Kedves tüntetést szervező fiatalok!

Kedves tüntetést szervező fiatalok!

Nem becsülöm le a tüntetéseket. Igaz, túlbecsülni sem szeretném. Természetesen lehet azt mondani, hogy fotelforradalmár vagyok. Egy olyan nemzedék tagjaként amelyik lassan itt hagy Titeket. Ki gyorsabban, ki lassabban. Egy olyan nemzedékből amelyik túlélte Kádár rendszerét. Egy olyan rendszert, amely biztosítja: Orbánét is túl lehet majd élni. Jobbára ugyanazokkal a reflexekkel.

Ráadásul egy olyan nemzedék tagjaként írok, amelyet lassan itt hagytok. Nem képletesen, hanem szó szerint. Sokan elmentek majd külföldre. De legalább is sokan tervezik. Mások a sarki kocsmába. Akár tervezés nélkül. Ám visszatérnék a kádári korszakra. Ez az a nemzedék, amelynek gyakorlatilag minden tagja elmondhatja: a vérébe, zsigereibe ivódott a korszak. Nyugi. Most sokan azt fogják mondni, hogy nem, ők, vagy az X., illetve az Y. kivételek. Nyugi. Nem kivételek. Egy hosszú korszak szocializálta az embereket arra, hogy a felelősség leginkább másokkal szokott megtörténni. Arra, hogy kilométeres lózungokkal, és a helyi kiskirályoknak kedves szólamokkal kenjék szét a valós felelősséget. Amely kiskirályi pozícióra is vágyódnak páran. Amely pozícióban sokszor keresnek egy még kiskirályabbat. A legkiskirályabbak pedig a hordóról szórják a legkevésbé felelősségre kötelező szövegeiket.

Elég azokra tekinteni, akik Boross Péterhez hasonlóan, kiszolgáltak, illetve kiszolgálnak mindenkit. Csak számon kérhető felelősséget ne kelljen vállalniuk. De igaz ez a az ország felelősségpánikos miniszterelnökére is, akinek Kádár személyével is csak az volt a baja valószínűleg, hogy nem ő ült a székében. Most ő ül, és gyakorlatilag egy ugyanolyan párt-apparátust működtet. Amúgy a fentiek igazak az olyanokra is, akik csak szeretnének valakik lenni. Akikben a tömeg hajlandó a Messiást látni. Miközben nem mondanak semmi számon kérhetőt, és leginkább semmit sem mondanak. Bármilyen indulat elinflálására, a semmibe földelésére készen. Az önkritika hangján pedig meg kell említeni, hogy igazak azokra is, akik a kanapéról nézve a világot pontosan meglátják a tendenciákat, megírják a tendenciákat, érzik a piacon kapható zápult tojás szagát, de nem szerveznek tüntetéseket.

Ez van. A világ már csak ilyen. 1848-ban sem 50-70 éves, a korábbi korszakok túlélési stratégái voltak a lánglelkű forradalmárok. Igaz, forradalom is azért lett, mert szakítottak a hagyományokkal. A tegnapi tüntetés előtt azt írtam, hogy a ma fiataljainak talán sikerül szakítani azzal, ami a korábbi generációk túlélését jelentette, de a jobbára megölte a kezdeményezőkészségüket. A tüntetés megtartatott. Gyakorlatilag azzal az eredménnyel, hogy sikerült megbeszélni: jövő héten is összejöttök. Mint egy házibuliban. Aztán lesz talán még egy, meg még egy. Míg majd csak a szervezők mennek el. Ha még az országban lesznek. Mert az is egy út. A felelősség elöli menekülés egy jövedelmező útja. Ami akkor is igaz, ha tudom: a regnáló hatalom ezer módon nyomja a vele elégedetleneket ebbe az irányba. Nem véletlenül.

Van azonban egy kis bökkenő. Ha Angliában, vagy bárhol másutt, ahol a főnököt nem Kádár szocializálta, próbálkoztok meg a decibelkirálysággal, akkor csak putri jut. Ha pedig úgy gondoljátok, hogy itt nem kell felelősséget vállalni, de ott majd sikerülni fog, akkor hazudtok. Vagy magatoknak, vagy azoknak, akiket tüntetni hívtatok. Mert egy regnáló hatalmat nem lehet leváltani egy olyan tüntetéssel, amelynek a szervezői nem hajlandók addig elmenni, amíg nem teljesül a cél: a hatalomváltás. Márpedig ebből a szempontból a tüntetés eredménye: nulla. Mert a hatalom maradt, új szavazás nem lett, és alapvetően minden maradt, ahogy volt. Elképzelem 1848-at, amint a szervezők hazamennek azzal, hogy majd egy hét múlva visszatérnek a témára. A Téli Palota ostromát pedig egy színpadról elmesélt igény szintjén. Azzal, hogy a cár legyen kedves megdönteni a saját hatalmát, mert a forradalmi ifjúság egy hétig még készülni szeretne a beszédekkel.

Persze, persze. Most jön az, hogy megsértődtök, vén hülye kádárizmus-szökevénynek gondoltok, aki otthonról mondja az okosságokat. Talán igazatok is van. De mi gátol meg bárkit is, hogy meghaladja ezt? Hogy programot adjon? Hogy felelőssége a célig, és ne csak az eszközig tartson? Minket talán a kádári reflexek. De titeket? A valós elégedetlenség hiánya? A felelősségvállalási készség hiánya?

Mert, ha Orbán csak kicsit úgy működik, mint a bolsevizmus korábbi nagyjai, akkor a lehetőség hiánya nem gátol. Még. De holnaptól talán már az is.

Andrew_s