2018. április 26., csütörtök

Kásler nem Harrach, de rosszabb még lehet

Hát tévedtem. Annyiban, hogy a jelek szerint nem Harrach nyeri majd el Balog méltó helyét a csak erre méltó kormányban. A kiszivárgott hírek szerint az Országos Onkológiai Intézet igazgató főorvosa, Kásler Miklós kapta meg a lapos-elem-minisztérium fő-sodorvonalának továbbpedrését. De nem lehetett kifizetetlenül hagyni a nagy egyetemsüllyesztési szakmogult sem. Úgyhogy Palkovics Lászlóból is miniszter lesz.

A kettő együtt különösen érdekes lehet. Mert Palkovics kinevezése azt jelenti, hogy innovációs és felsőoktatási miniszterként fog dolgozni. Amiből azonban az is következik, hogy nagyjából a szerszámfának nagyon alkalmas valamelyik faanyagból kísérlik meg a vas előállítását. Természetesen elfogadva, hogy ez utóbbi is komoly innováció lenne. Illetve, nem is. Inkább mennyiségi kérdés. Azt ugyanis tudományosan elfogadhatjuk, hogy a fák is tartalmaznak vasat. Ha elég sok fát kivágnak, akkor a hamvaikból összejöhet egy kisebb vaskarika alapanyaga. Előbb-utóbb, és baromi nagy befektetéssel. Azért nagy újdonság lenne. Talán már meg si született Palkovics fejében, hogy egy ilyen újdonságot megérné megművelni. Különösen, ha sikerülne valami jó hazaffy zsebébe tenni utána a bevételt.

Az egész miniszterség ezen irányvonaláról azért nehéz nem eszünkbe idézni a régi jó tervfelajánlásos tudományos kutatásokat. Amelyek leginkább kutatási jelentésekben teljesítettek jól. Az innováció, hasonlóan a tudományos kutatáshoz aligha végezhető normára. Mármint akkor, ha valós eredményekben és nem eltört kémcsövekben számítják. Még az alkalmazott kutatások esetében sem más a helyzet. A piacra törő újdonságok alapjait sem úgy szokták „kitalálni”, hogy bezárnak egy tudóst egy szobába, és közlik vele: délután ötre kérjük a nagy ötletet. Ha tetszik az innovációt. Vagy annak legalább az alapjait. Ha valaki az egyébként elég ingoványosan hétköznap-értett innovációt miniszteri irányítás alá vontan, és nem a sokféle, különböző helyzetben, amúgy is ténykedők „fennhatósága” alatt képzeli el, az evolúciósan a hatökör felé tett hatalmas lépéseket. A könyvtárral ellenkező irányba. Ahol olvashatna elég sokat arról, hogy a normatívan elképzelt kutatás és fejlesztés milyen múltra tekint vissza a rendszerváltásnak nevezett izé előtti korok évtizedeiben. Liszenkó elvtárs ajánlásával.

Akár hozzácsapják a felsőoktatást akár nem. Különösen úgy, hogy a felsőoktatást a normatív újítókkal zárják közös kalodába, de az oda vezető életút többi állomását meghagyják a nagy vízfej alatt döglődni. Az EMMI nevű vegyes hordalékhalomban. Függetlenül annak a minisztériumnak a vezetőjétől. Mert az oktatási rendszer kettészakítása azt is eredményezheti, hogy lesz egy külön, a gyermeket a középiskolás koráig, idomító korszak a tanulók életében. Az egyik minisztérium fennhatósága alatt. Majd átkerül egy másik rendszerbe, amely legfeljebb köszönő, rosszabb esetben betartó viszonyba lesz ezzel. Mely rosszabb esetben mindkét minisztérium presztízskérdést csinálhat abból, hogy a másikat lejárassa. Amely presztízsharcnak a következő generációk isszák meg majd a levét. Megerősítve azt, amit már 2011-ben is emlegettem. Azt, hogy a hazai oktatáspolitikát inkább egyfajta gyermekkísérletként kezeli a hatalom. Sokkal inkább, mintsem egy, generációkon átívelő jövőképpel próbálkozna.

Azért természetesen nem mindegy, hogy az állampolgári lapos-elemekért ki lesz a felelős. A lakossági húsdaráló- és téglafaragó szakiparnak mégis csak az a bemeneti oldala. Itt lép a képbe az a Kásler Miklós, akivel kapcsolatban elég gyorsan siettek leszögezni, hogy nem hisz az ősrobbanásban. Ezzel szemben hisz Istenben. Ami nyilvánvalóan a magánügye. Az, hogy a vele készült beszélgetés során a tudomány fölé helyezte az Istent, az is. Az már egy kicsit kevésbé, ha szerinte az emberhez méltó élethez elsősorban hit kell. De még ez is sokban függ attól, hogy ki mit ért „hit” alatt. Mert általánosságban vett hitek, és az egy konkrét isteni elrendelésben való feltétlen vakhit közt azért igen komoly különbségek vannak. Ahogy az emberek különböző szintű identitás-élményei között is. Kásler azzal, hogy ezt legalább egy beszélgetés erejéig elfogadja, akár még szimpatikus lenne.

A problémák ott kezdődnek, amikor nagy ívű szellemi hátra-szaltókat kezd ugrani. Annak érdekében, hogy valahogy kiutat találjon ebből a labirintusból. Mert az egyes identitásszintek elismerése szinte törvényszerűen vezethetne el az identitásválasztás szabadságához. Ami azonban szembe megy azzal az hatalmi akarattal, ami felülről szeretné megszabni, hogy ki számít hazafinak, magyarnak, és kik merhetik magukról azt mondani, hogy „család vagyunk”. Márpedig az emberi öndefiníció szabadsága, az ebből fakadó, csak a mások hasonló szabadságától korlátozott emberi lét idegen a diktatórikus hatalomtól. Így az orbáni rendszertől is. Káslert meg mégis csak az fogja fizetni. Az ő királyi útja erre a problémára az, hogy meghirdeti, illetve nem cáfolja: a méltó emberi létezés feltétele a lemondás. Megtagadva ezzel a szabad cselekvés jogát. Mintegy azonosságot tételezve fel a mások hasonló jogának belátásán alapuló cselekvés szabadsága, valamint a szabadosság közt. Ami legfeljebb csak azok szemében áll fenn, akik maguknak bármilyen jogot fenntartanak maguknak. Elvárva másoktól a hasonló jogról való lemondását. Ezzel gyakorlatilag azt sugallva, hogy az emberi szabadság vezet az autokráciához. Holott a történelem elég kevés valóban liberális autokratát ismer.

Kásler inkább hinne a lapos Föld elméletében. Békésen, együgyűen. Elefántokat rajzolgatva alá. Kisebb kárt okozva, mint olyan miniszterként, aki a gyermekek korai szocializációjáért felelős tárca vezetőjeként a törvény és a vallás mindenhatóságát hirdeti meg. Betűkkel az odamaszatolt szabadosság elleni harc jegyében, de valójában az engedelmes szolgák „előállítása” érdekében. Mintegy az orbániai oktatáspolitika mottójaként.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook