2015. április 22., szerda

Mi a diáktünetések holnapja?

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
A diákság ismét az utcákon. Ismét, és ki tudja meddig? Majd kiderül. Annak idején szép lassan kifáradt a mozgalom. A hazánkban maradók belefásultak kicsit, a nem maradók meg értelemszerűen kivonultak az eseményekből. Most egy kicsit másik oldalról is próbálkozhatnánk ránézelődni az eseményekre.

Úgy általában, mert a napi, olykor óránként más események és megszólalásokat apránként szinte kár is figyelni. Az említett kivonultak egy részét képezik azok, akik például külföldi egyetemeken és mosogatóhelyeken töltve a mindennapokat osztják kockázat nélkül az ötleteket. Egyes fórumokon jól elküldik őket a fenébe, míg másutt szinte felmagasztosulnak. Az igazság, ha van, akkor valahol félúton van. Távolról, kockázat, de főleg a hazai mindennapok húsdarálója nélkül valószínűleg van esély kicsit távolabbról, nagyobb kitekintéssel nézni a magyar valóságra. Ugyanakkor az is megfontolandó, hogy aki közvetlenül nem megy be a csalánosba, mekkora gyökjel alatt érdemesült belebeszélni valamibe. Azt is látom, hogy vannak akik legalább megpróbálják az egyensúlyt megtalálni. Egyébként hasonló a helyzet azokkal a „forradalmárokkal” is, akik a TV előtt üldögélve gondolják megváltatni másokkal a a saját világukat is. De snitt! Ezt a szálat most itt elvágom.

Maradjunk a tüntetéseknél, és persze az egyetemeknél. Mely utóbbiak most talán érdekesebbek, lehetnek, mint az ami az utcán zajlik. Még akkor is, ha az erő talán ott van. Míg fel nem szalámizódik. Az egyetemeken lemérhető hatás azonban szemléletesebb és tartósabb lehet. Általában nézve az van a mérleg egyik serpenyőjében, hogy centrális erőtér hatalmi megszállottjai szeretnék minden tekintetben kézben tartani az egyetemeket. Ez a diktatúrákban nem is olyan ritka. Már csak azért is, mert a legbiztosabbnak az tűnhet, hogy mindent beszabályozva, minden továbbtanulóról a lojalitás alapján döntve lehet megszilárdítani a hatalmat. A valóság erre ugyan sokszor rácáfolt a történelemben, de a diktatúrák vezérei olyanok, mint a beképzelt bűnözők. Az utóbbiak azzal áltatják magukat, hogy őket nem fogják elkapni. Olykor diktátorok támogatását is igyekeznek ehhez elnyerni. Akik meg azzal áltatják magukat, hogy ők lesznek a történelmi kivételek. Akit nem a saját talpnyalói fognak elsőként feláldozni. DE ez megint messze vezet az egyetemektől.

Maradjunk az egyetemeknél, ahol a diktatórikus törekvésekkel szemben az egyetemi autonómiát szokták felhozni. Épeszű helyeken ezt tiszteletben szokták tartani. Nem annyira a magasztos eszmék, mint a praktikum miatt. Egy egyetemi vezetés, normális körülmények között képesebb a saját képzések határait felmérni, mint egy központi, sokszor buksza-, vagy hatalmi ideológia-szemléletű kormányzat. Másrészt az autonóm egyetem képes autonóm kutatást is végezni, és autonóm agyakat is nevelni. Márpedig ez kell az innovációhoz, a haladáshoz. Ahhoz, ami hosszabb távon az egész társadalomnak hasznot hoz. Akár anyagi hasznot is. Érthető tehát, ha felvilágosultabb diktátorok, a kockázatát mérlegelve ugyan, de békén szokták hagyni az egyetemeket. Amikor tehát hazánkban kiáll egy miniszter vagy annak elnöke, és személyesen ugat bele az indítandó szakokba, keretszámokba, akkor a felvilágosultságot ugyanúgy ki kérheti magának, mint a társadalmi haszon szem előtt tartásának gyanúját.

Még akkor is, ha az egyetemi világon most csattan az az ostor, amit flagellistákhoz méltón verdesett önmagához. Egy autonóm finanszírozási rendszer ugyanis növelné az ellenálló-képességet a hatalmi törekvésekkel szemben. De ugyebár belementek abba a populista csapdába, amire az volt kiírva, hogy „nem kell általános tandíj-kötelezettség”. Ami nem csak közvetlen anyagi csapdát jelent, hanem kontraszelekciós nyomást is. Továbbra is a „jó káder” fogja lenyomni a „jó szakembert”. Mert esetleg pénzt tud szerezni. Ennek pedig ára van. Jól látszott ez akkor, amikor például a Semjén-dolgozat kapcsán az ELTE dékánjának a szintjén kezdték gyakorlatilag bevédeni a politikust. El is aludt az ügy, és precedenst teremtett a politikai és egyetemi vezérkaroknak. Megmutatva, hogy a „nálunk a pénz és kuss” szlogenje milyen hatásos tudhat lenni. Amiért még túl nagy követ sem érdemes keresni. Az egyetemeken dolgozók, kevés kivételtől eltekintve éppen olyan haszonelvűek, mint bárhol másutt. A zászlóra hímzett jelszavaktól függetlenül.

Amiből a diáktüntetéseknek egy közvetlen egyetemi aspektusa is kirajzolódhat. Az egyetemi vezetést és a tanári kart addig fogják maguk mögött tudni, amíg azok többsége politikai, illetve egzisztenciális hasznot húzhat a mozgalomból. Általában ez akkor is valószínű, ha természetesen lesznek, és vannak idealisták, zsigeri ősforradalmárok is a csapatban. Ezzel viszont kialakulhat egy rókafogta csuka helyzet. A kormányzat felé már lefeküdt egyetemi vezetések csak nagyon korlátosan fognak kiállni a diákok céljai mellett. Nélkülük, a megkerülésükkel azonban nem mennek messzire a dolgok. Ugyanakkor az egyetemek vezetését nem olyan egyszerű leváltani. Nem mintha túl sok diákfelszólaló próbálkozna ebbe az irányba menni. Pedig könnyen kialakulhat az a helyzet, hogy ebben az irányban lesz az előre.

Lehet, hogy szét kellene nézni egy egyetemi árnyékvezetés felállításának irányába? S ugye az nem a Jobbik és a leventenosztalgia irányába fog elindulni? Még akkor is, ha a Pistáknak az nagyon jó lenne.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook