2015. április 13., hétfő

Utat az életerős uszodaépítők városába

Olvasom a legújabb orbáni szövegelésről, az MTI-közlemény alapján, készült tudósítást és könnybe vagyok lábadva a meghatottságtól. Sőt! A meghetetségtől is. Mert, hogy hetedíziglen is megszívja az ország azt, ha Orbán egyszer nagyot mer valamiről álmodni, az biztos. Az egriek helyében már most kezdenék pánikba esni. Gyakorlásként.

Mert azt mondta a mi dolgozó népünk nagy vezére, a mi nagyszerű géniuszunk, és minden bölcsességünk kútforrása, hogy kétféle magyar város van. Nyilván, mert kettőig még megy a számolás. Legyógyszerezve is. A kétféle város egyike az, amit el lehet érni autópályán vagy esetleg autóúton, a többit nem. S mert legutóbb autópályát ígért Egernek, nyilván úgy is lefordítható ez a felosztás, hogy az egyikféle városba elutazik a kormányzati nagyemberek egyike, a többi meg le van ejtve. Egyszerű, mint a faék. Nincs szimpi önkormányzat, nem kap semmit, oda sem megyünk, gebedjenek meg. Tiszta száraz, kertelés nélküli beszéd. Világos, mint kocsmaablak a napkeltében. Hát ne hatódjunk szügyig? Dehogynem. Úgyis addig süppedt az ország a dágványban. Tehát szügyig meghatódunk. Alatta meg úgyis a mocsár van. Aki nem tetszik belenyomjuk. Ne ugassanak autóútról, ne álmodjanak munkahelyekről. Örüljenek, hogy a lakosságot nem hajtják munkaügyi sorozóbizottság elé, és a települést még elfogadják Magyarország részeként.

Az a bizonyos sorozóbizottság különben azért jutott eszembe, mert azt is mondta ez a nagyszerűen karbantartott lángelme, hogy „minden életerős, dolgozni tudó ember” ne segélyből, hanem munkából tudja fenntartani magát és családját. Annyira, de annyira szép és magasztos gondolat. Majdnem olyan szép, mint az a kovácsolt vasban is megörökített másik gondolat, ami a munka és szabadság kapcsolatát emlegette. Ott is eldöntötték, hogy ki az életerős, munkabíró ember, míg a többieket szabadon engedték. A kéményen át. Olykor családosan. Mert Orbán Viktor magasztos gondolata akkor lenne igazán értelmes, ha nem pártállami normatívákban, hároméves tervekben, és felülről jött statisztikai parancsokban nyilvánulna meg, hanem valós munkahelyekben. Nem Londonban, Berlinben, hanem a magyar városokban. Mert az egyik oldalon ki lehet nyilatkoztatni, hogy a hároméves terv végére, 2018-ra legyen teljes foglalkoztatottság. De amíg a jelenleg közkinccsé tett foglalkoztatási statisztikát is csak a közmunkások, illetve külföldön dolgozók százezreivel kozmetikázva lehet „eladni”, és a közrabszolgaságot használják fel akár egész térségek zsarolására, valamint a szegénységet, a szegényeket indulati céltáblának addig jobb lenne mélységes kussban leledzeni a témáról. Szügyig. Mint az ország a dágványban.

Már csak azért is, mert felesleges a nyilvánvaló tudtahasadást még zászlón is lobogtatni. Mert mondá a mi vezérünk: „kéri a polgármesterektől, hogy vegyék előre azokat a fejlesztési terveket, amelyek munkahelyeket hoznak létre”. S ez jó. Aztán mondá másodjára a mi vezérünk: „épüljék Egerben egy nemzetközi úszó- és vízilabdaközpont mintegy hatmilliárd forintból”. Mert nyilván ez fogja felszívni a sok munkanélkülit. Hencidától Boncidáig. Azért, pusztán statisztikusan, érdekelne, hogy vajon hány egri ébredt eddig azzal, hogy: „bakker, miért nincs nekünk vizilabdaközpontunk?”. Rögtön annak számbavétele után, hogy „elvégre főiskolánk van, pályaudvarunk is van. Repülőterünk és űrkilövőnk is már majdnem van. De az az uszoda! Na az még kell!”. Nem, nem irigylem én az egriektől az uszodát. Csak érdekelne, hogy ha nekiállnék a buszmegállótól a várig sétálva megkérdezni az embereket (különös tekintettel az életerős, dolgozni tudó, de a munkanélküliségtől egész nap ráérősen sétáló emberekre) a szívük vágyáról, akkor hánynak hiányzik már csak egy uszoda az életéből.

Ha soknak, akkor uccu neki, ássák az alapokat betonozzák a medencét, hordják bele a vizet, és vizilabdázzanak, míg csak bírnak. Elvégre azt is mondta a mi nagyszerű vezérünk, hogy „fontosnak tartják, hogy ott dőljenek el a dolgok, ahol az emberek élnek”. Ha tehát a helybelieknek pancsi kell, akkor legyen. Akár van a kormányban vidékies beütés, akár nincs. Ha azonban az egriek mégsem egy újabb sport-pénzkidobásban látnák önnön titkos álmának megvalósulását, akkor talán hagyni kellene ezzel békén az ott lakókat. Kerülve még a látszatát is annak a zsarolásnak, hogy „vagy lesz stadion, vagy nem kaptok egy petákot sem”. Mert így a vidékies beütés nagyon úgy fest, hogy Felcsút-külsőn megálmodják, és leverik az egrieken. Akár akarják, akár nem.

Egy pillanatig sem vitatva, hogy Habis László kormánypárti polgármester és Nyitrai Zsolt fideszes képviselő rábólint bármire, ami a naccságos úr száján kiesik. Akkorát, de akkorát, hogy a fejük is leesik. Mert tudják, hogy különben tényleg leesik. Még csak átvitt értelemben. Míg valaki be nem sorolja őket is a dolgozni tudó életerős emberek csapatába. Útban az építkezések felé. Éneklő és szavaló óvodásoktól szegélyezett úton. Orbán-arcképek alatt masírozva.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook