Tusványosi diktátorív

Forrás: http://www.gandul.info/

A miniszterelnök tusványosi szereplésének egyik „hozadéka”, hogy többen megemlékeznek a hazai szólásszabadság korlátozási szándékairól. Tekintve, hogy Orbán Viktor, a jelek szerint végképp eldöntötte magában: aki nem ért vele egyet, az hazaáruló. Felemlegetve Soros hazai médiabirodalmát, és mindent, ami az eszébe jutott. Vagy a beszédíró eszébe. Miközben a komplexus korántsem új keletű.

Az sem, hogy Orbán Viktornak baja van Sorossal, a civilekkel, az ellenzékkel, és jószerivel az egész világgal. Inkább az lehetne meglepő, hogy a média némely szereplő rácsodálkoztak az idei beszédére, mint az a bizonyos borjú. A csodarombolás jegyében is, érdemes lehet tehát kicsit visszatekinteni. Ha nem is olyan messzire, amikor először kiáltotta ki az Európai Uniót a leküzdendő ellenségei egyikévé. Mert lehetne természetesen olyan messzire is visszamenni. Megemlítve azt is, hogy 2013-ra már kirajzolódtak a közerőszak-tevés körvonalai. De nem szükséges a kórtünet teljes ívét felvillantani. Maradjunk a közvetlen előzményeknél, és menjünk először csak 2014 -ig vissza. Az akkori Bálványosra. Az akkori hő-sokkra.

2014-ben például már beszélt arról, hogy szerinte egyes civilek nem mások, mint „külföldiek által fizetett politikai aktivisták”. Amelynek értékeléshez érdemes figyelembe venni az évszámot. Szó nincs még „migráncsozásról”, és hasonlókról. Ráadásul egy megnyert választás után mondta mindezt a korábban Soros pénzén kiképzett politikai aktivista. Így utólag sokkal inkább arról lehetett szó, hogy Orbán felmérte: a politikai ellenzék nem, de az utca megdöntheti a hatalmát. Gőzerővel elkezdett tehát félni, és megosztani az embereket. Amelyhez remek alanynak kínálkoztak a civil szervezetek. Miközben az évszám azért is lehet érdekes, mert jól mutatja: a több éves gyűlölet és feszültségkeltés valójában a miniszterelnöki program része. A mostani helyzet nem több ennek egyik állomásánál. A mostani bejelentése csak azt jelzi, hogy Orbán elég előkészítettnek tekinti a terepet a nyílt megfélemlítéshez.

Azon az úton haladva, amelynek egyik állomása a 2015-ös, ideihez hasonló rendezvény volt. Amikor már jól látszott az a tendencia, hogy az ellenzéket, jelesül a baloldalt a magyarok ellenségének kezdte kikiáltani. Az egy évvel korábbi szövegével teljesen koherens képzavarban. Elkezdve összemosni az utca ellenzékét, mint külföldről pénzelt aktivistát, és a baloldalt, amelyet olyan politikusok vezetnek, akik „egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat”. Gyakorlatilag megágyazva annak a baromságnak, hogy csak az a magyar, aki Orbán Viktornak tapsol. Egyben felidézve azt a korszakot, amikor az első koncentrációs táborok épültek a fasizálódó Németországban. Amely táboroknak nem a zsidók, hanem az ellenzékiek voltak az első „lakói”. Akiben pedig kétségek merültek volna fel a 2015-ös nyár után, hogy kit kell alanyi jogon tisztelni, annak Balog tartott ismertetőt, novemberben, a tisztelet kultúrájáról.

A 2016 pedig már itt van a tegnapban. Februárban már világosan látszani vélhettük a megfélemlítés-ipari háttérszervezeteket. A kormány látványosan ráerősített a határon túl élő magyarul beszélők becserkészésére is. Annyira, hogy Semjén, nyáron, már szinte tervbeszámolót tarthatott az állampolgár-szám duzzasztásáról. Az év őszére ezt sikerült a határ két oldalán élők szembeállításáig fokozni. Talán annak érdekében is, hogy egy esetleges komolyabb utcai affér esetén a hazaiak ne számítsanak a határon túliak segítségére. Mintha a hazai árokásást a pannon kocsma esze nem tartotta volna elegendően megosztó erőnek. Úgyhogy az az idei balogizmus sem minden előzmény nélküli, amellyel talán a hazai szélsőjobboldalnak is gesztust kívánt gyakorolni a miniszter. Amikor felvetette, hogy a határon túliak támogatásából ki kellene zárni a különben magyarul beszélő cigányságot. Világosan megüzenve: a kormány szívének kedves a származás alapú diszkrimináció. Az, hogy ezt az egykor Jézus tanításaira is felesküdött lelkész, Balog Zoltán miként rendezi le a lelki-ismertével, azt inkább talán nem is akarom tudni. Mert könnyen kiderülne, hogy az Emmi miniszterénél nagy ebben a leltár-hiány.

Amiért árulkodó is lehet a cigányság-ellenes miniszteri állásfoglalás az a régmúlt emléke. Annak a helyzetnek az emléke, amikor a talán nem is igen szomjas román bányászokat szállítottak az utcára vonuló erdélyiek, zömmel magyarok, ellen. Akik közül igen sokan talán az életüket köszönhetik az őket megvédő cigányoknak. Márpedig az a mondat, hogy „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!” igencsak utálatos lehet egy olyan hatalomnak, amelyiknek igencsak sok félnivalója lehetne, ha az árkokon felülemelkedve egységes lenne az ellenzéke.

Andrew_s