2015. április 2., csütörtök

Bódék kegyurai

Fotó: MTI / Máthé Zoltán
A vasárnapra meghirdetett zárva tartással kapcsolatban a legkülönbözőbb reakciókat lehet olvasni, vagy a buszokon, fél-füllel, elcsípni. Leginkább az orbitális baromságot kiérdemlő minősítés, vagy a mélán unott undorral való legyintés a domináns. Talán azért, mert a hétköznapok serényen kihasznált kisemberei nem elég fogékonyak a KDNP vezetőinek magasztos státusz-szimbólumaira. Miközben persze tudjuk: vannak kiskapuk, és vannak napi történések is az ügyben.

A kiskapuk nyomán jó néhány üzlet nyitva van vasárnaponként is. Ennek következtében egyfajta hozzászoktatási effektusnak lehetünk tanúi. Ennek megalapozásához a Fidesz-KDNP nevű politikai gitt-egylet keresztülszuszakolt egy törvényt, ami a meghozatalának a pillanatában is ismerten ostobaság volt. A kivételek tehát azok megnyugtatását is szolgálhatják, akik esetleg a magánemberi jobb belátásuk ellenére szavazták meg. S most tekintsünk el attól, hogy költői kérdést tegyünk fel a gerincük hogyléte és hol léte iránt. Másrészt a kivételek ismeretében ugyebár oda lehet nyögni minden ellenzőnek, hogy: „mit ugrálsz komám, a boltokból né’d milyen sok nyitva van”. Egyben persze a nyitva tartó boltok torkán ott lehet tartani a kést. S egy törvényhozási mozdulattal vágni el azt a bizonyos nyakat. Tehát a kiskapuk léte egyszerre szereli le az ellenzőket, és zsarolja meg az érintetteket. Igazi, művészi, maffia-megoldás. Mint a védelmi pénz. Csak nagyban, törvényileg szavatolva.

A kiskapuk egyik érintett csoportjai a piacok. Ezek nyitva lehetnek még vasárnap is. Talán azért, mert a KDNP-s politikusok bejáró-női is akkor vásárolnak. Útban a templom felé. Sűrűn vetve a keresztet. Hátha kisarjad belőle tavasszal valami értelem. Bár kétlem. Ugyanakkor a piacok egy másik, nemrég feltárt hatalmas lehetőséggel is kecsegtetnek. Egy igazi piacon lehetnek különböző árudák. Megannyi önálló épület. Nem úgy mind a Várkert bazár. Amit ugyan többször is átadtak, de Potemkin minden hagyatéka dacára egyszer ezek az átadások is véget értek. Mert Várkert bazár csak egy van. Még akkor is, ha éppen a díszburkolat felbontásával adóznak a valamikori orosz főúr emlékének. Ezzel szemben a piacokon megannyi kis bódét lehet átadni. Ami ugyebár megannyi külön fellépési lehetőséget is jelent a politikusoknak. Ráadásul, ha jól szervezik meg, akkor nagyon messzire sem kell menni. Nem úgy, mint annak idején, amikor akár órákat is kellett egy Volgában aszalódnia a vidéki ÁFÉSZ-bolt átadására igyekvő Nagyembereknek. Habár annak legalább megvolt az az értelme, hogy ezek a boltok rendszerint valós munkahelyet kínáltak a valós vásárlóerővel rendelkező helybelieknek. Ellentétben azzal, hogy ma a kistelepüléseken mindkettő kérdéses lehet.

Ezt ismerte fel valószínűleg néhány kormánypárti jómadárember, amikor a Csepeli Piacon felavatott mintabolt átadásának szalagjait emelték jelenlétükkel. Annak eredményeként, hogy az Agricolae Kft. Meghirdette a minden demagógiától, és a kormányzati nyalás szándékától mentesített programját „Magyar földből magyar földről” címmel. Azzal, hogy hosszú távon a „székelyföldi és felvidéki agrártermékek népszerűsítése és értékesítése is” a célkeresztben található. Azt követően, hogy a „szatmári és beregi” termékekkel már ellátták az egész fővárost. S most itt vegyünk egy marha mély levegőt. Különösen azok, akik már írnák is, hogy milyen otromba szemétség lebecsülni a jó szándékot. Amivel, mint tudjuk, leginkább a pokolban lehet különben kikötni. Miközben a nép nagy nemzeti barátja a felcsúti kert végében a csónakját kötheti majd ki.

A piaci bódéátadó ugyanis lehet érdekes, szükséges vagy nevetséges. Vérmérséklettől függően. Normális piaci körülmények között arról is gyorsan születhetne vásárlói döntés, hogy szükséges-e külön mintabolt az aszalt szilvának és társainak. A jelenség az, ami meghökkentő és zokognivaló lehet egyszerre. Nem az, hogy egy vidéki vállalkozás mintaboltot nyit, hanem a körülményei. Az, hogy abban bízik: fennmaradásának záloga a népnemzeti lózung-jelszó választása. Valamint azt tekinti garanciának, ha a nyal a politikának. Na, ez a nem semmi. Ez az, ami szinte a legbiztosabban jelzi, hogy visszasodródtunk az időben pár évtizedet. Jó párat. Annak, hogy a vidéki embereknek a mezőgazdaságban munkát adnak, és akár valódi piaci rést kihasználva megélhetést biztosítanak annak örülök. De annak, hogy ehhez a munkát biztosítóknak félre kell tenniük a gerincüket, annak már nem. Az pedig, hogy ehhez kormánypárti politikusok odamennek, illetve jelenlétükkel hangsúlyozzák ki a feudális, kegyúri, vagy pártmeghízotti státuszukat, az már nem is nevetséges.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook