően megtekinthetők legyenek. Az Olümposz-nagyságú hegy egyik lejtőjén robog velünk szembe az éppen esedékes nemzeti konzultáció. Maga a műfaj is érdekes. Mint azt többen és többször tárgyalták, magam is, a nemzeti konzultáció egy össznépi baromság. Nem azért mert drága, hanem azért, mert műfajilag hazug. Aki ugyanis, pénz nem számít alapon, valóban a köz véleményére kíváncsi, az népszavazást tart. A nyomdaipari haverok pont annyit kaszálhatnak a szavazóívekkel, tehát önmagában ez nem indokol egy „konzultációt”. Nem feledve el persze, hogy a népszavazás garantáltabban lehet anonim, és lényegesen kevésbé manipulálható. Annál a konzultációnál biztosan kevésbé, aminek az eredményét az állapítja meg, és az hozza nyilvánosságra, aki szervezi és érdekelt a valamilyen eredményben.

A konzultáció tehát már csak ezért is egy hazug műfajnak tekinthető. Ugyanakkor az emberek semmibevételének szép példája is. Ehhez érdemes visszagondolni Orbán Viktor politikai ténykedésének legalább két nyilvánvaló kísérőjelenségére. Az egyik az, hogy soha semmilyen politikai „fellépést”, beszédet, megnyilatkozást, interjút, látogatást nem vállalt be, ami neki személyében jelentette volna a felelősségvállalás kockázatát. Függetlenül attól, hogy milyen misztifikáció veszi körül, főleg utólag, valójában egy felelősségpánikos, másodvonalbelinek is csak neccesen emlegethető felkapaszkodott senki fellépéseiről állítható ki a diagnózis. Még akkor is, ha kedvenc házmestere szerint nincs nála jobb. Ami, ha igaz, akkor az ellenzéket, minősíti le, és nem a Fideszt fel. Az, hogy ez a falusi fociöltözők péniszirigy büdösében gerjedt kisstílű hatalomvággyal párosul, az részben a jelenség mellékzöngéje, részben Orbán Viktor személyes, és az ország globális tragédiája. A hatalomvágy köde ugyanis erősen torzítja a valóságot. Legalább annyira, mint a fűszer gőzében pácolt navigátor a teret. Azzal a különbséggel, hogy az utóbbiak a Dűne című műben mozgás nélkül utaztak a térben, míg a jelenlegi kormányzat gondolkodás nélkül utazik az időben. Visszafele.

A nemzeti konzultációk pedig alapvetően az említett gyáva, de hatalomvágyó, és a döntésekkel szembeni kritikát személyes megtámadásnak tekintő személyiség szolgálólányai. A nemzeti konzultáció alapvetően szétkeni a felelősséget. Miniszterelnökként kellene annyi bátorságának lennie valakinek, hogy legalább a saját véleményéért vállalja a felelősséget. A nemzeti konzultáció, a maga nagy misztifikációs ködétől lecsupaszítva azonban pont azt szolgálja, hogy a miniszterelnöknek ezt ne kelljen. Elég bedobni valamit, amiről nyilvánvalóan csak felelősséggel, döntési helyzetben lehetne dönteni, majd konzultációt hirdetni. Ha hosszú távon bejön, akkor Orbán Viktor a zseni. Ha beledöglik az ország? Akkor ez jött ki a konzultációnál. Orbán Viktor igazán nem tehet semmiről. Ő csak egy paraszt a sakktáblán, akit végtelen demokráciájában a többség lökdösött odébb és még odébb. Most éppen a jobb-szélre.

Hopp! Az említett másik tipikusan orbáni, politikai kísérőjelenség. Orbán Viktor gyakorlatilag sosem szavaz meg semmit, ami rövid, vagy akár hosszú távon széles körű konfliktust jelentene. Ha sikerül, nincs is ott a szavazásokon. Amit egy népszavazás során különben nehéz lenne megkerülnie. Nehéz lenne úgy egy jól lebonyolított népszavazási eredménnyel szembesülnie, hogy tulajdonképpen ott sincs, ahol az ország van. Egyfajta menekültként. Nem egészen olyan menekültként, mint akik ellen most éppen konzultálni akar, de azért kellő bezártsággal. Nem a táborok fizikai, hanem a saját szellemi korlátai közé. De azért majdnem.

S ezzel elérkeztünk az éppen esedékes konzultáció valós áldozataihoz, érintettjeihez. Ők az illegálisnak kinevezett ittlevők. Az, hogy ez a kategória milyen rugalmas tud lenni, azt jól mutatja a Szakály-féle történelemszemléleti iskola. Úgyhogy nyugodjon meg mindenki. Bárkit kinevezhetnek idegennek. Bármikor. S akkor onnantól a puszta léte is illegálissá válhat. Nos! Orbán Viktor legújabb konzultációja gyakorlatilag akár az intézményes fasizmus előtti terepegyengetést is jelentheti. De ne menjünk ilyen messzire. Valószínűleg már a kormányfő is régen túl van azon, hogy három lépésnél messzebbre legyen képes átgondolni a mondatai jelentőségét. A maga egy-két lépéses kényszerei pedig nyilván azt sugallják, hogy most éppen a szélsőjobb felé kell gesztust gyakorolni. Márpedig a Turulhátról időben is hátranyilazó szellemiségnek biztosan kedves lehet, ha egy populista szellenettel. Mindenkit kinevez népnemzeti ellenségnek. Azt is, aki esetleg az életét menti.

De azért persze jellemző, hogy a leánykáját Svájcba küldte továbbképzésre, és nem azokra a területekre, ahol a kilencéves kislányból is kényszer-asszonyt faragnak. Ha kell a fejéhez, vagy a szülei fejéhez szorított gépfegyverrel. Vagy „csak” korbáccsal. Egyébként azt hiszem arról is lehetne nemzeti konzultációt tartani, hogy Orbán Viktor és családja ilyen helyre való kiküldetésével hányan értenének egyet. TEK és minden más védelem nélkül. A véleménye akkor lenne érdekes, ha fél év múlva vissza tudna szökni az országba.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook