Orbán Viktor nemzeti konzultációt hirdetett
meg a szerinte illegális bevándorlással kapcsolatban. Azért szerinte, mert
lassan teljesen beleéli magát, hogy a vacsora utáni reggeli végterméke is szent
és sérthetetlen, ha talál olyan szervilisen gerinctelen talpnyalót, aki az
aznapi Kula-úrra is kedvesen mosolyog. A kérdést azonban mégis érdemes két
oldalról megközelíteni.
Ahogy a hegyvidéket is több oldalról
érdemes bejárni, hogy a magasságos hegycsúcsok, és az azt döngető ökörségek
kellően megtekinthetők legyenek. Az Olümposz-nagyságú hegy egyik lejtőjén robog
velünk szembe az éppen esedékes nemzeti konzultáció. Maga a műfaj is érdekes.
Mint azt többen és többször tárgyalták, magam is, a nemzeti konzultáció egy
össznépi baromság. Nem azért mert drága, hanem azért, mert műfajilag hazug. Aki
ugyanis, pénz nem számít alapon, valóban a köz véleményére kíváncsi, az
népszavazást tart. A nyomdaipari haverok pont annyit kaszálhatnak a
szavazóívekkel, tehát önmagában ez nem indokol egy „konzultációt”. Nem feledve
el persze, hogy a népszavazás garantáltabban lehet anonim, és lényegesen
kevésbé manipulálható. Annál a konzultációnál biztosan kevésbé, aminek az
eredményét az állapítja meg, és az hozza nyilvánosságra, aki szervezi és
érdekelt a valamilyen eredményben.
A konzultáció tehát már csak ezért is egy
hazug műfajnak tekinthető. Ugyanakkor az emberek semmibevételének szép példája
is. Ehhez érdemes visszagondolni Orbán Viktor politikai ténykedésének legalább
két nyilvánvaló kísérőjelenségére. Az egyik az, hogy soha semmilyen politikai „fellépést”,
beszédet, megnyilatkozást, interjút, látogatást nem vállalt be, ami neki
személyében jelentette volna a felelősségvállalás kockázatát. Függetlenül
attól, hogy milyen misztifikáció veszi körül, főleg utólag, valójában egy
felelősségpánikos, másodvonalbelinek is csak neccesen emlegethető
felkapaszkodott senki fellépéseiről állítható ki a diagnózis. Még akkor is, ha
kedvenc házmestere szerint nincs nála jobb. Ami, ha igaz, akkor az ellenzéket, minősíti
le, és nem a Fideszt fel. Az, hogy ez a falusi fociöltözők péniszirigy
büdösében gerjedt kisstílű hatalomvággyal párosul, az részben a jelenség
mellékzöngéje, részben Orbán Viktor személyes, és az ország globális
tragédiája. A hatalomvágy köde ugyanis erősen torzítja a valóságot. Legalább
annyira, mint a fűszer gőzében pácolt navigátor a teret. Azzal a különbséggel,
hogy az utóbbiak a Dűne című műben mozgás nélkül utaztak a térben, míg a
jelenlegi kormányzat gondolkodás nélkül utazik az időben. Visszafele.
A nemzeti konzultációk pedig alapvetően az
említett gyáva, de hatalomvágyó, és a döntésekkel szembeni kritikát személyes
megtámadásnak tekintő személyiség szolgálólányai. A nemzeti konzultáció
alapvetően szétkeni a felelősséget. Miniszterelnökként kellene annyi
bátorságának lennie valakinek, hogy legalább a saját véleményéért vállalja a
felelősséget. A nemzeti konzultáció, a maga nagy misztifikációs ködétől lecsupaszítva
azonban pont azt szolgálja, hogy a miniszterelnöknek ezt ne kelljen. Elég
bedobni valamit, amiről nyilvánvalóan csak felelősséggel, döntési helyzetben
lehetne dönteni, majd konzultációt hirdetni. Ha hosszú távon bejön, akkor Orbán
Viktor a zseni. Ha beledöglik az ország? Akkor ez jött ki a konzultációnál.
Orbán Viktor igazán nem tehet semmiről. Ő csak egy paraszt a sakktáblán, akit
végtelen demokráciájában a többség lökdösött odébb és még odébb. Most éppen a
jobb-szélre.
Hopp! Az említett másik tipikusan orbáni,
politikai kísérőjelenség. Orbán Viktor gyakorlatilag sosem szavaz meg semmit,
ami rövid, vagy akár hosszú távon széles körű konfliktust jelentene. Ha
sikerül, nincs is ott a szavazásokon. Amit egy népszavazás során különben nehéz
lenne megkerülnie. Nehéz lenne úgy egy jól lebonyolított népszavazási eredménnyel
szembesülnie, hogy tulajdonképpen ott sincs, ahol az ország van. Egyfajta
menekültként. Nem egészen olyan menekültként, mint akik ellen most éppen
konzultálni akar, de azért kellő bezártsággal. Nem a táborok fizikai, hanem a
saját szellemi korlátai közé. De azért majdnem.
S ezzel elérkeztünk az éppen esedékes
konzultáció valós áldozataihoz, érintettjeihez. Ők az illegálisnak kinevezett
ittlevők. Az, hogy ez a kategória milyen rugalmas tud lenni, azt jól mutatja a
Szakály-féle történelemszemléleti iskola. Úgyhogy nyugodjon meg mindenki.
Bárkit kinevezhetnek idegennek. Bármikor. S akkor onnantól a puszta léte is
illegálissá válhat. Nos! Orbán Viktor legújabb konzultációja gyakorlatilag akár
az intézményes fasizmus előtti terepegyengetést is jelentheti. De ne menjünk
ilyen messzire. Valószínűleg már a kormányfő is régen túl van azon, hogy három
lépésnél messzebbre legyen képes átgondolni a mondatai jelentőségét. A maga
egy-két lépéses kényszerei pedig nyilván azt sugallják, hogy most éppen a
szélsőjobb felé kell gesztust gyakorolni. Márpedig a Turulhátról időben is
hátranyilazó szellemiségnek biztosan kedves lehet, ha egy populista szellenettel.
Mindenkit kinevez népnemzeti ellenségnek. Azt is, aki esetleg az életét menti.
De azért persze jellemző, hogy a leánykáját
Svájcba küldte továbbképzésre, és nem azokra a területekre, ahol a kilencéves
kislányból is kényszer-asszonyt faragnak. Ha kell a fejéhez, vagy a szülei
fejéhez szorított gépfegyverrel. Vagy „csak” korbáccsal. Egyébként azt hiszem
arról is lehetne nemzeti konzultációt tartani, hogy Orbán Viktor és családja
ilyen helyre való kiküldetésével hányan értenének egyet. TEK és minden más védelem
nélkül. A véleménye akkor lenne érdekes, ha fél év múlva vissza tudna szökni az
országba.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése