2015. április 19., vasárnap

Demagógisztáni napló: Szőrcsuhát Balog Zoltánnak!

Kriza Ákos polgármester városában felújították a Szent Anna templomot. A templom római katolikus imahelyszín. Teljesen triviálisnak tehát nem tűnik, ha ott egy református lelkész tart beszédet. Igaz, ez figura jelenleg miniszter. Akit úgy tűnik illőnek tartanak meghívni egy-egy templomi átadásra. Alighanem egyfajta statikai tesztként.

Balog Zoltán ugyanis olyanokat képes előadni egy-egy templom-beszédben, amitől csak a legstabilabbra készült födémszerkezetekben nem keletkeznek öles repedések. Az pedig, hogy nem nyílik meg alatta a föld vagy Isten hiányának, vagy az Isten végtelen, az együgyűek felé pedig kifejezett keggyel forduló, türelmének a bizonyítéka. Bár ez a templomi átadás a polgármester esetében is komoly tesztet jelentett ebben a tekintetben. Ugyanis Kriza Ákos miskolci polgármester nemrég arról híresült el, hogy szerinte a szegényeknek történő ételosztás szükségtelen, és mellőzendő esemény. Jézusnak erről ugyan kicsit más volt a véleménye a Biblia szerint, de egy Fidesz-KDNP színében ügyködő politikustól igazán túlzó elvárás lenne a Biblia ismerete. A puszta emberséget meg igazán kár keresni ott, ahol nincs. Még akkor is, ha a polgármester később akként magyarázkodott, hogy ő nem tiltotta be a ételosztást, „csupán” nem támogatta a kezdeményezőket. Érdekes lenne tudni, hogy kiket támogatott volna kezdeményezőként, és kik vállaltak áldozatot az ételosztás kapcsán.

Már csak azért is, mert a nagyonokos miniszter a templomban az áldozatvállalás szükségességére és nagyszerűségére hívta fel a figyelmet. Olyasmiket hirdetve, miszerint „áldozat nélkül nincs siker”, Ami az Emmi vezetője szerint alighanem olyasmit takarhat, hogy a más áldozata, netán feláldozása nélkül neki nem teremne sem siker, sem babér. Nem mintha megtagadnám tőle a személyes áldozathozatal jogát. Csupán Balog Zoltánt eddig kevesen látták csupasz lábbal, esetleg saruban, szőrcsuhában, alamizsnából élve bejárni a munkahelyére. Esetleg egy templom kapujában esdekelve a betérők könyörületéért. Miközben felette feladóvevények és átutalások másolata látható. Arról, hogy utolsó fillérjeit, valamint miniszteri fizetését is a zsákfalvakban, közrabszolga-béren tengődőknek és az ő tehetséges gyermekeik taníttatásának fedezeteként utalta át. S arról sem ártana igazolás, hogy a felajánlás növelése érdekében pluszmunkát vállal. Télen hóhányást, nyáron, mondjuk, gátőrzést.

A szegény sorban született tehetségek felkarolása különben azért lehetne testhez álló feladat Balog Zoltánnak, mert az oktatásügy hozzá tartozik. Ahogy hozzá tartozott akkor is, amikor azt volt orcája fennen hangoztatni, hogy a szegény családok tehetséges gyerekeit a szülők nem engedik továbbtanulni, és nem a tanulmányok költségeinek kicsengethetetlensége a probléma. Azok a költségek, melyekről a diáktüntetések is megpróbáltak, legalább részben szólni. S amely tüntetések egyik részt vevőjét egy, az oktatásról szólókonferencia egyik demagógusa (mert pedagógusnak az ilyet nem nevezném), pár keresetlen szóval küldte el gyakorlatilag az anyjába. Mely stílus és történés ellen sem az akkor még regnáló Hoffmann Rózsa, sem az akkor is regnáló balog Zoltánnak nem volt egy szava sem. Ahogy a reformárus lelkész úrnak egy szava sem volt abban a kérdésben sem, hogy Harrach Péter szerint az éhezés nem szegénységi kérdés, hanem az éhezők egyfajta hobbyja. Ahogy nem reagált arra sem az emberügyi főember, hogy annak idején egy államtitkár próbált, mások gatyájában kotorászva, a szülők papírügyi státusza alapján diszkriminálni egyes gyermekeket. Igaz, Rétvári Bence sem református, hanem kádéenpés. Egy olyan szervezet tagja, akiknek nyilván más kereszténység és más Biblia dukál.

Balog Zoltán tehát alapvetően minden olyan esetben a hallgatásával tüntetett, amikor a kormányzati rendszer áldozatairól esett volna szó. Túl sokat nem szólt az érdekükben. Ellenben készséggel gondolta újabb töréspontok mentén újraosztani az embereket. A gazdasági pozíciójuk alapján. Mert az áldozat az ő szemében szinte biztosan akkor magasztos, amikor más hozza. S a perselypáter a haszonélvezője. Akár csak politikailag is. Balog Zoltán volt az, aki a Fidesz első tagkönyveinek, egyikét, az ötös számút, birtokló, rasszista kiszólásairól is ismert figurától sem mentes, békemenetes társaságot kitüntette. Ahogy egyházának tagja avatta a Horthy-fétist is. Ami ellen szintén nem volt túl hangos Balog Zoltán hangja. Sem miniszterként, sem lelkészként.

Úgyhogy az említett szőrcsuhás, alamizsnás megjelenését Balog Zoltánnak tulajdonképpen ki lehetne egészíteni azzal, hogy járja be gyalog Magyarország szegénynegyedeit. Majd a zarándoklatot terjessze ki az „idegenrendészeti eljárások” színhelyére, és a náci haláltáborokra is. Üsse kavics, ha saruban és gyalog megy oda, akár el is bóbiskolhat. Amikor pedig visszatért a zarándokútról, akkor ugathat áldozatvállalásról. Akkor talán talál olyan morális tükröt is, ami nem hasad ezer darabra, ha belenéz.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook