Gazdasági exodus: újratöltve

Munkásszálló-csendélet (Cambridge)
Fotó: EISimay

A választás eredményének közismerté válását követően röppent fel a hír, hogy az egyik legkeresettebb szóvá a „kivándorlás” vált az interneten. Néhányan erre rácsodálkoztak. Magam pedig a rácsodálkozókon csodálkozom. Legalább annyira, mint azokra, akik most veszik észre, hogy hatalmas bajok lesznek, lehetnek ebből.

A hirtelen megugrás sok szempontból természetes, ami a kivándorlás felvetődését illeti. Azt is mondhatnánk, hogy normális reakció, és önmagában talán nem is lenne komolyabb jelentősége. Az teljesen normális, hogy csalódás esetén megindulnak a kompenzációs mechanizmusok. Ilyen a politikai csalódás is. A túlzott várakozásokkal, illetve a rég megszokott mechanizmusokkal való szakítás kényszerei. Mely utóbbira is bőven volt példa az elmúlt évtizedekben. Még akkor is, ha valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy hányan kaptak nyombél-fekélyt a személyi jövedelemadó bevezetésétől, vagy a rendszerváltásnak nevezett politikai aktustól. Mely utóbbiról éppen az utóbbi Orbán-kormányok bizonyították be a legélesebben, hogy a gazdasági struktúraváltások dacára, alig jelentett politikai szakítást a jó öreg, és kipróbált bolsevizmussal.

Könnyen lehet tehát, hogy amennyiben a Fideszt leváltják a hatalomból, akkor is a „kivándorlás” lett volna az egyik legkeresettebb szó az interneten. Ha mégsem, akkor legfeljebb a szavazóközösségek eltérései miatt. A potenciális kivándorlók többsége ugyanis általában nem az átlagos képzettségben elmaradó régiókból szokott verbuválódni. Alkalmasint igazolva azt, amit korábban egyszer már leírtam: a Fidesz oktatás és szakképzés-politikája komoly részt kap a kivándorlás elleni küzdelemben. Amennyiben a képzetlenség, a nyelvtudás hiánya komoly gát lehet. Miközben könnyebben manipulálható tömeget is eredményez. De ettől függetlenül sem zárható ki, hogy egy kormányváltás komoly csalódási hullámot indított volna el. Talán mégis a kivándorlás irányába.

Mert a kivándorlás kérdése jó ideje a „levegőben van”. Amikor tehát valaki a megélt, vagy várható politikai környezettel érez érzelmi, illetve egzisztenciális konfliktust, akkor könnyebben kerül elő alternatív megoldásként. Miközben tudjuk: a hirtelen felindulásra sokszor alszunk rá egyet. Az emberek esetleg rákerestek a szóra, aztán maradnak. Mert a családi kötelezettségek, a járulékos macera, a kinti lehetőségek racionális felmérése, illetve a várható személyes veszteségek felmérése után mégsem vándorol ki az illető. Marad. Egy internetes keresőszó-statisztikának tehát nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget.

A jelentőségét a tendenciák adják. Azok a tendenciák, amelyek miatt elég érthetetlen lenne a rácsodálkozás még a tényleges kivándorlások megugrása esetén is. Mert korábban is látható volt, hogy:

„Ahogy tehát a nehéz gazdasági helyzetbe került nő kénytelen szociális okokból abortuszt kezdeményezni a következő generációk rovására, társadalmi szinten hasonló helyzet játszódik le a diákság körében. Ami természetesen talán még nem indokolná az említett fogalom teljes körűen kiszélesített értelmezését. Azonban sajnos a globális foglalkoztatáspolitika pontosan ugyanebbe az irányba hat, és nem csak a diákság rétegében. Ha ugyanis eltekintünk a statisztikai kozmetikumoktól, akkor a legutóbbi adatok is a tömeges elvándorlásról, illetve az elvándorlási szándékok széleskörű, társadalmi katasztrófát előrevetítő, terjedéséről szólnak.”

Ez a „korábban” pedig nem tegnapo volt. Az idézet ugyanis egy 2013-as, a társadalom szociális abortuszát leíró írásból származik. Annak fényében, hogy a fiatalok elvándorlása nagyon komoly következményes népességvesztést eredményez. Pont azok körét érintve, akik gazdaságilag és biológiailag is a leghatékonyabb, legtermelékenyebb, illetve legtermékenyebb korszakukban vannak. Egyébként tévedés lenne azt hinni, hogy a kormány ennek ne lett volna tudatában. Tekintettel arra, hogy már egy évvel ezt megelőzően, 2012-ben is komoly neoratkoista hangok hallatszottak a hatalmi gépházból. De valószínűleg Orbán háza-táján úgy döntöttek, hogy a képzetlenül manipulálható tömeg lakosságon belüli arányának növekedése, illetve az elégedetlenek kivándorlása hatalomtechnikailag jobban megéri, mint érdemben tenni bármit is a fiatalok maradása érdekében.

Mármint az üres kampányokon, mint a „pöttyös” népszerűsítésén, és a közmunkától dagadó kebel fétis-értékének a növelésén, illetve hasonlókon túl. Annak érdekében, hogy Orbán kormánya ne úgy vonuljon be a történelembe, mint a gazdasági exodus kormánya. Pedig 2014-re már világosan látszó tendencia volt az egzisztenciális kilátástalanság kivándorlást erősítő volta. Jelezve különben azt is, hogy ez a kilátástalanság már nem személyes, hanem generációs problémává érett. Ami tovább erősítette a gazdasági exodus hatását. Természetesen a politikait is. Többek közt azt is, hogy az ellenzéki véleményeket képviselők, az azoknak tömegbázist biztosító elégedetlenek is jelentős számban távoznak.

A tendenciák tehát már 4-5 éve kirajzolódtak. Ahogy az is, hogy Orbán kormánya, a gazdasági exodus kormánya előre megfontolt szándékkal nem tesz olyan lépéseket, amely a tendenciák ellen hatna. A saját szempontjából logikusan. Mert a hatalmát erősíti. Még akkor is, ha egyébként nemzedékek, ha nem a nemzet elárulásával ér fel ez a hatalomtechnika.

Andrew_s