Korhatár-karikák a könyvtárban

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat utolérte látszólag a naptár átka. A Népszabadság híre április másodikán dobta be a köztudatba, hogy korhatárossá válik a könyvkölcsönzés. Pedig a hír simán beillene egy bolondok-napi tréfának. Nehéz is szabadulni a gondolattól, hogy esetleg tényleg az.

Habár a tudósításból megtudhatjuk, hogy Dippold Péter könyvtárigazgató (FSZEK Központi Könyvtár) is megszólalt, illetve Szakmári Klára, a Könyvtárostanárok Egyesületének elnöke is állást foglalt az ügyben. Tehát mégsem vicc lesz ez kérem. Ugyanakkor a könyvtári szabályzat 4.2.d pontja is ezt írja: „Gyerekolvasójeggyel 0-10 éves korig csak a korosztályi érdeklődésnek megfelelő, gyermekkönyvtári állományba sorolt dokumentumokat lehet kölcsönözni”. Világos, egyértelmű megfogalmazás? Egy fenét! A 0. évben például viszonylag kevés gyerek iratkozik be. Habár, ha a könyvtár is olyankapós lesz, mint a bölcsődék, akkor még ez sem kizárt. Elég egy törvényt kilobbizni a kötelező könyvtári tagságról, és menni fog ez, mint a karikacsapás. Amellett, hogy kifejezetten érdekelne a „gyermekkönyvtári állományba sorolt” dokumentum, mint olyan. A saját valamikori, különben nem létezett olvasónaplómat például nem akarnám a fentiek szellemében közzé tenni. Már csak azért sem, mert Rejtő Jenő művei kiemelt helyet foglalnának el a sorban. Ha nem is emlékszem arra, hogy pontosan hány éves és hány napos voltam, amikor elkezdtem olvasni azokat.

Talán több mint tíz éves, de ez sem biztos. Ellenben nem kellett kölcsönöznöm a köteteket, mert otthon megvoltak. Miközben emlékszem arra, hogy annak idején a Karinthy Frigyes úton, a Szabó Ervin könyvtárban volt gyermek-olvasójegy és volt gyermek-részleg ehhez. Számos könyvet ott ismertem meg, és több műfajba is sikerült belekóstolnom. Így utólag nem tudnám megmondani, hogy mi volt a korosztályi érdeklődésem. A „Népek meséi” sorozat például kifejezetten beletartozott, ahogy a magyar népmesék köre, és az eredetileg aligha gyermekmesének született Grimm-világ is. Tudom, mostanság is ezeket emlegetik. Mármint az utóbbiakat, mint igazi horror-meséket. Nem mintha Andersen vagy Ernst Theodor Amadeus (aka Wilhelm) Hoffmann történetei minden tekintetben a felhőtlen vidámság hirdetői lennének. A régi szanszkrit gyűjtemény, a „Hulladémon huszonöt meséje” pedig kifejezetten a sajátos művek körébe tartozik. Az azonban közös mindezekben, hogy aligha tudná épeszű pedagógus megrajzolni a „korosztályi érdeklődés” határait.

Már csak azért sem, mert ilyen valójában nincs. Az olvasnivalók kapcsán sokkal általánosabb lehetne az az irányelv, hogy a gyermek bármit olvasson nyugodtan, ami a keze ügyébe kerül. Nem valószínű, hogy 9-10 évesen a „Kémiai kislexikon” fogja megérinteni a lelkét. De talán nem is ez a lényeg. Sokkal lényegesebb az a szocializációs hatás, ami rászoktatja: a szemén keresztül nagyon érdekes, betűk által közvetített, információk hatolhatnak be az agytekervények közé. Akár egy külön, és csak neki szóló, saját világot is felépítve. Amiben minden mesehős pont olyan, amilyennek neki „megfelel”. Nem korosztályi érdeklődésről kellene tehát beszélni, hanem korosztályi szocializációról. Arról a folyamatról, amelyben az olvasmányok, beleértve a meséket is, nagyon fontos, a személyiség, a moralitás fejlődésében kulcsfontosságú szerepet játszanak.

Ezt az optimista olvasat szerint ostobaság, pesszimistábban nézve szimpla gonoszság a könyvtári szabályzat szlogenje alapján szabályozni. Ráadásul a személyre szabott érdeklődés legjobb ismerője a szülő, a gyermekkel napi kapcsolatban álló tanár. Amiben hatalmas segítség lehet a könyvekkel napi kapcsolatban levő könyvtáros. Személy szerint sokat köszönhetek a könyvtárosoknak. A gyermek-könyvtárban, majd később az egyetemen egyaránt. Egy, a gyermekek százait „átbocsátó” könyvtárostól elhangzó, felhúzott szemöldökű kérdés arról, hogy: „Ez biztosan érdekel?” ezerszer fontosabb lehet, mint megannyi falra kilógatott szabályzat.

Azonban az is biztos, hogy az ilyen szabályzatok nagyon jól szolgálják a szellemi ketrecek kialakítását. Adott körnek csak adott olvasnivalót engedélyezve. Ma még csak a gyermekeknek és életkor alapján. De mikor jön majd rendelet az aznap az adott beosztásban olvasható, illetve kizárólag olvasandó brossurákról. Mert hatalmi igény szemmel láthatóan volna rá. S akkor, ha sikerül kitiltani Kurt Vonnegut, Aldous Huxley, George Orvell, Thomas More műveit is, talán fel sem tűnik majd. Amikor a könyvtárban az olvasójegy nem a tagdíj befizetésének igazolását, hanem a jegyre előírt könyvek körét beszabályozását fogja szolgálni.

Andrew_s