Hol a választási határ?

Most olvastam egy írást, amelynek a címe kétségtelenül elgondolkodtató: „Nem erdélyiek és magyarországiak állnak egymással szemben”. Különösen annak fényében elgondolkodtató, hogy a választások kapcsán valóban kiélesedni látszik a szembefordítása az embereknek. Valóban nem csak Erdély és Magyarország között.

Parászka Boróka, mert az ő írásáról van szó, azt mondja, hogy a „határ a jogszerűség és a jogtalanság, a transzparencia és átláthatatlanság, a méltányosság és méltánytalanság között van”. S ezért nem „erdélyiek és magyarországiak állnak egymással szemben”. Alkalomként pedig azt idézi, hogy egyes ismerősei az „erdélyiek ne ti döntsetek helyettünk, mi se szavaztuk meg Ceausescut nektek” jellegű szövegnek csápoltak. Amitől annyiban megkönnyebültem, hogy nem ismerem személyesen Parászka Borókát. Csak az írásaiból. Így semmi okom kételkedni abban, hogy egyes ismerősi a fenti szövegnek örömködtek. Ugyanakkor az idézet mondatok valós tartalmának igen kevés köze van egymáshoz. A szavazás, és ezzel a döntés joga pontosan olyan elvi kérdés, mint a „milyen színű telefont vegyek” kérdése. Az utóbbit én nézem, magamnak döntök rosszul. A választáskor is döntsön az, aki teljes hátszélességgel viseli a következményeit.

A kívülről jött megváltás valakinek mindig kényszer. A törököt kiverő, majd itt maradó osztrákoktól, az osztrákokat megtámogató oroszokon át, a németeket később kiverő szovjet csapatok hozta sztálinizmusig. Ahogy visszás volt, és maradt az is, amikor az éppen aktuális problémával az unióba rohangál valaki. Majd bízik abban, hogy helyette megoldják a problémáit. Annak idején a fideszes küldöttek, majd orbánia ellenzéke várták az uniós óvónéniktől, és –bácsiktól a megoldást. Érthetően hiába. Amikor a határon kívülről érkezett szavazatokat teszik előre felelőssé a választás bármilyen kimeneteléért, akkor az sem sokkal jobb. Előre elmenekül az ellenzék a saját programok hiányosságai okozta problémák elől. A határ valójában a felelősségvállalás és annak hárítása között van. Az az ellenzék amelyik hárít, valójában kérdésesen akar bármit. Az a politika, amelyik összemossa a személyes nemzetiségi identitást a politikai szerepvállalással, az pedig alig jobb az árja-kultuszon alapló hitleri demagógiánál. Aki pedig felül az utóbbinak, az talán a nyilasoknak is csápolna, ha visszatérnének.

Mielőtt pedig bárki azt kérné számon, hogy ennek mi köze van Parászka Boróka írásához, leszögezem: nem sok. Talán annyi, hogy bárki mellett és ellen értelmetlennek tartom a kampányolást a politikai határon túl. Abban a témakörben, amelynek politikai következményét nem az viseli, aki dönt. Ezt a kampányolást akkor is tisztességtelennek tartom, ha a határon túl élő, baksis-állampolgársággal, milliárdokkal megvettek a Fideszre szavaznak, a Fidesznek agitálnak, és akkor is, ha nem.

A határ valóban nem Erdély és Magyarország között van. A határ valójában a gerinc mentén van. Vagy van. Vagy nincs.

Andrew_s