2018. április 23., hétfő

Álmodni emberről kicsiben...

Az esedékes Messiás-választó után talán majd talán némi gondolkodás is elindul. Mármint az egyes emberekben. Legyünk optimisták. Meg talán egyszer hálásak azoknak, akik most a hatalomnak hasznosabb, a kedélyeket lenyugtató, leföldelő tüntetéseket szervezik. Nyilvánvalóan nem azért, amiért elbénáztak valamit. Noha, közvetve, talán azért is.

Ehhez visszakanyarodnék ahhoz a gondolathoz, amit már felvetettem. Ahhoz, hogy a Kádár-korszak túlélési és egyfajta ellenállási lehetőségeinek ismerete, netán újra-felfedezése igen hasznos képesség lehet. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy szervezett formában jelenleg nem megy. A szervezetek egy része részéről nem is akarnak igazán győzni, mert olyan harmatosan gyengék, hogy tudják: esélyük sincs. Rosszabb esetben korrumpáltak, de ez nem szükségszerű. Még akkor sem, ha már a 2014-es választásokról az volt az érzésem, hogy maguktól annyi baromságot aligha követhettek el a Bajnai-Mesterházy páros környékén. Egy másik része a jelen politikáját képviselőknek ellenben mindenáron győzni akar. Egyedül, elől, mint vadszamár. Elég arra gondolni, hogy hány miniszterelnök-jelöltje volt a jelen választáskor induló sokfejű ellenzéknek.

Mely utóbbi izmozásba bele lehet izzadni, bele lehet büdösödni. De valójában egy idő után a kutyát sem érdekli. Mert eltekintve attól, hogy nyilván van az LMP-ben nagyon hívők csapata, de ki a fenét érdekli most, a választások után az, hogy SzélBernadett őssze akarja hívni az ellenzéket. Az a Szél Bernadett, akinek pár nappal a választások előtt még csak arcoskodásra, majd ezt követően egy kis lábhoz rendeltségre tellett. De a választások előtt esze ágában sem volt kompromisszumot kötni. A mostani felbuzdulás mögött éppen ezért inkább azt sejtem, hogy Vona után Orbánnal is bepróbálkoztak. A Fidesznek azonban nincs koalíciókényszere. Így megpróbálnak visszakapaszkodni az ismertségbe. Ilyen felállásban, ha valaki nem hithű LMP-támogató, irracionális döntés lehet a támogatása. A tüntetések pedig kiábrándítóak.

Sokak számára maradhat az a régi módszer, hogy maga körül próbálja lebontani a rendszert. Egy kicsit. Amikor a sorok közé fogalmazva kicsit összekacsint a munkatársakkal. Amikor megpróbálja nem hagyni, hogy hülyének nézzék. Amikor egy hölgy nem hagyja, hogy kedélyjavító intézkedésként alkalmazzák egy munkahelyen. Amikor be mer szólni egy főnöknek, ha mégis. Amikor kiáll a magáért kiálló kolléga mellett. Netán maga is kiáll, amikor a főnök hétvégi házához rendelik a karbantartó brigádot. Meg ilyesmi. Kétségtelen, hogy ezek egyike sem az az út, amelyen magasra lehet jutni. Az sem biztos, hogy így lehet karriert csinálni. De a maga kis színpadán mindenki kipróbálhatja, hogy mennyire erős a gerince. Utána talán nagyban is jobban menne.

Ahogy a kádárizmusban is sokan próbálták ki mindezeket a recepteket. Úgy, hogy nem igazán volt lehetőség kiállni egy nagy színpadra és meghirdetni a tutit. Ellenben egyre inkább az az érzésem, hogy ameddig mindenki görcsösen vezető akar lenni, vagy vezetőt akar maga fölé találni, addig Orbán és rendszere nyerésben van. Márpedig a jelen tüntetései vagy a hosszú távon a fásultságot növelő üvöltés lehetőségét, vagy az éppen aktuális megszólaló felé vetett üveges csodálat megélését kínálják. Miközben, az ehhez vezető úttól függetlenül Orbán de facto vezető, és a vezetőt óhajtóknak biztosítja a pótpapa szerepét. Amellett ehhez rendelkezésére áll a teljes infrastruktúra, és a ködösítés teljes rendszere. Ugyanúgy, ahogy annak idején. Amelynek réseibe annak idején is ott élt egyfajta ellenállás. Mert, többek között az volt a túlélés egyik záloga. Nem az egzisztenciális túlélésé, hanem az emberi túlélésé. Ha tetszik, az emberség túléléséé.

Márpedig az az érzésem, hogy a görcsösen győzni akarók ma csak úgy tudnak magasabbra jutni, ha a mások hátán másznak felfele. Letaposva és kihasználva azokat, akik hinni akarnak bennük. Akkor is, ha nem kínálnak mást, mint egy program nélküli alternatív vezért. Sőt! Leginkább azt kínálják. Orbán helyett egy alternatív Orbánt. Minimális alázattal a támogatók, mint emberek felé. De készséggel felkínálva az alternatív ellenséget. Legyen az a kormány, a cigányok, a zsidók, libsik, vagy aki jön. Elég arra tekinteni, ahogy leginkább az ökölrázás szabadságát ajánlják fel egy-egy tüntetésen. No meg arra, ahogy a rasszista indíttatású, és ellenségkép-gyártásban szintén nagy rutinnal rendelkező jobbikosokat kooptálták a messiást várók.

Nem azt vitatva, hogy a Jobbiknak, mint pártnak ne lenne joga ugyanúgy követelni egy tiszta választást, mint bárki másnak. Azt azonban vitatva, hogy egy győzelem esetén a Jobbik valóban jobb lenne, mint a Fidesz. A győztesnek kedvező választási rendszer lebontásában. Esetleg az olyan, talán üres fogalmi halmaz szempontjából, mint az emberség, a diszkrimináció-mentes emberi megbecsülés, meg a többi ilyen marhaság.

Emberek voltunk, és újra azok leszünk... Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is...” (Rejtő Jenő: Csontbrigád)
Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes.” (Albert Schweitzer)

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook